Miféle kalandokba keveredik két gyerek, amikor a saját világából átjut a karácsonyfa varázsvilágába, hogy megkeresse a fán az utolsó szem szaloncukrot és visszakapja az aprónép által elcsent karácsonyi játékokat? Amikor kiderül, hogy a karácsonyi díszek mind élnek, beszélnek, és saját akaratuk van?  Vannak köztük kedvesek és undokok, félelmetesek és viccesek, számítóak és segítőkészek. A többit megtudhatjuk Keresztesi József Az elveszett szaloncukor című meseregényéből, mely a Móra Kiadónál jelent meg. A szerző az irodalom szinte minden műfajában otthonosan mozog: író, költő, kritikus, színpadi szerző, aki gyerekeknek is ír verseket és meséket. A szintén a Móránál megjelent Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című verses meséje 2019-ben elnyerte a „HUBBY - Az év gyermekkönyve” díjat. Gyermekverskötete (Mit eszik a micsoda?) mellett több verseskötetet (Inverz Ophelia, Szabadság mozi) jegyez, irodalmi monográfiát írt Rubin Szilárdról, van három esszékötete, illetve a Szőranya és az Új Párduc zenekarban született dalszövegei ugyancsak megjelentek kötetbe szerkesztve. Színpadi munkáit több bábszínház, a pécsi Janus Egyetemi Színház, illetve a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mutatta be. Jelenleg kiadói szerkesztőként dolgozik.

– Ha visszagondolsz, milyen művek, mesék, vagy miféle történetek ragadtak meg benned a gyerekkorodból? Kiket vagy miket szerettél olvasni, hallgatni?

– Elég sok könyv között nőttem fel, a nagyszüleimnek nagy könyvtára volt, akadt köztük sok olyan ifjúsági könyv, amit még az édesapám is forgatott. Nagyon kedveltem és sokszor olvastam Lázár Ervin történeteit. Legjobban a klasszikus, sok fejezetből álló meseregényeket szerettem, mint amilyen a Pinokkió átírásaként készült Aranykulcsocska. Kamaszként én is azt olvastam, ami akkor szokásos volt: indiántörténeteket, Delfin könyveket, Robin Hoodot.  Felnőttként pedig olyan meséket akartam írni, amilyeneket én is szívesen olvastam volna gyerekekként.

– HUBBY-díjas meseregényedet Mészáros Márton így laudálta: „Kortárs irodalmunk egyik jelentős hiányossága (és korántsem az egyetlen), hogy az utóbbi években bántóan kevés történetet olvashattunk a kiflicsücskök vitézségéről, a vérpudingok álnokságáról, a csokisminyon szépségéről, Sütiföldről és Tortavárról pedig éppenséggel szinte semmit. Keresztesi József A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza hajmeresztő és igaz története tíz fejezetben elmesélve című meseregénye tehát mindenképpen úttörő vállalkozás, hiánypótló mű.”

– A történet váza teljesen standard, olyan, mint bármely varázsmesénél.  Elrabolják a királykisasszonyt, akit meg kell menteni, és útnak indul a legkisebb királyfi vagy a szegénylegény; aztán lesznek segítői, akik révén átjut a másik világba. A regény világa és a szereplői valóban nem hétköznapiak, ahogy arra a fenti sorok is utalnak. Azzal lett még megbolondítva, hogy verses regényt írtam, méghozzá Anyegin-strófákban, ami – utólag már belátom – meglehetősen embert próbáló feladat. Lassabban is haladtam vele, mint terveztem. A Csücsök eredetileg egy kisebb verses mese lett volna a gyerekverskötetemben, a Mit eszik a micsodában. Ennek lett volna a második fele, hasonlóan mondjuk Nemes Nagy Ágnes Szökőkútjához, amelyben a versek mellett ott áll a Bors néni-ciklus, illetve egy hosszabb verses mese, a Jeromos, a remeterák. Aztán a Csücsök ennél jóval hosszabb lett, így végül a gyerekverseim előbb jelentek meg, mint a verses meseregény.

– Az elveszett szaloncukor története sem mondható hétköznapinak: két egymással folyton veszekedő testvér belép egy másik világba, hogy megtalálják az elveszett, utolsó szem szaloncukrot, és cserébe visszakapják a játékaikat, amiket elvittek a manók. Mindezt azelőtt, hogy eljönne Vízkereszt napja, amikor leszedik a karácsonyfát. A fa ágai között találkoznak segítő szándékú és a küldetésüket gátló szereplőkkel, és a küldetést végül csak egymással összefogva tudják megoldani.

– Ennek a mesének is klasszikus a szerkezete. Az eredeti verzióját a pécsi Bóbita Bábszínháznak írtam, és 2017 óta játsszák a karácsonyi időszakban, Halasi Dániel rendezésében. A bábdarabhoz képest több szereplő lett a történetben, és többféle kaland. Az előadás dalbetétei ugyancsak bekerültek a kötetbe, persze írtam hozzájuk újakat is. De talán ennél is fontosabb, hogy a történet befejezése teljesen más lett, mint a bábszínházi előadásban. Fontos volt a dramaturgiai váltás a végén, de ezt most azért nem szeretném, úgymond, elspoilerezni. Elég annyi, hogy a két testvér, Samu és Trixi, akik egyfolytában civakodnak egymással, és még a kalandoknak is külön-külön vágnak neki, a végén összefogva és közösen találják meg a megoldást, túllépve a saját alapviszonyukon. Egyébként sokáig kotlottam a szövegen, mert meg kellett találnom hozzá a mese ritmusát és nyelvét. A bábdarab a maga ötvenperces hosszúságával talán inkább az ovisoknak szól, míg a regény a már olvasni tudó kisiskolásoknak.

– Ebben a mesében különleges szerepet kapnak a mindenki által ismert, olykor retró karácsonyfadíszek.

– Mivel rendkívül sokféle karácsonyfadísz létezik, adta magát, hogy egy amolyan Aliz Csodaországban-módon használjam őket a mesében.  Kicsit vicces, kicsit őrült és kiismerhetetlen világot szerettem volna építeni. És a különböző figurákhoz igyekeztem különféle karaktereket rendelni, a kifejezetten ravasztól a kifejezetten nehéz felfogásúig.  Akadnak köztük klasszikus díszek, amelyek a legtöbb karácsonyfán megtalálhatók, mint az angyalkák, a hóember, a mézeskalács-figura vagy akár a klasszikus hógömb, és akadnak kissé egzotikusabbak is, mint a rozmár vagy a jegesmedve. Ugyanakkor ezek is létező díszek: az anyukám annak idején, valamikor a nyolcvanas évek elején kapott a szakszervezettől egy doboz szovjet karácsonyfadíszt, egy részük máig megvan, és ebből a készletből a baráti szovjet karácsonyfadísz-ipar száműzte a klerikális reakció irányába mutató elemeket, viszont bekerült a díszek közé a majom, a papagáj, a rozmár és még egy űrhajós is.

– Van itt két szereplő, aki végképp nem tartozik a klasszikus karácsonydíszek közé, és mégis ők lesznek a két gyerek fő segítői. Az egyik egy papírember, mobiltelefonnal a kezében, amit a kisfiú rajzolt valaha, de az évek során teljesen elfeledkezett róla. A másik Kelemen, a pók, aki a szoba sarkából átmenetileg felköltözött a karácsonyfára, és azért segít a gyerekeknek, mert megállapodnak vele, hogy a szoba sarkán lévő hálóját soha többet nem fogják felporszívózni.

– Igen, ők klasszikus támogató-segítő figurák, akik valahogy a két világ határán állnak. Mint ahogy maga az idő is különleges, amikor a történet játszódik. A karácsonyi ünnepkör eleve egy kiemelt időszak, átlépés az ünnepi időbe, amit még különösebbé tesz, hogy már korán sötétedik, a karácsonyfán villognak a fények, találkozik a sötétség és a világosság. Ráadásul a mesében Vízkereszt előestéjén járunk, másnap leszedik a karácsonyfát, a díszek visszatérnek a dobozaikba, azaz nemsokára véget ér ez a különleges időszak. Ezt a helyzetet még csak fokozza, hogy a gyerekek szülei elutaztak, a nagynéni vigyáz rájuk: tehát egyedül vannak egy furcsa szituációban. Kicsit félelmetes, kicsit izgalmas, ugyanakkor különleges, elvarázsolt világot szerettem volna teremteni. Azt hiszem, ebben nagy segítségemre voltak Szimonidesz Hajnalka illusztrációi is, ahogy megteremtik ennek a világnak az egyszerre ünnepi és titokzatos hangulatát.

– Sokféle műfajban írsz, műveid egy része felkérésre születik, mások hosszú ideig érlelődnek, mire formát öltenek.

– Gyakran írok felkérésre, és nekem kifejezetten jót tesznek a határidők. Ilyen volt idén tavasszal a Holtszezon című darabom, amelyet a Temesvári Csiky Gergely Színház mutatott be, és a kérésükre az egészet át kellett írnom veres-dalos formába, mert zenés darabot szerettek volna készíteni belőle. Más ötletek viszont hosszú kifutási idővel valósulnak csak meg. Jelenleg két pécsi barátommal, Doboviczki Attila médiakutatóval és Tölgyfa Gergely színházi rendezővel egy dokumentumdráma anyagán kezdtünk dolgozni, amely azokra a besúgójelentésekre épül, amelyeket a pécsi Művészeti Szakközépiskola egyik tanára írt az ötvenes évek végétől a hetvenes évek közepéig. Nagyon izgalmas a jelentések nyelvezete, a besúgórendszer hétköznapi működése, bár egyelőre még a kutatás fázisában járunk. Ez amolyan low budget projekt, közösségi gyűjtést szerveztünk, hogy egyáltalán elindíthassuk a munkát.

Több interjúban említetted, hogy a János vitéz átírásával is foglalkozol…

A János vitéz világát átfordítom a mai magyar valóságra, a Candide szellemében. Ez egy pamfletbe oltott, felnőtteknek szóló verses regény lesz. Még 2011-ben közöltem egy rövid átiratot, és nemrég döntöttem úgy, hogy felveszem ezt a fonalat, és könyvet írok a történetből. Folyamatosan dolgozom rajta, amikor időm engedi. A János vitéz maga olyan alapszöveg, amivel mindenki találkozott, aki járt általános iskolába. De nemcsak a János vitéz, hanem általában véve Petőfi versei nagyon mélyen rögzültek a magyar olvasó tudatában, az átirat poénjai és kifordításai valószínűleg könnyen érthetőek lesznek, hiszen mindenki ismeri az eredetit. Ha valaki kíváncsi rájuk, az eddig elkészült fejezetek elérhetők itt és itt és itt.

Szénási Zsófia
Fotó: Tóth László

Keresztesi József: Az elveszett szaloncukor
Móra Kiadó, 128 oldal, 4490 Ft

Az elveszett szaloncukor

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva