Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét folyóirat

hajnali 3 – Beszélgetés Varga Mátyással

Szepesi Dóra - 2013.10.25.

Varga Mátyás költő, bencés szerzetes, tanár két éve a Parsifal, parsifal című verseskötetéért Zelk Zoltán- és Artisjus-díjat kapott. Legújabb kötete, a hajnali 3 megjelenése után röviddel ismét elismerésben részesült.

SZD: Először is szeretnék gratulálni a friss Déry Tibor-díjához! Ezt az interjút levélben készítjük el, mert ön decemberig Londonban van. Mit csinál ott?

VM: Alapvetően könyvtárban ülök, és a PhD-dolgozatommal szeretnék haladni. A téma, amin dolgozom valahogy úgy foglalható össze, hogy mi módon írható le a vallásos tudat szempontjából az, amit a hagyományos esztétikai alapján giccsnek (vagy vallásos giccsnek) szoktunk nevezni. Célom se nem a giccs újabb pellengérre állítása, sem nem rehabilitálása, hanem sokkal inkább működésének megértése, valamiféle fenomenológia működtetése.

SZD: Amikor egyik este elolvastam a hajnali 3 című legújabb verseskötetét, azt éreztem, hogy mélyen érint, de én ebből nem értek semmit. Aztán arra gondoltam, alszom rá egyet. És valóban, aznap éjjel olyan élénk álmok jöttek, sajátos álomlogikával, képek, történések, mint ami ritkán fordul elő - ez segített. Reggelre világossá vált, amit ugyan korábban is gondoltam, hogy az álom, a valóság és a képzelet édes testvérek, és sokszor megtréfálnak minket: nem ismerjük fel őket egészen pontosan. Talán ebből kiindulva lehetne fogást találni a könyvön? A hajnali 3 kötetcím amúgy is az éjszaka mélyére, "a szellemek órájára" utal, tehát van ebben valami?


VM: Erre a könyvre talán fokozottan igaz, amit már a parsifal, parsifal kapcsán is el szoktam mondani, hogy szerettem volna egy nagy struktúrát mozgatni. A hajnali 3 éppen ezért még inkább regényszerű még akkor is, ha a tartalom – ennek a „regénynek” a feltételezett tartalma, vagyis saját elvárásrendszerünk – az olvasás folyamán erősen relativizálódik, illetve éppen a cselekmény működésének köszönhetően lényegében átváltozik (amiről talán ön is beszámolt): Gesualdo története egyszer csak a mi történetünk lesz. A képek, a látomások pedig jó esetben előhívják, elindítják az olvasó saját képeit és látomásait. És nyilván ebben a folyamatban áll össze ez a furcsa „regény”. Annyira így gondolom ezt, hogy a megjelenés előtt alig publikáltam az anyagból, mert attól tartottam, hogy a kiragadott részlet megtévesztő lehet az egész ismerete nélkül.
A tér és az idő persze az éjszaka, annak is legemberibb, legkétségbeejtőbb ideje: amikor már minden (hamis?) metafizikáról le kell mondanunk. Nem marad semmi, csak a test. Meg a föld. Egyik kedvenc kötőm, a kanadai Anne Carson írja Nox című gyönyörű könyvében saját költői teréről és idejéről, s arról, hogy mi fűzte halott bátyjához, akit már évek óta nem látott, és akinek halálhíréről is két hét késéssel szerzett tudomást: „just like him I was a negotiator with night”. Lehet-e ezt pontosabban mondani?

SZD: Igen, ezzel egyetértek, szóval egy természetes összefüggésrendszerre látunk rá az éjszaka „vezetésével”. De azért fordítsuk le ezt a verssort, hogy jól értsem: „akárcsak ő, én voltam az éjszaka közvetítője – az éjszakával közvetítő.” Jó így?

VM: A “negotiator” jelentése kicsit összetettebb: a latin “negotior” valami olyasmit jelent, hogy kereskedik, hogy üzleti ügyei vannak, mégpedig nagyszabásúak. Az angolban persze ez az árnyalat már talán kevésbé erőteljes, de kétségkívül ott van, és ezt Carson tudja. Hogyne tudná? Ezért ezt a mondatot valahogy így fordítanám: „én – ugyanúgy, mint ő – az éjszakával üzleteltem”. És mit jelent az éjszakával üzletelni? Gesualdo lényegében Shakespeare kortársa (Shakespeare 1616-ban hal meg, Gesualdo 1613-ban). Nem véletlenül mondom Shakespeare-t (mondhatnám pl. Cervantest is, aki szintén 1616-ban hal meg), de úgy érzem Gesualdo világa nagyon közel áll Shakespeare-éhez. Ha megnézzük pl. Macbethet, ami talán a legtömörebb Shakespeare-dráma – lényegében egyetlen monológ a gyilkosságról –, akkor azt látjuk, hogy a problémafölvetés (persze más síkon), de ugyanolyan radikális, mint Gesualdónál. Mindketten – Gesualdo és Shakespeare is – az éjszakával, az ember (és természetesen önmaguk) éjszakájával kezdtek párbeszédet. Ebben benne van az is, hogy az Isten helye és szerepe megváltozott, sokkal kevésbé direkt a jelenléte…

SZD:Visszatérve Gesualdo történetére. Hallgattam a Tenebrae-t, hátha segít megérteni a „regényét”. Ez egy vokális mű, amely a nagyhét történéseit dolgozza fel. Annyit a fülszöveg is elárul, hogy a reneszánsz zeneszerző élete botrányos, harmincévesen tetten éri, majd megöli a feleségét és annak szeretőjét. A háttérben tehát ott van ez a szörnyű történet, amit a szövegek vagy elfednek vagy megmutatnak belőle valamit. Felmerül a kérdés, hányadán áll az ember a bűnnel. Ha nem rendőrségi hírben, hanem irodalomban, művészetben találkozunk vele - sorolhatnánk példákat -, ambivalens lesz a viszonyunk hozzá, ugyanis képesek vagyunk együttérezni szinte azonosulni a bűnössel. Ön ezt például úgy fogalmazza meg, hogy: „…hármunk kényes egyensúlya an-/ nak kipróbálása, hogyan lehet /  minden irányból a vég elé / menni.” Carlo Gesualdo emlékének ajánlja ezt a kötetet és e műve ihletettségében szerkesztette. Miért? Mi fűzi hozzá?

VM: A Tenebrae című művet Gesauldo pár évvel a halála előtt komponálja, és lényegében a nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat hajnali zsolozsmához írt responsorium-gyűjtemény. A responsorum pedig egyrészt egy nagyon kötött liturgikus műfaj, másrészt eléggé különös szerkezetű alkotás, hiszen kollázsszerűen helyez egymás mellé szentírási mondatokat, és ezek interakciójából új jelentés, vagy új jelentésárnyalat születhet. Tudjuk, hogy Gesualdo maga válogatja a szövegeket, és Jézus szenvedéstörténetében minden valószínűség szerint a saját passióját meséli el. Azt hiszem, nagyon radikális és teológiailag is roppant bátor gesztus ez. Túllép a moralitáson, nem lát mást, csak a szenvedést, és a szenvedő ember kiszolgáltatottságát. A könyv talán a legexplicitebb módon – és jól felismerhetően -- ezt éppen a Ceauescu-házaspár kivégzésének megidézésében mondja el.
Gesualdo felfedezésében fontos szerepet játszottak számomra Salvatore Sciarrino kortárs olasz zeneszerző Gesualdo-átiratai és Gesualdóról szóló elképesztő operája, a Luci mie traditrici, amelynek angol változatát pár nap múlva mutatják be Londonban The Killing Flower címmel. Sciarrino szerintem egyike a legfontosabb kortárs komponistáknak.
Ezzel együtt meg kell mondanom, hogy mégis roppant lényeges az egész kötet szempontjából, hogy csak az ajánlás szól Gesualdónak. Vagyis ez a könyv nem róla szól, hanem arról az alapvető emberi helyzetről, hogy bár szeretni szeretnénk, mégis – szinte folyamatosan – gyilkoljuk egymást. Gesualdo csak ürügy, vagy kicsit szebben fogalmazva: az ő kezét fogva merek végigmenni ezen az úton. A sötétségen.

SZD: Mindannyiunknak jót tenne, ha valaki kezét fogva tudnánk végigmenni a sötétségen… Említette, hogy Isten helye és szerepe megváltozott. Hogy érti?

VM: Arra gondolok, hogy mostanra a nyugati kultúrában érdekes helyzet állt elő: ha körülnézünk, azt látjuk, hogy sokféle istenkép él egymás mellett egyidejűleg – a vallási fundamentalizmustól a teljes tagadásig vagy közömbösségig. Ez a sajátos pluralizmus úgy működik, hogy aki kicsit is reflektál az életére, maga kénytelen valamiféle teológiai hátteret rendelni hozzá, mert ezt többnyire nem kapja meg sem a környezetétől, sem a társadalomtól. Van, aki persze elfogadja egyik vagy másik egyház teológiáját, de látjuk, hogy ott is sokféle hozzáállás létezik. És szinte minden esetben igen népszerűek a szinkretikus megoldások, vagy a nem keresztény hagyományok különféle mélységű integrációi is. Azt látjuk, hogy – nagyjából a 19. század második felétől – a kultúra már nyíltan és látványosan nem épít a vallásra, a vallás pedig nem épít a kultúrára. Azt nem mondanám, hogy manapság a mi nyugati kultúránk elutasító lenne saját zsidó-keresztény gyökereivel szemben, de eléggé szembetűnő, hogy ezt a hagyományt meglehetős szkepszissel szemléli. Azt hiszem, ha valaki az utóbbi százötven évben művészként, alkotóként csak egy zárt hívő közösség nyelvét beszélte, ha problémalátása nem volt képes érzékelni a többieket, a külvilágot, óhatatlanul bezárta magát a saját közegébe, s érdektelenné válik a körön kívül élők számára. A kulturális közeg jó ideje megkívánja a hívő alkotótól a két- vagy többnyelvűséget. Egész pontosan, hogy az a mű képes legyen több regiszterben is szólni. Ennek a sajátos „egyetemességnek” az igénye azonban – megítélésem szerint – éppen arra jó, hogy az ember a saját sablonjait állandóan lemérje a szkepszis mérlegén is, és ha ott túlságosan könnyűnek találtatnak, gondolkozzon el az érvényességük felől… (Erre izgalmas példával szolgált közelmúltban Peter L. Berger amerikai vallásszociológus könyve, amelyben a szerző hívőként és szociológusként foglalkozik a hit kérdéseivel, s lényegében a Credo kommentárját adja. A könyv alcíme mégis ez: „a kereszténység szkeptikus igenlése”.)
Visszatérve a hajnali 3-hoz: Gesualdo személyében olyan “hőst” választottam, aki – ha úgy tetszik – a keresztény hagyományon belül éli meg a saját vallási és kulturális referenciáin való kívül kerülést. Benne van, de mégis kiszakad belőle. Bűnöző lesz úgy, hogy a korabeli nápolyi (keresztény) jog szerint tette jogos volt, és semmiféle külső – vallási és/vagy társadalmi – számonkéréstől nem kell tartania. Van-e ennél nagyobb ellentmondás? Hát ennek az embernek a kezét fogjuk. Vagy egymásét. Vagy senkiét, hanem szeretnénk, hogy valaki megragadja a mienket.

Szepesi Dóra

Varga Mátyás: hajnali 3
Magvető Könyvkiadó, 80 oldal, 2290 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés