Zenekar sosem elég nagy

A címbeli megállapítást Wolfgand Hildesheimer, az 1991-ben elhunyt német író teszi 1977-es
Mozart
című regényes életrajzában (Gondolat Kiadó). A 250 éve született komponista géniusznak például egyik szimfóniája előadásakor 40 hegedű, 10 brácsa, 10 nagy bőgő, 8 gordonka, 8 fagott szerzett örömet, „a fúvós hangszerek is mind megkettőzve…” Részben egyébként ez az állítás is csak feltéttelezés. A szerző a történetileg is hiteles, epikusan is plasztikus ábrázolás érdekében az állandó kérdezés és a termékeny találgatás módszereit alkalmazza. „Ha feltesszük… - ez a fordulat és rokon kifejezések vezetik Mozart küllemének és szuggesztivitásának, a nőkhöz való viszonyának, betegsége és halála körülményeinek latolgatásában. Az évfordulós Mozart-munkák lassan indult, de mára megeredt kiadványai sorában ez az egyik legérdekesebb. Jegyzetei és mutatói korlátozott szakmai használatra is alkalmassá teszik. Hildesheimer stílusának szapora a szívverése. Győrffy Miklós fordítása szinte minden írói impulzus közvetítéséhez eléggé hajlékony, viszont a szöveg ritmuskihagyásai is „átjönnek”. Talán már a 17. oldalon „őt magát” helyett „saját magát” lenne helyes, s másutt is megesik, hogy a magyarítás tépi a húrokat – mert a Mozartra, életének igaz bemutatására fölesküdött Hildesheimer jön lázba. Írói tűz sosem elég nagy.
Beckett
képei (valamint Beckett-előadások fotói) néznek ránk és a végtelenbe John Haynes és James Knowlson fekete borítójú, színpadnyílás alakú könyvének lapjairól (Európa, fordította – egy lélegzetre – Dedinszky Zsófia). Haynes kattintotta, Knowlson értelmezte (és ez életműbe ágyazta) a képeket. Itt is jegyzet és mutató jön segítségül. A Samuel Beckett 100, a születési centenárium (melyet az Európa oly derekasan ünnepel!) jó alkalom a részben a világsajtót évtizedeken át bejárt felvételek elmélyültebb nézegetésére (még akkor is, ha a technikai minőség néha a közepesnél is gyengébb. A nyomdai silányság nem foszt meg egy-egy színész az írót utánzó maszkjának érzékelésétől, az időben rétegződő premierek ismétléseinek átélésétől, az írói szíkföld arcának ikonjától. A legmegdöbbentőbb a Nem én híres világítási effektusának többszöri megörökítése: koromsötét téglalap zászlajának közepén – mint kivágott kör – egy emberfejnyi tátott száj. Ajak, fogsor, nyelv, áll, környező bőrfelület korongja). Knowlson (Beckett életrajzírója) kitűnő elemző s műhelytitkok tudója. Biztos kalauz a (főleg a színpadi, rendezői) Becket-oeuvre-ben. Ha volt író, akinek – jelképesen szólva – zenekar nem lehetett elég kicsi, zsugorított: Beckett volt az. Ő s drámái ott állnak, enyésznek a világot – a semmit – jelentő deszkákon.
Évtizede Rádió I. címen került közönség elé, ma (Samuel Beckett összes drámái – bővítve az Eleutheriával) új fordításban Hangjátéktöredék I.-ként olvasható egy SB-jelenet, (ez is: Európa) Szalóczy Pál, a közismert és közkedvelt bemondó.
A leírt szöveg felolvasandó
című, Mikrofontörténetek a Magyar Rádió hőskorából alcímű munkája (Atheneum 2000 – Magyar Rádió) az 1925. decemberi indulástól a II. világháború végéig meséli el, miként lett lassacskán egyre nagyobb (bár olykor mégis foghíjas) egy – minden tiszteletünket megérdemlő – szakmai csapat. A kitartó kutatáson és gazdag anyagon alapuló mű valóban a hangulatos (egyben tartalmas) mesélés metódusát alkalmazza. Zene sugárzása a stúdióból, olimpiai tudósítás, állatkerti közvetítés, elemi csapások külső helyszíneken (s „elemi csapások” néha bent az intézményben), érdekes és karakteres személyiségek (bemondók, technikusok, főnökök, írók, muzsikosok, mások) – mindez olvasmányosan, az elődök iránti szeretet hangján kel életre Szalóczy kis fejezetekre tagolt, könyvnyi „rádióújságjában”, nem kevés archív felvételtől övezve. Külön becse van a 61 percnyi CD-mellékletnek: egykori szünetjelek, Pluhár-sportközvetítések, zenés műsorok, háborús híradások villanásnyi részletei. Mindenestül forrás, jól megírt könyv, kár, hogy egyszer-egyszer (helyhiány miatt?) „lenyeli” az esetek, anekdoták bizonyos epizódjait, mögöttes tudnivalóit.
A metafora
a címe Kövecses Zoltán tankönyvi jellegzetességeket is mutató (bölcsen didaktikus szerkezetű, Feladatokat is felölelő), korábban angolul és koreai nyelven publikált kötetének (Typotex). Gyakorlati bevezetés a kognitív metafora-elméletbe: G. Lakoff és M. Johnson 1980-as, kb. Hétköznapi metafóráink című alapvetése nyomán halad magyar követőjük. Vagyis a hagyományos metaforafelfogással szemben vallja: a metafora a fogalmak, s nem a szavak tulajdonsága; fogalom-megértető alakzat, nem egyszerűen esztétikai jelenség; a metafora – a közhittel ellentétben – nem feltétlenül a hasonlóságon alapszik; s a hétköznapi beszélő is könnyen, bőségesen használja stb. Kövecses „az egyszerű olvasó” számára jelenségkörök („forrás- és metomímia-mutatókkal), a szakembernek – az alapoktól és következményektől a jelentésintegrációig és az univerzalitásig jutva – valóságos metafora-filozófiát prezentál. Ajánlható, hogy A fogalmi metaforák nyelven kívüli megvalósulása című fejezettől induljon az olvasás: filmek, színjátszás, képregények, rajzok, szobrok, épületek, reklámok, hirdetések, szimbólumok, mítoszok, álomértelmezések…
Metaforából a rengeteg is: csepp a tengerben. A metafora vég nélkül termi és érvényesíti önmagát.
Tarján Tamás