1950. július 21-én Ifjúsági Könyvkiadó néven alakult meg a legendás könyvszerkesztőség, amely néhány évvel később felvette a Móra Könyvkiadó nevet. A korabeli irodalom – részben elhallgattatott – szereplőinek színe-java megfordult a kiadónál az évtizedek alatt, elhozva a magyar gyermekirodalom aranykorát. Zelk Zoltán, Bálint Ágnes, Lázár Ervin, Kormos István, Marék Veronika vagy Janikovszky Éva, később Békés Pál és Nógrádi Gábor könyvein nemzedékek nőttek fel. Kitűnő grafikusok dolgoztak a kiadónak Reich Károlytól Kass Jánosig. Az egyre jobban elhúzódó világjárványban a Móra Kiadónak sem könnyű, Janikovszky János, a kiadó tulajdonosa arra a legbüszkébb, hogy még léteznek, működnek, s egyetlen munkatárstól sem kellett megválniuk.

– A pandémia miatt a születésnapi ünnepségek egyelőre váratnak magukra, de a születésnapos könyvek napvilágot láttak.

– Nagyszabású születésnapi rendezvényt terveztünk, először tavaszra, majd őszre – most már világosan látszik, hogy egy évvel el kell tolnunk az eseményt, ha szeretnénk biztonságos és méltó körülmények között ünnepelni. Most online eseményekkel ünneplünk, és hála az elmúlt években végrehajtott informatikai fejlesztéseknek, egyelőre kevéssé szenvedtük meg a világjárványt gazdaságilag. Egyetlen embert sem kellett elbocsátanunk, és mindenki megkapta a fizetését. Hogy minek köszönhető ez? Az erős választéknak, a raktárkészlettel jól gazdálkodó menedzsmentnek, a gondosan kalkulált példányszámban készülő utánnyomásoknak és új kiadványoknak. A Móra egy okos kiadó, az eddig marginális számokkal működő online áruházunk ma már árbevételünk 10 százalékát hozza. Tavaly 300 kötetet adtunk ki, ebből 150 utánnyomás volt – ilyen stabil portfólióval szerintem rajtunk kívül egyetlen hazai könyvkiadó sem dicsekedhet. Két ünnepi kötettel készültünk a jubileumra: az egyik a múltba, a másik a jövőbe tekint. Diridongó című versantológiánkba az elmúlt hetven év legszebb verseiből válogattunk klasszikus és kortárs költeményeket az óvodás korosztálynak. Amikor a kukák világgá mentek című másik könyvünk a jövőbe tekint; ötvözi a mesehagyományt és a környezettudatosságra nevelést. A zöldmesék szerzői maguk is elkötelezett környezetvédők.

– A múltba tekintés része, hogy a kiadó több klasszikus szerző életművét is gondozza, a jövőre pedig azzal készül, hogy újabb és újabb tehetségeket fedez fel.

– Zalka Csenge Virág az abszolút sztár most nálunk, aki a Ribizli a világ végén című tavalyi mesekötetével idén elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat. Boldizsár Ildikó mellett ő lesz a következő évek „nagy mesemondója” a Móránál, könyvei méltó módon folytatják azt a hagyományt, amelyet a valaha nálunk megjelent Népek meséi sorozat kötetei teremtettek meg. Nagy kedvencem még Bartos Erika, aki építészként számos, akár évtizedekig elzárt budapesti helyszínre bejutva, rendkívül érdekesen építi be ismereteit a Brúnó Budapesten című sorozat köteteibe.

– Janikovszky Éva naplójának megjelenése nemcsak a kiadónak, de Önnek személyesen is ünnep. Az évtizedekig fiókban bujkáló füzetek kiadása nyilván szívügye volt.

– Anyám naplójának feltűnése nem volt annyira valószínűtlen, mint gondolnánk. Ifjúkori naplói ott lapultak a fiókos szekrényében, gondosan eltéve. Felnőtteknek írtam című könyvének Ugyan kinek gyűjtögetünk? című írásában leírja, hogy van egy Szegedről elhozott fiókos szekrénye, amiben először a nagymama, majd a saját emlékei kaptak helyet. Pontosan meghatározza a naplók helyét is. Ugyanitt leírja még: „Bocsássatok meg, nem tudok rátok emlékezni, de megőrizlek benneteket a fiamnak és unokáimnak, nyilván anyám és nagymamám is ezt gondolta.” A hat iskolai füzetet jelenleg itt őrzöm a kiadóban, meg is mutatom. Az egyikből hiányzott tíz oldal, ezt az utolsó pillanatban kaptuk vissza anyám gyerekkori szerelmének a családjától Kanadából, ők évtizedekig őrizgették az elsárgult lapokat. A kiadásban oroszlánrésze volt Dóka Péternek, a kiadó főszerkesztőjének, aki hosszas nyomozás után magyarázó lábjegyzeteteket fűzött a napló oldalaihoz, és Dési János barátomnak, aki a fényképeket válogatta a kötethez.

– A gyönyörű kézírással vezetett naplókban Kucses Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között a szegedi iskolai évek alatti történéseket jegyezte fel. Az évszámok: 1938-1944 – történelmi idők.

– Őrült „izgi” olvasni a táncokkal, zsúrokkal, korzózással, kirándulásokkal zsúfolt társas életről, elképesztő a különbség a mai állapotokkal összehasonlítva. A gondtalan kamaszlány hangja a háború közeledtével, a bombázásokkal és a családot is érintő deportálásokkal egyre jobban elkomorodik. Megható volt számomra olvasni az egyik bejegyzését 1939-ből: „Most szentül elhatároztam, hogy naplót írok, mert nagymama koromban guszta lesz elolvasni, és különben is szokás. Szóval, az az egészben a vicc, hogy minden nap ír az ember, és a végén van egy egész könyv.” Tudatosan készült arra, hogy megőrizze, továbbadja akkori gondolatait, s úgy vettem, hogy ezzel engedélyezi a napló megjelentetését.

Szénási Zsófia