A Trianon-élmény következményei, az ahhoz való viszonyulás változásai és a mai történelemre gyakorolt hatásai válnak fő kérdéssé György Péter új esszékötetében, amely az Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély címet viseli.

– Hogy tudott olyan gyorsan dolgozni ezeken a komoly elmélyülést követelő esszéken, hogy reagáljon az Erdély-tematikában, a Trianonhoz való viszonyban a legutóbbi időkben tapasztalható változásokra?

– Az alkalom nagy kerítő, de én nem ennek hatására kezdtem hozzá a kérdéskör feldolgozásához. Három évig írtam ezt a könyvet, és közben egyre rémültebben láttam, hogy mennyi butaságot követett el, milyen sok végiggondolatlan lépés tett a kisebbségi ügyekben és „Nagy-Magyarország” éltetése kapcsán a politika. Fogalmam sincs, hogy tájékozatlanságból vagy rosszindulatból épített-e föl egy neotradicionalista világot. Kötetemnek erről, a létrejötte közben született kontextusáról szívesen lemondtam volna, jobban szeretném, ha ilyen tekintetben marginálisabb lehetne az érvelése. Mert valójában gondolatkísérletnek szántam, de sajnálatosan a kortárs helyzettel foglalkozó gyakorlati analízis lett belőle.

– Mi mindenen változtatott, amikor írás közben szembesült a körülöttünk átalakuló valósággal?

– Nyilván én magam változtam, de az a vicces dolog történt, hogy minél kiélezettebb lett a helyzet, annál kevesebb direkt politikai utalást hagytam a szövegben. Nem publicisztikát akartam írni, mert ez a probléma már olyannyira elmélyült, hogy az a legpontosabb alapozású sajtóműfajon is túlnő. Az Alaptörvény és annak Trianonhoz való viszonya ismeretében már nem érdekes, hogy Szőcs Géza mit csinál, vagy a miniszterelnök-helyettes hova lovagol. A felvetődő komoly gondokhoz történeti reflexió illik.

– Milyen történeti kapcsot talált, amely mai vetületében kiemelkedő fontosságú?

– Például azt tartottam fontosnak, hogy a manapság folyamatosan emlegetett székely autonómia létezett. Feltehetően Sztálin személyes akaratának megfelelően hozták létre: 1952 és 1960 között Magyar Autonóm Tartománynak hívták, a Székelyföld nagy részét magába foglalta, székhelye Marosvásárhely volt. Ezt követően valamelyest átszervezték, de Maros Magyar Autonóm Tartomány néven a Ceauşescu-korszakban is megmaradt, egészen 1968-ig. Ez a nem köztudomású tény (amellyel az 1970-es években csak úgy lehetett volna szembesülni, ha valaki beült az Országos Széchényi Könyvtárba romániai folyóiratokat olvasgatni), ha jobban elterjed, szélesebb körben lesz ismert, talán enyhít azon a lázas autonómia-követelő állapoton, amelyben manapság sokan élnek. Remélem, felrázza néhányukat, és rámutat: a radikális politikának éppen az a célja, hogy az államszocializmus évtizedei alatt történteket visszamenőleg kiradírozza, mert ez teremt lehetőséget a történelmi összefüggések szétzilálására.

– Még mit töröltek ki a mitikus Erdély felépítői az emlékezetből?

– Minden kulturális kapcsolatot és eseményt, amelyek az államszocializmus keserves esztendei alatt léteztek és létrejöttek, alkotókat Sütő Andrástól Kós Károlyig, Kemény Jánostól Szilágyi Domokosig, mert csak így, e nélkül áll meg a hamis érvrendszerük, miszerint mi, székelyek, mi magyarok egy történelmen kívüli világot építettünk föl, és ezért lehet korszakokat visszaugorva Wass Albertet és Tormay Cécile-t dicstelenül piedesztálra emelni. Emiatt erősen motivált e könyv megírásában, hogy emléket állítsak egy csomó mérhetetlenül bátor és tisztességes embernek, akik kegyetlen viszonyok között nehéz életet éltek és heroikus munkát végeztek ott, Erdélyben és Erdélyért, a magyarságért. Sajnos, korlátozni kellett a számukat, hogy ne legyen túl vaskos a kötet, így Bretter György, Szabó Gyula, Szabédi László, Szilágyi Domokos kapott hangsúlyos szerepet az esszékben.

– De nemcsak írókat, költőket, filozófust hív segítségül érvrendszeréhez, hanem az építészetet, sőt a hazai tájat is. Hogy került a kötetébe a Dobogókő-fejezet?

– Nyilván voltam valamennyit Erdélyben, a topográfiáját mégsem fogom soha olyan jól ismerni (jelzem, a honfitársaim se), mint aki ott él. De kerestem egy mintát, amelyen ábrázolhatom, miként változtatható a táj kulturális-politikai térré. Így találtam rá Dobogókőre, amely kultikus helyszínné vált a legmagasabb hegységek elvesztét sirató poszt-trianoni időszakban, olyan magaslattá, ahonnan a végtelent fürkésző tekintet egy nem létező Magyarországon járhat.

– Hibáztatható-e a történelemoktatás a torz Erdély-kép kialakulásában?

– A tanárok nem tehetnek erről, manapság végképp nem, mert Magyarországon az elmúlt negyven évben nem születtek meg azok a tankönyvek, amelyek Erdély, Felvidék és Kárpát-alja anyaországgal kapcsolatos viszonyát értelmesen, világosan leírták volna. Ebben nincs különbség a rendszerváltás előtti és utáni idők között, és az emberek tájékozatlansága kétségkívül hozzájárul ahhoz, hogy most a kulturális restaurációt véghez tudják vinni, ami súlyos mentalitástörténeti következményeket von maga után. Egy soha nem volt, képzelet szülte világot rendeznek be a létező kulturálisan bonyolult és nagyon gazdag mintázat helyén. A kortárs Erdély sokrétű. Drámaian mást jelent magyarnak lenni a határtól öt percre Váradon, ahol a lakosság nagy része román, miközben topográfiailag, építészetileg a leggyönyörűbb városok egyike. Nagyon más Kolozsváron magyarnak lenni, ahol az egyetemisták jelenléte miatt is multietnikus és multikulturális, pezsgő élet folyik, és egészen más Marosvásárhelyen, ahol az emberek kevesebb intellektuális élményhez juthatnak, de nagyon szép természeti környezetben élnek, és megint mást jelent Csíkszeredában. Ez a sokféle tapasztalat mind együtt érvényes, különösen mikor mindebbe belejátszik a migráció is. Kifejezett bűn egy megmerevedett, képeskönyvbe való stilizált Erdély-képet égetni az emberek memóriájába.

– Könyvében is megemlíti, ki mindenki foglalkozott a valós tények felkutatásával, rögzítésével.

– Elmondhatatlan mennyiségű és értékű munkát végez el pár nagyszerű tudós a Kisebbségkutató Intézetben Bárdi Nándortól Kovács Éván át Trencsényi Balázsig, de az ő eredményeik önhibájukon kívül és igen sajnálatosan soha nem kerültek be a társadalmi gondolkodás fősodrába, ugyanúgy, ahogy az erdélyi remek irodalmi lapok is kaphatók a sarki újságárusnál, mégsem veszi és ismeri azokat a közönség.

Mátraházi Zsuzsa

György Péter: Állatkert Kolozsváron - Képzelt Erdély
Magvető Könyvkiadó, 452 oldal, 3990 Ft