Óriási hiányosságot pótolt a Noran Libro Kiadó, amikor 2021 novemberében kiadta Betty Friedan  A nőiesség kultusza című könyvét. Friedan műve 1963-ban jelent meg Amerikában, a feminizmus második hullámának előfutáraként és megalapozójaként. A könyv elsőként járta körül minden oldalról az akkori amerikai háziasszonyok (tehát az amerikai nők többségének) legnagyobb problémáját, és mindazon okokat, amelyek a helyzet kialakulásához vezettek. Azóta eltelt 60 év, a világ gyorsan és sokat változott, az amerikai nők többsége már nem főállású háziasszony és mégis, a kötet számos aspektusa ma is aktuális. Olyan tényezőket tár fel, amelyek ma is komoly befolyással bírnak.

“[a] nő az, aminek a társadalom tekinti.”

Az ‘50-es és ‘60-as években Amerikában igencsak furcsa dolgok történtek. A nők tömegesen fordítottak hátat azoknak a lehetőségnek (egyetemi oktatás és karrier), amelyekért feminista elődeik annyit küzdöttek, és álltak be háztartásbelinek. És ugyan a háború után a babyboom általánosan jellemző volt, Amerikában ez egy lépéssel továbbment. Mindennaposak voltak a 4-5-6 gyermekes családok. Szaporodtak és növekedtek a kertvárosok, cseperedtek a gyerekek, több generációnyi lány csak azért ment egyetemre, hogy férjet fogjon magának, és utána boldogan élje életét feleségként és anyaként. Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Azonban az élet nem ért véget ott, ahol a mesék, és a ‘60-as évekre Amerika csordultig telt kiüresedett, frusztrált, neurotikus nőkkel, akiknek látszólag mindenük megvan, amire ember csak vágyhat, kényelmes ház, autó, gyerekek és sikeres férj, mégis borzasztóan boldogtalanok. Ennek a “nevenincs” problémának ment utána Friedan, ennek a kutatásnak és jelenségnek az összefoglalója A nőiesség kultusza.

“Ha egy nőnek problémája akadt az ötvenes vagy a 60-as években, tudta, hogy valami vagy a házasságával nincs rendben, vagy vele. [...] Milyen nő lehet ő, ha nem érez semmilyen rejtélyes kiteljesedésérzést, miközben a konyhakövet fényesíti?”

Friedan több gyökerét is azonosította a problémának: a minták hiányát, a média befolyását, az átalakult oktatási rendszert, Freud elméleteinek inkorrekt és gondatlan átvételét, a piac érdekeit és hatalmát. Simon de Beauvoir már 1949-ben megállapította A második nemben, hogy „[a] nők a való életben nagyon különbözőek, de a különféle nő-mítoszok egytől egyig azzal az igénnyel lépnek fel, hogy a nő minden lényegi ismérvét kimerítik, és mindegyik magát tartja egyedül üdvözítőnek; következésképp egész sor összeegyeztethetetlen nő-mítosz létezik.” Továbbá nagyon szűk és merev keretek közé szorítják az egyes nőt, azzal fenyegetve, hogy ha nem illik bele az aktuális mítoszba, akkor elveszíti a nőiességét. Ez pedig, mondanunk sem kell, súlyos következményekkel jár.

Évezredeken keresztül, és még ma is, a nők életét a nőiességük, és a kultúra által meghatározott nőiesség képe határozta meg. Sosem emberek voltak, hanem nők, akiknek nem egyéniségükben, hanem nőiességükben kell kiteljesedniük. Ez a nőiesség ráadásul egy olyan kulturális konstrukció, amely időről időre változhat, több variációja is létezhet egymás mellett, de sosem hagy teret az egyénnek. Ha valaki nem tartja be a játékszabályokat, és az előre megrajzolt nőképen kívül merészkedik, akkor elveszti nőiességét, tehát kudarcot vall és boldogtalanságra van ítélve. “A kultusz döntés elé állította a nőket - szerelem, otthon, gyerekek vagy más célok és törekvések az életben.”

Friedan korában az amerikai nőkép a főállású anya és feleség volt, akinek fő feladata az otthon megteremtése és a gyerekek nevelése. A beteljesülést gyerekeik születésében és az otthon falai között kellett volna megtalálniuk, azonban ebben rendre és tömegesen kudarcot vallottak. Megfoghatatlan volt ez a kudarc, hiszen nem a feladatot bukták el, hanem a boldogságot, azért, mert sosem bontakoztathatták ki képességeiket igazán, nem mérethették meg magukat, nem vállalhattak szerepet és mélyülhettek el valamiben, ami igazán lelkesítené őket. Az otthonukba zárva felőrlődtek a házimunka végeláthatatlan robotjában. Egy olyan játékot kellett volna megnyerniük, amiben nem létezett győzelem.

Könnyű a problémára legyinteni, hiszen lehetőségük lett volna tanulni és karriert építeni, és az amerikai nők millióira hárítani a felelősséget, ami az egész akkori társadalmat terheli. Csakugyan volt lehetőségük? Miközben az oktatás arra készítette fel őket, hogyan legyenek jó feleségek és anyák, hogyan vigyék a háztartást? Mikor a lányoknak és nőknek szóló történetek radikálisan megváltoztak, és a ‘30-as évek pilótává és üzletasszonnyá váló főhősnőit leváltották a munkájukat udvarlójukért eldobó szereplők? Mikor a nőket célzó magazinok felhígultak, a szerkesztők pedig nem engedtek közölni olyan tartalmat, ami az otthon falain kívül mutatnak? Amikor a kutatók, pszichológusok és véleményformálók egységfrontként képviselik azt az álláspontot, hogy a nőiség legmagasztosabb célja és értelme az anyaság, ebben érhető el a teljesség? Vagy azt a képet sulykolják, hogy a karriert építő nő menthetetlenül elférfiasodik, és örök magányra van ítélve, ad absurdum sosem élvezheti többé a szexet? Amikor egy egész társadalom tagadja meg az ösztönző erőt a fiatal lányoktól, hogy keressék meg önmagukat, találják meg, hogy mi az, ami igazán foglalkoztatja őket, és hogy kik is ők valójában?

Nagyon sok tényező összjátéka ítélt sok millió amerikai nőt boldogtalanságra. Köztük a saját döntésük is, hogy nem úsznak árral szembe a saját fejlődésük és boldogságuk érdekében. De nem felejthetjük el, hogy mennyi gátló tényezővel kellett szembenézniük, ami közel lehetetlenné tette számukra a kitörést. Az egyén fejlődése számos nehézséggel, fájdalommal és küzdelemmel jár, ami még akkor is rögös út, ha a környezet támogatást, bátorítást és felhatalmazást ad az út elkezdéséhez és folytatásához.

Friedan könyve nagyon alapos, sokévnyi kutatást foglal össze, más, pszichológiai és szociológiai tanulmányokkal alátámasztva, a tudományos keretek közé illesztve azt, amit Friedan saját bőrén és megannyi interjúalanyával beszélgetve megtapasztalt. A nőiesség kultusza nemcsak leírja az akkori állapotokat, de ma is figyelmeztető erővel hat: a nőknek fel kellett, és kell ma is, ismerniük, hogy nem illeszkedhetnek be a társadalom aktuális nőiesség ideáljába. Mert ők elsősorban emberek, és csak azután nők. Emberek, akiknek személyiségük és egyéniségük van, amit elengedhetetlen megismerniük, nevelniük és kibontakoztatniuk ahhoz, hogy boldogok legyenek. És könnyen megeshet, hogy mindez nem fér majd bele abba a képbe, amit a társadalom a nőktől aktuálisan kívánatosnak tart.

Vincze Dóra

Betty Friedan: A nőiesség kultusza
Noran Libro Kiadó, 400 oldal, 5990 Ft