Tompa Mária a Szentkuthy Miklós Alapítvány kuratóriumának tagja, az író hagyatékának egyik gondozója és számos művének szerkesztője. Legutóbbi találkozásunk alkalmával Szentkuthy Miklós 25 évre zároltatott óriásnaplóinak felbontása kapcsán beszélgettünk Tompa Máriával.

– Milyen kiadványok láttak napvilágot?

– 2013-ban szabadult fel „óriásnaplójának” – ahogy Szentkuthy nevezte mindig – első fele, és azóta a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezi, megjelenésre készíti elő ezt az anyagot, amely a szerző bevallása szerint több mint százezer oldal. Szentkuthy nem egy helyen nyilatkozta, hogy ez az óriásnapló életének főműve. Ezért szántam külön fejezetet a könyvemben korai naplójának, amelyet kamaszkorától a 30-as évek végéig vezetett, és markáns, karakteres naplóillusztrációkkal mutatta meg lelkiállapotainak sokféleségét, sokszor megindító érzelemvilágát, és egy másik fejezet Szentkuthyról, a „napló-emberről” szól, amelynek címe egy tőle vett idézet: „Egy végtelenül teljes napló felé”. Ezzel megpróbáltam érthetővé tenni Szentkuthy életművének ún. „befejezetlenségét”. 2013-ban, halálának 25. évfordulója táján nyáron rendeztünk a PIM-ben egy nemzetközire sikerült találkozót. Előtte 2012-ben keresett meg engem Rainer J. Hanshe, az amerikai Contra Mundum Press igazgatója, és alig egyetlen év elteltével már ki is adta a Széljegyzetek Casanovához című első Orpheus-részt. A találkozóra eljött a szintén abban az évben, a barcelónai Subsuelo kiadónál spanyolul megjelent Ágoston olvasása közben fordítója, Adan Kovacsics, eljöttek sokan mások is: fordítók, monográfia-írók. Rainer J. Hanshe azóta kiadta  angolul Az egyetlen metafora felé című olvasónaplót, majd a PRAE első részét, és jövőre tervezi kiadni a Fejezet a szerelemről angol fordítását. Sajnos magyar kiadásokról nem tudok beszámolni, annál inkább külföldi megjelenésekről: 2014-ben felkeresett Brüsszelből a Vies Parallèles kiadó igazgatója, Emmanuel Requette, aki nagy vállalkozásba kezdett: 2015-től kezdve minden évben kiad franciául egy részt a tíz kötetes Szent Orpheus Breviáriumából.  Két évvel ezelőtt Pozsonyban szlovákul, Macsovszky Péter fordításában megjelent a Burgundi krónika. Varsóban egy folyóirat több mint négyszáz oldalas különszámot adott ki Szentkuthyról. De azért Magyarországra visszatekintve: 2018 októberében Balatonfüreden, a Tempevölgy című folyóirat szervezett egy kétnapos Szentkuthy-konferenciát, amely ígéretes lehet, hogy a fiatalok talán megtalálják a stafétabot átvételének a leghasznosabb fogásait.

– Hogyan képzelje el az olvasó, ha kézbe veszi a könyvet, miként juthatunk el "a porszemtől rögtön az Andromédaködök és szupernóvák legvégső határáig"? Milyen olvasói attitűddel a leghatékonyabb a szövegek felé fordulni?

– A kérdésben Szentkuthy könyveire gondolok, nemcsak az enyémre. Talán megvalósítható, és intellektuális, szórakoztató játéknak is felfogható, ha az olvasó a szerző gondolat-labirintusai mellé saját gondolat-megfejtéseit is igyekszik felépíteni. Szentkuthy a Műveltség és irodalom című tanulmányában nagyon vehemensen azt fejtegeti, hogy a műveltség ne legyen valami különleges elérhetetlen dolog, hanem természetes táplálékként mohón vegyük magunkhoz.

– „Mindennek van és kell, hogy legyen leszűrődése, súlya, kapcsolódása.”, hogyan kapcsolódnak egymásba a fejezetek?

– Szeretem, ha kapcsolódnak – és itt az intimebb, szubjektívebb témák felől törtem utat az elemzőbb, tárgyiasabb egységek felé, mint pl. a könyvismertetések vagy a történelemszemlélet. De hát az elmúlás, a „kivonulás” mindent felülírt. Az sem nem szubjektív, sem nem objektív téma.

– A szöveg nagyon egységes hangulatot sugároz (akár visszaemlékezés, akár egy Szentkuthy-szöveg), érződik, a mondanivalójuk szövete nagyon azonos anyagból készült: mik a közös kapcsolódási pontjaik?

– Többek között az, hogy igyekszem megérteni azt a kettősséget, amely az ő alapállása volt: felfedeztem, hogy egyrészt távolról látta a világot, ennek megfelelően fogalmazta távoli asszociációit, ez őt jólesően védetté tette, másrészt nagyon közelről szerette nézni, definiálni és leírni a világot, és ebben a közelségben rendkívül sebezhetővé vált. Ez a kettősség alakította karakterét. Egy másik kapcsolódási pont az, hogy rájöttem, egész életműve a húshagyó kedd és a hamvazószerda, tehát az ember belső karneválja és a böjti időszaka között szikrázik, zajlik.

– Milyen hívószavakat emelne ki, ha az olvasók, elsősorban a fiatalok, figyelmet szeretné a kötetre és Szentkuthy életművére felhívni?

– El kell olvasni az Égő katedrában elmondott 1938. október 6-i beszédét, melyet diákjaihoz intézett. Ebben megtaláljuk becsületnek, a felnőtté válásnak, a felelősségérzetnek egy nagy krízishelyzetben felmerülő összes hívószavát.

– Játékos és mély végszóval búcsúzik Sz.M. a kötet végén. Halljuk-e még szavát?

Létezik még négy kiadatlan kézirata, amelyek szerkesztésére az elmúlt évek folyamán a könyvem írása miatt nem volt időm. Mindig is szerettem, amikor fiatalok beszálltak a munkába, és most még inkább kívánom, hogy közelebbről ismerjék meg. Az érzést minden Szentkuthy-olvasó ismeri: eddig megjelent könyveiben újraolvasáskor mindig találunk olyan gondolatokat, amelyek teljesen újaknak tűnnek.

Illényi Mária

Fotó: Szabó J. Judit

Tompa Mária: Szentkuthy Miklós vonzásában (Visszaemlékezések, levelek, naplók, elemzések)
Kortárs Kiadó, 312 oldal, 4000 Ft