Tőzsdei medve, Házy nyúl, Malac-paprikás

Mivel egy középiskolai dolgozatom „stílusbravúrja” volt, jól emlékszem, hogy a nagyot hibázik jelentésű magyar bakot lő kifejezés feltűnően nagy számú orosz megfelelőjének egyike kb. azt jelenti: ujjával az égbe bök (azaz épp nem ezt jelenti). Érdekes, a Hadrovics-Gáldi másként jár el és kissé másként értelmez ebben az esetben, mint az újabb, Gáldi László és Uzonyi Pál nevével fémjelzett Orosz-magyar szótár, amely az eltalálja szarva közt a tőgyét jelentést preferálja az egyik szószerkezeti változatnál.
Forgács Tamás az
„Állati” szólások és közmondások
című, A felfuvalkodott békától a szomszéd tehenéig alcímű könyvében (Akadémiai) a képes beszédnek azokat a fordulatait mutatja be, köti nemzetközi kontextusba, magyarázza és értékeli, amelyek nem csekély részét nap mint nap halljuk vagy használjuk. A majdnem harminc „állati” fejezetből álló, roppant szórakoztató munka nagy kultúrtörténeti anyagot görget jelképtárként is funkcionál, az állatokkal kapcsolatos számtalan tudnivalót is közöl. Elsősorban persze kitűnően megírt nyelvészeti munka, amely a tudományszak kapuit a nagyközönség irányába is képes kinyitni. Gazdag kortársi sajtótükör gyarapítja a példatárat; szépirodalmi idézet lehetne több. Az arányok – nem zavaróan – „becsapósak”. A szimbolikában kiemelkedő szerepűnek mondott méh (és darázs) hat oldalt kap, nyolc elágazó említéssel; „a szimbolikában viszonylag kis jelentőségű állat”, a medve tizenhárom oldalon tizenegy fejezetecskét, s a kevés találóan választott illusztráció egyikét is. Az előre iszik a medve bőrére, besétál a málnásba a maci és társaik után ama tőzsdei medve (az angol bear a medvén kívül tőzsdei áresésre spekuláló ember jelentéssel is bír) bizonyítja nagy brummogva, hogy Forgács könyve nyelvkönyvnek se rossz – legalább tíz nyelvből.
Egy házy nyúl csodálatos élete
elevenedik meg az Irene Dische, Hans Magnus Enzensberger és Michael Sowa jegyezte, a németben Ersterhazy, a magyar Esterházy című képeskönyv lapjain, melyet Esterházy Péter fordított és dolgozott át. Ezt csak részlegesen szokás EP művének tekinteni (Kulcsár Szabó Ernő az első kiadással egy évben, 1996-ban megjelent Esterházy-monográfiája nem vette fel a műjegyzékbe, s persze, joggal, nem is erre alapozta fő téziseit), ám a Magvető kiadványa mintha még szellemesebb felnőtt fabulává érett volna egy évtized alatt. „…a könyv bizarr címe megegyezik az én édesapám cifra nevével” – olvassuk mindjárt az elején, s immár nem lehet nem az „apa-könyvekre”, a Harmonia caelestis és a Javított kiadás kettő drámájára, apa-himnuszára és apa-pokoljárására gondolni. Egyébként is virtuóz a nyulas (Osterhase – húsvéti nyulas!) textus: ahogy a gonoszkodó EP sietve beleír szerzőt-rajzolót már az első sorokba, s ezzel ki is írja őket a munkácskából… ahogy hajigálja a citáló-ferdítő intarziákat (beszökik – nem az ősz Párisba, hanem a nyár Berlinbe)… ahogy felfut a 12 798. Esterházy (hercegnő) születésének dombjára… Sowa mulatságos-borzongató, jó levegőjű, Magritte-paródiának is ható játékvárosi nyúlszínháza pompásan alájátszik a szövegnek, melynek torzsája Enzensbergeréké, levele az Eine Hasengeschichte magyarítójáé. Vagy fordítva.
Parasztélet, kultúra, adaptáció
- a külső borítón így, a belsőn már nagybetűkkel kezdve jelöli az Akadémiai Báti Anikó, Berkes Katalin, Elter András és Nobilis Júlia szerkesztette újdonságát (a Kultúrakutatás sorozatból; sorozatszerkesztő: Barna Gábor). A puritán konferenciacím aligha sejteti, hogy – például – színházi dramaturgok a névtelen szerzőtől származó, 17. századi Comico-Tragoedia egy részének folklorizált változatával találkozhatnak (Karácsony Molnár Erika: A „dúsgazdag játék” Gyergyóditrón), vagy „kettővel odébb” (Pentelényi Kinga: A varrógép elterjedése Magyarországon paraszti használatban) egy masina előrenyomulásával s a népi viseletre gyakorolt hatásával (a varrógéppel el nem készíthető viseleti darabok átalakultak vagy eltűntek).
A legérdekesebb olvasmányok egyike Tóth Arnold tollát dicséri: Gulyáshúsból gulyásleves. Egy ételtípus történeti fejlődésének tanulságai a 19. században. Jó azt tudni, hogy gulyáslevest főzve, rendelve legjobban feltárt és bemutatott nemzeti szimbólumaink egyikét készülünk fogyasztani, s még mindig akad valóban tudományos kutatnivaló. A lé nélküli pörköltök és paprikások (köztük a Hunyady-paprikás, a Malac-paprikás), valamint a bő lével felöntött, zöldséggel összefőzött, a húsleves felé is tájékozódó levesek nagy családja szakácskönyvek adta fejlődésrajzban, recept-átalakulásokban is rögzítette gasztronómiai genealógiáját (Zilahy Ágnes híres receptkönyvének 5. kiadásában, 1905-ben történt meg „gulyás és pörkölt pontos elválasztása”). Lehet, hogy a mindig „retrográd” Tersánszky Józsi Jenő egy marha-meghatározottságú nemzeti szimbólumba tenyerelt bele, midőn Legenda a nyúlpaprikásról című kisregény-remekének végül lábosba nem kerülő hősét Paprikásnak nevezete el…?
Tarján Tamás