Véletlenek pedig vannak

Borsos Miklós karácsonyi üdvözlőlapjaira akadok egy antikváriumban – épp akkor, amikor egy nagyszerű antológia Borsos írásánál kinyitva vár odahaza. (A négy nyomat az 1970-es évek elejéről való, az üdvözlő szavakat a művész felesége, egy ízben maga az alkotó írta a ma már aligha azonosítható címzettnek.) A remek gyűjtemény, amelyről szólok Bartók Béla egy alkalmi versezete nyomán.
Az „Állj fel” torony árnyékában
címet viseli (természetesen az Eiffel-toronyra utalóan). A Magyarok francia földön, illetve Egy század tükörcserepei alcímeket viselő vaskos kötet, az Új Horizont büszkesége A. Szabó Magda és Ablonczy László szerkesztői, jegyzetírói munkáját dicséri. (Azért el ne feledjem, hónapokkal azelőtt, első olvasásra bosszantott Kányádi Sándor születési, Nagy László halálozási évének elírása; Pátkai Ervinről kiséletrajznak kelleni lennie – a sok kiváló többi között -, Timár György többet érdemelt volna e pár kurta sornál, s e szerkesztők néha nem a francia föld, hanem a tisztelgők előtt tisztelegnek…). A hat fejezetre osztott hatszáz oldalban az a szabadság- és minőséghimnusz a megragadó, mely Ablonczy alapos-ihletett utószavából is felszárnyal, mondván, egyebek mellett: „Párizs abszintes szellempáca mindenkit elnyel és elveszejt? Ellenkezőleg, Párizs próbatétel: az embert és tehetséget méri kíméletlen szigorral.” Mással nem is kezdődhetne a sor, mint Ady Endrével, hogy aztán Illyésen, Radnótin, Fejtőn, Hubayn, Pilinszkyn át a mai fiatalabbakig következzenek (voltaképp hiánytalanul) mindazok, akiknek műveikkel, műrészleteikkel következniük kell. Regényes-szép olvasmány, literátus bedekker, keresztül-kasul a 20.századon – alig rejtett önvallomásaként A. Szabó Magdának és Ablonczy Lászlónak is, akik, megannyi színnel és (például riporterként) úttörő érdemmel tettek eleget feladatuknak.
Szabó Lőrinc Shakespeare-fordításait olvasom újra (ezekről is szó lesz október 4-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a miskolci Szabó Lőrinc Kutatóhely, illetve a hazai Sz. L.-filológia ismételt bemutatkozásakor), a költőről készült, híres Borsos-szobor keletkezésére vonatkozó (nem mindig egybecsengő) adatokat fürkészem – s alig hiszek a szememnek, hogy egy szigorúan tudományos könyv, a Karl Erik Rosengren tollából kikerült.
Kommunikáció
lapjain, megvilágító betétként, az Ahogy tetszik Szabó Lőrinc magyarította terjedelmes részére bukkanok. A Typoten kiadványában ez is egyike azoknak a „kereteseknek”, amelyek a nem könnyű szöveget tarkítják (ilyen A pletykákban rejlő igazságról vagy A nyomásgyakorló csoportokról szóló is.). A svédországi Lund egyetemről érkezett munkát Demján Krisztina úgy ültette magyarra, hogy a szakszókincs nem riaszt el az olvasástól és értelmezéstől. Egyik-másik ábra kisilabizálása viszont meghaladja az átlagember képességeit – tessék csak kipróbálni a 179.oldal „galaxisának” tisztázásával! A kiváló Név- és tárgymutató, valamint a szakirodalmi tájékoztató – amelytől nem sajnálták a hazai forrásokra is kiterjeszkedő adaptáció odaadását – teszi teljessé a halvány szkepszist, iróniát sem nélkülöző tudósi felkészültséggel rendszerezett kommunikáció-elméletet. Ez az elmélet igen gyakorlatias, bőséges a példatára, erős a kritikai irányultsága. A kommunikáció felsőfokú tanintézményeink egyik legdivatosabb szakja manapság. A kiadó joggal reméli, hogy tanárnak, diáknak egyként hasznos kézikönyvet tankönyvet jelentetett meg.
Legvisszahúzódóbbnak ismert tanítványom félszegen kéziratot hoz: csak úgy magának, asztalfiókjának készített elemzést, egyben bírálatot egy Német László-probléma kapcsán, így segítve tervezett Németh-elmélkedéseinket. Miről írt, kiről írt? Nos, Kovács Gábor
Bíró István, a politikai gondolkodó
alcímű – Az európai egyensúlytól a kölcsönös szolgáltatások társadalmáig című – könyvének Németh/Bibó fejezetéről. (A mű az Argumentum Kiadó és a Bibó István Szellemi Műhely újdonsága, az igényes Eszmetörténeti Könyvtár-sorozatban.) Kovács pozitivista alapmódszerű, az életrajziságot ügyesen kiaknázó pályarajzának aligha ez a legsikerültebb része (a genfi ösztöndíj tája, majd a „belső emigráció” hozadéka plasztikusabban, mélyebben megjelenik), de a könyv fontos opusz a megélénkült Bibó-disputákban (kár az olyan rút tévesztésekért, mint például – minden alkalommal – Csaplár Vilmos író nevének szerepeltetése Csaplár Ferenc irodalomtörténész neve helyett). A szerző mintegy vitaalapot nyújt (az idős Bibó világképéről értekezve is); monográfiája önmaga számára is nagyszabású előmunkálat lehet. Hely híján csupán a figyelmet hívhatjuk fel arra, hogy ugyan e sorozatban napvilágot látott Balog Iván Politikai hisztériák Közép- és Kelet-Európában című, Bibó István fasizmusról, nacionalizmusról, antiszemitizmusról alcímű átfogó tanulmánya is. Belső címlapján ugyan fatális sajtóhiba akaszt meg, de szerteágazó anyagot – újra vitaanyagot – nyerünk a közelmúlt legjelentősebb politikai gondolkodóinak, moralistáinak egyikéről.