Mániákus medvegyűjtő, kedveli Ovidius – saját bevallása szerint - gyilkos humorát, gimnazistaként pedig hetente többször is Arany János egykori lakásában múlatta az időt. Szörényi László irodalomtörténész tanulmány- és tárcagyűjteményeinek tízedik kötete jelent most meg. Ennek apropóján beszélgettünk, többek között arról, hogyan formálja a mindenkori emberi hülyeség az irodalmat…

– A kötet címe, egy Erasmus előtti, mert Bonfinitől származó, de Erasmus szellemét idéző kifejezés, A mindenkit eltöltő balgaság dicsérete. Milyen szempontok alapján válogatta össze az írásokat?

– A könyvben a hülyeség különböző példáit hozom fel, különböző korokból, különböző íróktól, más-más szövegösszefüggésekben. Sok benne a történelmi vonatkozás is, ami természetesen azért van, mert a humán tudományokat az elmúlt évtizedek megrongálták, az oktatásban és a tömegkommunikációban is nagy változások történtek. A fiatalok például ma már akár egyetemre is be tudnak jutni úgy, hogy gyakorlatilag nem írnak és nem olvasnak a mindennapokban. Ennek a mai helyzetnek apropóján próbáltam példákat hozni tárcák és tanulmányok formájában. Az emberi hülyeség, amit manapság a feljebb említett változások tovább gerjesztenek, sajnos végtelen téma. De öröm az ürömben, hogy sikerült Erasmusnál korábbi szakembert találnom, aki ismerte Magyarországot.

– És vajon egy ilyen gyűjtemény visszahozhatja az olvasás szeretetét?

Ha elolvassák a könyvemet és elszégyellik magukat az olvasottak után, vagy ha csak egyszerűen úgy érzik, hogy nekik aztán nincs miért szégyenkezniük, mert mindaz amit írtam a balgaságról, az rájuk egyáltalán nem vonatkozik, sőt, netán külön kedvet kapnak a további olvasáshoz, akkor van még remény.

– Nem csak a cím, de már a legelső írásai is olvasócsalogatóak, naplószerű bejegyzéseikkel.

– A mindenkit eltöltő balgaság dicséretének első fele tárcákból áll. Ezek legnagyobbrészt a Magyar Nemzetben egykoron létező sorozatom, a Sorokszorító darabjai, egyfajta félnovellák. Sok bennük a személyes elem, de sok az egy-egy aktuális témán való merengés is. A kettő egyvelege a legelső, amelyben egy barátom halálára emlékezem vissza: a történet újabb emlékeket zúdít rám, például hogy gyerekkoromban milyen sokszor ültem Arany János hajdani lakásában, hiszen barátom családja ott lakott, én tehát mintegy Arany vendégeként hallgathattam barátom édesapja, egy nagyszerű orgonista otthoni zongorára transzponált ujj- és lábgyakorlatait. Emlékek és humor keveredik.

– Akkor a humor tanulmányokba csempészése szándékolt volt, a nehezebb témák barátságosabbá tételére?

– Ilyen természetem van, előadni is így szoktam többnyire, mert kifejezetten utálom, ha például keresztrejtvényt fejtenek vagy csókolódznak az előadásaimon. A keresztrejtvényfejtőknek be is szólok, hogy tudok-e segíteni. De nyilván hamar rájöttem, hogy ha úgy beszélek, ahogy írok is – humorosan –, akkor szavaim sokkal inkább lekötik a hallgatóság figyelmét. Az elvetemültebbje még talán jegyzetel is…

– A tanulmányai között bőségesen értekezik a gyermekirodalomról is. Erre a területre hogyan hat a könyv rendezőelvét képező butaság?

– A gyermekirodalom iszonyúan fontos téma, és óriási felelősség, hiszen ez mindennek az alapja, mindennek a bevezetése, a legelső kulturális táplálék, amit ha jól adagolunk a gyereknek és ő ezt feldolgozza, akkor meg van mentve a lelke, és igazi olvasó lesz belőle, elkerülheti a manapság olyan „népszerű” balgaság állapotát.

– De pont arról ír a tanulmányban, hogy évek és korok hogyan módosították a gyermekirodalom mondanivalóját… akkor tulajdonképpen ez egyfajta manipulációs eszköz is lehet?

– Így van. Hiszen tulajdonképpen a gyermekirodalom semmi mást nem is tesz, mint manipulál. Ez egy erre szakosodott „üzletág”, nincs ebben semmi új. Manapság például a jelenleg dúló erkölcsi relativizmus a mindenkori bűn fogalmát igyekszik kiiktatni, vagy éppen tévedésnek beállítani. Véleményem szerint a legnehezebb fába itt vágja a fejszéjét bárki, amikor a rosszat is relativizálja. Hiszen addig, amíg javíthatónak állítja be, addig tökéletesen rendben van a dolog, de amikor úgy gondolja, hogy a bűn az nem is létezik, az csupán az áldozatok tévedése, hogy őket eltaposták, agyonverték kifosztották, akkor az maga a rettenet.

– Lehet ezen segíteni valahogy, ha a gyerekeket már alapból ilyen irányban nevelik?

– Lehetni lehetne, hogyha nem hülye tantervek alapján okítanák őket, és a szülők nem akarnák áthárítani a nevelés és olvasásra tanítás felelősségét másra. Érdekes megnézni, hogy mikor következett be a nagy változás: megrögzött krimiolvasó és -néző vagyok, de az elmúlt tíz-tizenöt évben készült filmeket képtelen vagyok végigülni, mert a hagyományos észérv helyett zavarba ejt a már említett relativizálás. Eltűnik belőle a klasszikus jó és rossz harca, a bűn. Mint ahogy Szűz Máriát is kicenzúrázták a komcsik a Winnetou-történetből. Innentől pedig sajnos elromlik az egész, elvész a történetmesélés mindenkori lényege.

-kurczorsi-
Fotó: Szabó J. Judit

Szörényi László: A mindenkit eltöltő balgaság dicsérete
Tárcák és tanulmányok. Magyar esszék sorozat.
Nap Kiadó, 228 oldal, 3150 Ft