Az idei Könyvhétre újra megjelent az Ördöghinta regény 2., átdolgozott kiadása, valamint a 12 vadonatúj izgalmas rövidprózát tartalmazó Cancel című kötet, melynek hátoldalán olvasható mondat az első, kissé hátborzongató novellából való, jól jellemzi világunk aktuális fejlődési irányát: „Ez most már tényleg nem vicc.” Feltűnik, hogy a novellák közötti üres oldalon az előzőből egy-egy mondat olvasható, és ez valahogyan összefűzi őket. Arra utalhat ez, hogy jó, ha rálátunk a dolgok összefüggéseire?

– Jó értelmezés, bár konkrét szándékként ez nem fogalmazódott meg bennem. A novellák tematikája, a főhősök életkora és háttere elég különböző, de összekapcsolja őket az a valóságos vagy virtuális tér és idő, amelyben a technológia meghatározó szerepet játszik. Az online jelenlét, a képernyő mögötti valóság, a mesterséges intelligencia mindenki életében ott van. Ez alól a könyv szereplői sem kivételek, akkor sem, ha az élet és halál örök kérdéséről, egy holokauszt túlélőről, vagy háborúkról, plasztikai műtétről, vagy egy iszlám vallásra tért svéd lányról van szó.

És igen, látnunk kellene az összefüggéseket, hogyan hat egyik esemény a másikra mind a saját életünkben, mind pedig a történelem során. Gyakran követünk el hibákat, mert nem tartjuk fontosnak a múlt ismeretét, így a jövőben is megismételjük azt, amit pedig elkerülhettünk volna, ha felismerünk egy régi, rossz mintát.

– Ehhez kapcsolódhat, amit a Március című novellában fejtegetsz, miszerint a történelem során a háborúkhoz vezető konfliktusok adathalmazát számítógéppel elemezve ma már minden összecsapás megelőzhető lenne. Azért alakulhatna másképp a konfliktusmegoldás, mert a számítástechnika kiveszi a folyamatból az indulatot, az érzelmet?

– A mesterséges intelligencia megjelenése elvben pozitív irányba is terelhetné a háborús konfliktusok kezelését. Az algoritmusok nem érzelmi alapon működnek, nincsenek indulataik. Az MI-t meg lehetne tanítani arra, hogy elemezze a konfliktusos helyzeteket, és találjon rájuk megoldást, még mielőtt a felek egymásnak esnének. A gyakorlat azonban éppen ellenkező irányt vesz. Az MI-t egyre inkább katonai célokra használják, és a hatalomgyakorlás katonai és geopolitikai eszközévé vált. Csillagászati profitot zsebelnek be így a tech-óriások és a fegyvergyárosok. A békéből nincs elég profit, a háborúból van. A Palantir tech-óriás és a Pentagon együttműködése jól ismert, és igen nyugtalanító.

Aggasztó az MI-ügynökök felhasználása is. Ezek olyan mesterségesintelligencia-rendszerek, amelyek a rendelkezésükre álló adatok alapján önállóan képesek döntéseket hozni és műveleteket végrehajtani. Autonóm fegyverrendszerekbe építve célpontok kiválasztását és megsemmisítését emberi közreműködés nélkül is elvégzik. Az MI ügynök nem szeret, nem gyűlöl, nincsenek indulatai, „csak” dönt. Ha a végső döntést az ember kiengedi a kezéből, az csak rontja a helyzetet, és egy még veszélyesebb világ felé tartunk.

– „Igazából tökmindegy, hogy szimulációban élünk, vagy sem, számunkra ez a világ valóságos, és éljük csak tovább az életünket benne.” – mondja unokájának Mamó az Ajtók-ban. Milyen élmények, vizsgálódások vannak e megállapítás mögött?

– Mindenki ismeri a Mátrix című filmet. Arra a feltételezésre épül, hogy világunk nem „valódi”, hanem „csak” szimulált.
David Chalmers tudat-és technológiafilozófus arra következtetésre jutott, hogy a virtualitás is valóságos, illetve még az is megeshet, hogy a valóság, amiben élünk, tulajdonképpen virtuális, és „csak” szimuláció, mint a Mátrixban.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, úgy is fogalmazhatok, hogy például egy madár, a számítógép képernyőjén hiába virtuális, mégis annak a valóságnak is része, amelyben létezem.

Mamónak azonban igaza van, mert a világ, amiben élünk, számunkra mégis a valóság akkor is, ha az esetleg csak virtuális, vagy szimulált egy kívülálló, tőlünk intelligensebb lény szemszögéből nézve.

– Az egyik novellában egy anya azzal szembesül, hogy lánya az iszlám vallásban talált haza. Tragikus élményként szembesül ezzel, ám végül ez indítja el a pozitív változást az életében. Korunkban egyre több nyugtalanító fordulattal találkozunk, de utánuk helyreállhat egy másfajta rend. Hogyan?

– Sok nyugtalanító fordulat van a világban, de ezek gondolkodásra is késztetnek, és magukban hordozzák egy pozitív átrendeződés lehetőségét is.
A Mikor a Hold eltűnik az égről című novellában az anya, bár közeli kapcsolatban áll a lányával, de nincs saját útja. Megszokott mederben folyik az élete, teszi, amit a környezete elvár tőle, de a napi taposómalomban elfelejt figyelni. Nem veszi észre, hogy a lánya egzisztenciális kérdésekkel birkózik, mert ő maga soha nem figyelt befelé, és nem tett fel magának egzisztenciális kérdéseket. A lánya azonban a helyét keresi a világban. Szereti az anyját, de nem minta számára az anyja élete. Nem elég neki, mint az anyjának, hogy „anyagi biztonságban és igazságos társadalomban” él, „ahol mindenki egyenlő”. Ezek a klisészerű válaszok nem elégítik ki.

– A miért élünk, miért halunk meg, mi van a halál után – mind olyan kérdések, amelyek mindig is foglalkoztatták az embert…

–  Így van! És akik választ keresnek ezekre a kérdésekre, a vallást akkor sem kerülhetik meg, ha nem hisznek, mert a vallás foglalkozik azzal, hogy mi a dolgok végső értelme. A nyugati kultúrkörben a vallás szerepe marginalizálódott. A materialista gondolkodásmód szinte a babonák világába űzött mindent, ami a keresztény vallással kapcsolatos, és ezzel együtt az egzisztenciális kérdések is odakerültek, vagyis a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték. Maradt nekünk a jóléti, és fogyasztói társadalomba vetett hit.
A helyzet most vált érdekessé, mikor iszlám vallású menekültek tömege érkezett Európába, akik a nyugati kultúrát a fogyasztói társadalommal  azonosítják, ezért üresnek tartják, lenézik. Érdekes módon haladó gondolkodás ide, materializmus oda, a nyugati társadalmak toleránsak az idegen vallással szemben. A csavar az egészben, hogy a keresztény egyház és vallás, bár hibát hibára halmozott a történelem során, az értékrendjét és eszmerendszerét folyamatosan felülbírálja, „frissíti”, mint egy számítógépes programot. Az egyik komoly frissítés például 325-ben, a niceai zsinaton történt. Az iszlám vallásnak létezése óta, egyetlen frissítése sem volt, és az Allahban és a Korán soraiban való feltétlen hiten túl nem lépett tovább.

A nyugati embernek nem elég a hit, magyarázatot is vár. Érdekes, hogy ma sok ember számára a feltétlen hitre építő iszlám vallás vonzó. Elgondolkoztató, hogy ezek szerint az életünkből vajon ennyire hiányzik a hit?

– A „frissítés” témához kapcsolható a Silicon Valley fiatal kutatójáról szóló novella: Dav találkozik saját frissített változatával! Most van is hír arról, hogy a sejteket vissza lehet majd fiatalítani. Vajon hová vezet ez?

– A gondolkodásmódunkat folyamatosan frissítenünk kell, hiszen a világ folytonosan változik. Ugyanakkor az olyan kísérletek, amelyek komoly etikai kérdéseket is felvetnek, nem egyszerűen csak frissítések. A Dav című novella valójában egy emberen folytatott kísérletet követ végig. A „frissítés” szó itt egy technikai fogalom, és azt jelenti, hogy egy programot, operációs rendszert, alkalmazást vagy adatbázist újabb verzióra cserélnek vagy egészítenek ki. Mikor ugyanezt egy emberen hajtják végre, az már egészen más kategória, és maga a szó is szenvtelen, cinikus felhangot kap.
A mesterséges intelligencia megjelenése tág teret nyit az efféle kísérleteknek, de annak is, hogy mi ezt az új technológiát ne magunk ellen, hanem a javunkra fordítsuk. Frissítenünk kell a gondolkodásmódunkat, és megtanulnunk az MI etikus felhasználását.

Hogy a sejteket vissza lehet fiatalítani, önmagában szerintem nem ördögtől való, én személy szerint örülnék neki, ha az öregedés kódját fel lehetne törni. A kérdés az, hogy egy-egy tudományos eredményt hogyan használunk.

– Az egyik legmegrázóbb szöveg Halima története. Ő egy menekültként Európába érkező, szomáli kalózfeleség…

– Halima története valóban megrázó. Szomáliában a nők 99 százaléka esett át hagyományos nemiszerv csonkításon. A csonkítás mértéke változó, a legdurvább az infibuláció, ezt a női lakosság 64 százaléka szenvedte el. A csonkítás egyik oka egyfajta patriarchális, szexuális kontroll, enélkül a lány gyakorlatilag nem tud férjhez menni, csak így számít tisztának. A csonkítás után a nők kevésbé, vagy egyáltalán nem élvezik a szexet.
Amióta ember az ember, a szexualitás érthető módon mindig is foglalkoztatta. Persze ebben sem találjuk meg az egyensúlyt.

Olyannyira ráfeszülünk ma a szexualitásra, hogy egyes kutatások szerint a Z-generációnak például elmegy tőle a kedve.
Halima történetével párhuzamosan azonban két másik történet is fut a novellában, amelyek szintén a szexualitáshoz kapcsolódnak. Halima a biológia nemére jellemző jegyeket akarja visszanyerni, Jasmine, a transznemű pedig biológiai nemétől különböző nemiszervekre tesz szert műtéti úton, a feminista Ella pedig gyereket akar, de partnert nem nagyon, mert szerinte a férfi csak kizsákmányolja a nőt, ezért spermabankhoz fordul, Maja szintén, bár ő szeretne partnert is.

– „Maradjunk inkább a valóság talaján.” – áll a Cipoe című novella előtt, amely az AI-vel generált szövegek  kritikájaként is felfogható.  S ha már a beszélgetésünk elején az összefüggéseket említettem, ide kapcsolom a Jakob ben Zeligről szóló novellát, amiben ez áll: „A hallgatás két világot épít, a szó csak egyet” . Lehet, hogy egyszer visszakerülünk a hallgatásba?

– A Cipoe-nak van köze a digitális világhoz, mert sok torzított tartalom jelenik meg benne, de nem kifejezetten az MI-vel generált szövegek kritikájaként.
Ez egy dadaista novella. Az első világháború körüli időszak, a háború eseményei, az értelmetlen mészárlás, a cinikus háborús logika minden épeszű emberből megdöbbenést és megvetést váltott ki. Néhány Svájcban élő művész hozta létre a dadaista mozgalmat. Úgy érezték, Európában felborult rend, minden káoszba és értelmetlenségbe fullad. A káosz ellen pedig úgy tiltakoztak, hogy az irodalomban, képzőművészetben és előadóművészetben szándékosan „értelmetlen”, provokatív műveket alkottak, jelezve, hogy a valóság is ezen az elven működik.

Főhőse egy graffitis, aki csúsztatásokkal, hamis összefüggésekkel és hallucinált eseményekkel teli monológot tart, egyfajta tükröt a kaotikus valóságnak.
Érdekesen kapcsolod össze ezt a novellát a Jakob ben Zeligről szóló történettel. A sejtelmes mondat, amire utalsz, a Zóhár, a ragyogás könyvében szerepel. A kezdet évei című novella kontextusának kicsit transzcendens világában, amelyben a teremtés mítosza is felsejlik, helye van ennek a mondatnak, és a hallgatásnak. A Cipoe világában azonban nem a teremtés zajlik, hanem a káosz, és ezt nem szabad szó nélkül hagyni.

Szepesi Dóra
Fotó: Kardos Dániel

Lipcsey Emőke: Cancel
Pesti Kalligram 239 oldal, 4500 Ft

Lipcsey Emőke: Ördöghinta
Kortárs Kiadó, 280 oldal, 4500 Ft