Dr. Horváth Sándor Domonkos a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér (Győr) igazgatója, a Győri Könyvszalon főszervezője, Győry Domonkos szerzői néven szépíró.

– A 20. Győri Könyvszalont, amelyet a könyvbarátok nagyon vártak idén, a COVID-19 járvány miatt a jövő évre halasztották…

– A rendezvényt másfél évtizede a Győri Nemzeti Színházban tartjuk, amelynek nagyszínpada a fesztivál szíveként működik, remek ingyenes, illetve könnyen megfizethető, népszerű produkciókat rendezünk ott, mégpedig olyan szoros beosztásban, amit a technikai beállás lehetővé tett. Ennek köszönhetően a közel 700 férőhelyes színháztermet szinte folyamatosan kihasználtuk, a ki és beáramló közönség pedig a könyves-standok között haladt végig. Ennek köszönhetően a vásárlóerő nagyon markánsan jelentkezett, a maga 15-20 ezer látogatójával. A rendezvény hangulatát természetesen a könyvkiadók és a szerzői bemutatkozások alapozzák meg, azonban a jó író-olvasó találkozó mellett a könyvvásárlás „misztériuma” is nélkülözhetetlen elem. Nincs szebb látvány a mosolygó könyvkiadónál, akinek viszik a portékáját, és a boldog vásárlónál, akinek teli a táskája, és még jár a szeme, hogy mit vehetne.
Mivel a rendezvényt zárt térben tartjuk, és novemberben más lehetőségünk nincs is, felelős szervezőként olyan megszorításokat kellett volna idén alkalmaznunk, amely a nagy „könyves nyüzsgést” szorította volna mérsékelt keretek közé. Úgy gondoltuk, hogy ezt nem vállaljuk, mivel attól a pillanattól, hogy a látogatók száma ötödére esik vissza, már csak rendezvény mímeléséről beszélhetnénk. A kerek évfordulóra egyébként is parádés Könyvszalont szeretnénk, ez – ha Isten is úgy akarja – 2021-ben megvalósítható lesz.

– Visszajelzések alapján igen népszerű és megbecsült esemény ez a könyvszakma körében is. Milyen az együttműködésüka kiadókkal, szerzőkkel?

– Nagyon szeretjük az irodalmat, az olvasást, a könyveket, a szerzőket és az olvasókat. Ők érzik ezt, és szívesen jönnek. Győr város igen komoly, 17 millió forintos támogatása pedig lehetővé teszi, hogy méltó módon szervezzük a rendezvényt, nem alárendelve különféle kalkulációk és számítgatások szorító kényszerének, ugyanakkor felelősséget ruház ránk, hogy a lehetőségekhez képest a legjobb színvonalat célozzuk meg. Az erre irányuló akaratot érzik a partnereink, és azt se felejtsük el, hogy a fesztivál korára tekintettel, 15-20 éves személyes kapcsolatok vannak immár a háttérben.

– Van-e, mi lehetne, a mottójuk, ami a rendezvény szellemiségét jelképezi?

– Tudom, hogy nem túlzottan eredeti, de annyira igaz, hogy bűn lenne mást mondanom: „Olvasni jó.”

– Milyen módon választják ki az Alkotói Díj győztesét?

– A szervező Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér minden évben öt alkotót javasol a győri városvezetés figyelmébe. Tekintettel vagyunk a szerzők életműre, az utóbbi köteteikre, arra, hogy más és más műfajokban alkotó szerzőket javasoljuk, annyi szubjektivitással, ahogyan mi, könyvtárosok látjuk az irodalmi értékeket. A város vezetése ezen indokolt lista alapján hozza meg a döntését.

– Az eddig 19 alkalommal könyvszalont rendező intézmény vezetőjeként, mit gondol, milyen irányba változott a könyvszakma, az olvasói, kiadói szokások?

– Úgy gondolom, hogy általánosítás lenne erre rövid választ adnom. Beszélhetünk-e egységes könyvszakmáról? A kiadók, kiadói csoportok helyzete más és más, és bárkit kérdezünk, senki sem tartja ezt könnyű kenyérnek. Ennek ellenére, mindazok, akiket ismerek, kivétel nélkül, a maguk üzleti és értékpreferenciái mentén szívósan és kitartóan arra törekszenek, hogy a lehető legmagasabb színvonalon dolgozzanak. És nincs is más lehetőségük, hiszen a keresleti piac könyörtelenül visszajelez mindent. Igen érdekes megnézni az antikvár ajánlatokat, mert nagyon beszédes az, amikor azt látjuk, hogy egy tíz éve kiadott művet háromszoros, négyszeres áron lehet használtan beszerezni, ami azt jelenti, hogy már hiányzik a terjesztésből, és igény van rá az olvasók részéről.

– Milyen tendenciát mutat a könyvolvasók aránya a magyar társadalomban?

– Úgy gondolom, hatalmas szükség lenne olyan olvasásmarketing kampányokra, amelyek általánosak, és nem csupán arra vannak kihegyezve, hogy egy-egy sikerszerzőt ne tizenöt, hanem huszonötezer példányban „adjanak el”. Bár az utóbbi törekvés is egészségesnek tekinthető. Azt gondolom, hogy amíg a könyvkiadás elsősorban, bár nem kizárólagosan a magánszektor ügye, az olvasás mögé a jelenleginél sokkal nagyobb állami támogatást kellene biztosítani, mégpedig folyamatosan, együttműködésben a kulturális élet más szereplőivel, filmesekkel, zenészekkel, színművészekkel.

– Érzékelhető-e változást a könyvtárba járási szokásokon?

– A személyes használat jelentős visszaesését tapasztaljuk, csakúgy, mint a rendezvényeken. De bízom benne, hogy a vírus lecsengése után helyreáll a korábbi kereslet, vagy talán még jobb is lesz. Ehhez azonban hihetetlen sokat kell tennünk, dolgoznunk mindannyiunknak a könyves szakmában és a teljes kulturális életben, mert ha a padlóra kerül, ami eddig se a fellegekben szárnyalt, akkor előbb-utóbb monokróm műveltségi környezetbe kerülünk.

Illényi Mária