Tíz verseskötet, kilenc prózakötet, drámák és az Írók Alapítványa-Széphalom Könyvműhely alapítása, működtetése, több száz kötet, köztük a Várkonyi Nándor, Karácsony Sándor, Jókai Anna életműsorozat szerkesztése fűződik a nevéhez. A Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító, 2012 óta az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, idén megkapta a Győri Könyvszalon alkotói díját, amelyhez ezúton is gratulálunk!

- A Kilencek költőcsoport tagjaként szerepelt a Nagy László előszavával 1969-ben megjelent, legendássá vált Elérhetetlen föld című antológiában. Alkotói léte mellett pedagógiai, irodalomszervezői tevékenysége is jelentős.  Az idei könyvhéten jelent meg a Régi napok rendje című elbeszéléskötete. Vajon hogyan fér meg ennyiféle tevékenység a napjai rendjében?

- Egyfajta vetésforgóban, nyilván, de nevezhetném örökös tűzoltásnak is: szóval mindig arra a feladatra koncentrálok száz százalékosan amely a legsürgősebbnek látszik.

- Tavaly a születésnapjára írott köszöntőjében Toldi Éva ezt írta: „…kánonjába mindenki belefért, aki minőséget hozott létre. Igen, erre mondhatta egykor Ottlik Géza, hogy a költő a létezésszakmában dolgozik. Ottlik, aki szintén rokonszenvezett a kánon peremére szorultakkal…” Mi a véleménye erről a megfogalmazásról?

– Természetesen, hízelgő számomra, maga az Ottlikkal való együtt-emlegetés is. Ami a kérdés lényegét illeti: igyekszem nem összetéveszteni egy ember, egy író, költő iránt érzett szeretetemet vagy elutasításomat az illető szakmai megítélésével. Attól még hogy valakivel nincs - vagy éppen nem baráti - a kapcsolatom, attól az illető még lehet jó író, jó alkotó. Életem során gyakran megtapasztaltam, hogy legtöbben egyáltalán nem tudják, talán nem is akarják a két dolgot szétválasztani, ezért is nagyon törekszem arra, hogy én ne kövessem el ezt a hibát. Az ilyen elfogultság teljesen lenullázhatja valakinek a szakmai hozzáértését, képviselt értékrendje érvényességét, másrészt örökösen műsoron tartja a gyarló kedvencek és elutasított zsenik jól ismert szomorújátékát.

- Az Ismernek téged (Elbeszélések és kisregények 2001-2013) című kötetét még Jókai Anna méltatta. Mozaikregénynek nevezte, és elhangzott, hogy a szövegek emlékezetjátékok, rekonstrukciók. Egyetért ezzel?

- Számomra a prózaírás mindenképp „emlékezetjáték”, a műfajtól függően kisebb vagy nagyobb hatósugarú világ-rekonstrukció. Prózáim írásakor rákényszerülök arra, hogy kisebb egységekből rakjam össze a művek egészét, mivel az időbeosztásom jellemzője, hogy általában nem tudok egyfolytában napokon-heteken át csak az írással foglalkozni. A sokféle kötelezettség, a család, a munkahely, a szakmai élet mindig is szétszabdalta és szétszabdalja az időmet. Ezért mindig az épp soron következő „mozaikkockára” koncentrálok, és törekszem arra, hogy akár önállóan is megállja a helyét.

- Aktuálisnak érzem ma is, amit negyven évvel ezelőtt egyik elbeszéléséről írt: „A Két kudarc arról szól, hogyha illúziókkal, tájékozatlan elképzelésekkel közeledünk embertársainkhoz, ostobán viselkedünk; sok szenvedést okozhatunk. Ha gyöngébbekkel kerülünk szembe, oktalanul megkínozzuk őket is, magunkat is, s ha tapasztaltabbakkal, erősebbekkel, éppoly oktalanul megkínoznak minket. Ugyanakkor figyelmeztetni is akar ez az írás korunk jellegzetes hitének, a nevelés, átnevelés túlértékelésének veszélyeire, hazugságaira.” Hogyan látja, mennyiben változott mára embertársainkhoz való viszonyunk?

– Úgy tapasztalom, hogy ma nem annyira a nevelés, sokkal inkább más, kevésbé megragadható, de épp rejtettségüknek köszönhetően is nagyon hatékony eszközök kapnak főszerepet az egyén és a társadalom mozgásának befolyásolásában. Elsősorban az életünket teljesen beborítani kívánó, nyílt vagy rejtett reklámra gondolok. Minden más befolyásolási módnál hatékonyabb az, amikor minden látványban, a valóság minden felületén, de a virtuális valóság orgánumaiban: tévében, rádióban, számítógép képernyőkön is ugyanaz a vélemény, ugyanaz az impulzus, ösztönzés éri utol a felnőttet-gyereket. Egy példát említek a változások irányára: azelőtt minden újságban fel kellett tüntetni az újságcikk végén (pl. egy „x” elhelyezésével), ha az az írás megrendelésre született. Magyarul, ha nem saját meggyőződését, tapasztalatát írta meg benne az újságíró, hanem feladatot teljesített: „megzenésített” egy árucikket, valamilyen eseményt stb. Ma semmi ilyesmi nem szokás már, mégis sokan úgy kezelnek mindent, amit a sajtóban vagy a képernyőkön látnak, mintha az tőről metszett igazság volna. A rejtett reklámnak nagyon sok egyéb fajtája is megengedett manapság, még a nem tudatosuló képkockákkal folytatott manipuláció, befolyásolás is pl. a mozgóképes műfajokban stb.

- Az Ön családját tekintve elmondható, hogy egy igazi művészcsalád: a férje, a nemrégiben elhunyt Oláh János író, költő, szerkesztő, a lánya Oláh Katalin, szobrász, az egyik fia Oláh Mátyás László képzőművész, aki többnyire a könyvei illusztrációit készíti, a másik fia, Lackfi János, pedig József Attila-díjas költő, író, műfordító, rendkívül sokoldalú alkotó, tanár; és lassan az unokák is termőre fordulnak. Mit szól ehhez?

– Természetesen nagy öröm megtapasztalni a hozzánk közel állók művészi adottságait, jó szembesülni a tehetségükkel. Másrészt nagy felelősség és kihívás is ez, hiszen a művészemberek általában érzékenyebbek, sérülékenyebbek családon belül és kívül is. Nem állítom, hogy mindig lépést tudok tartani azzal, hogy a családtagjaim éppen min dolgoznak, de iparkodom. És ha valamiben szükségük van rám, igyekszem lehetőség szerint a segítségükre lenni.

- Mezey Katalin prózáját átlengi a költészet, de van, amit a líra nyelvén fogalmaz meg. Megkapóan szép verseket találtam a Magyar Napló 2018. májusi számában, a Virágénekek és Az Istennek készült bejáraton át című költeményeket. Azt erősítik meg bennem, hogy bizony ma, a fészbuk és az internet világában sem lehet költészet nélkül élni…

– Azt hiszem, sokak alapvető igénye, hogy megosszák érzelmeiket, tapasztalataikat a számukra fontos emberekkel, és hogy ki tudják fejezni magukat, meg tudják fogalmazni véleményüket, érzelmeiket stb. Mindezt nagy – sokszor túlzott – mértékben is lehetővé teszi az utóbbi évtizedekben egyre jobban ránk fonódó világháló. A világhálón folyó szakadatlan kommunikáció mutatja, milyen általános belső igény az, amit Ady így fogalmazott meg: „Szeretném magam megmutatni…”. A költészet ennek az igénynek a legősibb kifejezőeszköze, és úgy látszik, hogy a sokféle más verbális és vizuális „megmutatkozás” kínálkozó lehetősége ellenére sem ment ki a divatból, sőt, többen kísérleteznek vele, mint valaha.

- Min dolgozik éppen? Mi foglalkoztatja mostanában?

- Mint mindig, most is sok megkezdett munkával bajlódom egyszerre: verset, prózát, színpadi művet, rövidebb, hosszabb esszéket felváltva írok, miközben mostanában is jóval kevesebb időm van az írásra, mint ahogy előre eltervezem, mint szeretném.

Szepesi Dóra

Mezey Katalin: Régi napok rendje
Magyar Napló Kiadó, 156 oldal, 3000 Ft