Profán asszonyglóriák

Az irodalomszervezés, az olvasáskultúra színesítése, a sokoldalú kereskedelmi tevékenység mellett a budapesti Ráday Könyvesház a könyvkiadásba is belevágott. Tadeusz Róžewicz Anya elmegy című emlékezésével lélekemelő, sokarcú, könyvtárgyként is pompás alkotással jelentkeztek. A fekete-fehér dominanciájú – egy album kép- és kartonfoltjainak hatásaival élő – kötetet Czakó Zsolt tervezte, a több tollból származó szövegeket Keresztes Gáspár (és Körner Gábor) fordította. A pár évvel ezelőtt – a kortárs lengyel irodalom kimagasló egyéniségének 78-79 esztendős korában – íródott, vegyes műfajú könyv összességében a legszebb anya-himnuszok közé sorolható. Pátosztól átjárt imajellege attól is erősödik, hogy a szerző régen elhunyt bátyjától, valamint sikeres filmrendező öccsétől is beékelődnek édesanya-vallomások, sőt maga az 1957-ben elhunyt, mindössze hatvenegy évet élt Stefania Róžewicz emlékezései is megszólalnak. Az indázó-összemosódó lírai montázs fő szólama a Versek anyámnak terjedelmes ciklusa, de – elegáns költőre vallón – bekerült egy röpke Versek apámnak összeállítás is, a matuzsálemi kort megért férfi az anyához képest másként jelentékeny figuráját újraelevenítve. Egy hajdani „fényképes doboz” nyílik meg a könyv végletesen szimbolikus fekete-fehér színpárjában, nagyszabású „képaláírásoktól” kísérve. Valamiféle – verbálisan nemegyszer körülírt – „örök Anyák napja” ünnepelődik a gyász- és siratás-átjárta műben, melynek mozaikossága a róžewiczi, töredezett-megkapó versbeszédben éri el tetőpontját. A személyes, anyacentrikus beszámoló az utolsó száz év Lengyelországának is tükre. A „szent anya” – az életbúcsúra készülő író-férfi, költő-fiú számára az egyetlen és végső létvalóság – szakrális megjelenítettsége ellenére történelmi létező is.
Vezér Erzsébet irodalomtörténész, Ady-specialista 89. születésnapjára szánta meglepetésül egykori munkahelye, a Petőfi Irodalmi Múzeum a Megőrzött öreghangok című – válogatott interjúkból álló – gyűjteményt, de a válogató, szerkesztő Eörsi István és Maróti István már csak főhajtásra hívhatja az olvasót. Vezér rengeteg magnetofonos beszélgetést készített a PIN Hangtárának. Hatalmas tudású, néhány életmű kérdéseiben pedig talán mindenki másnál otthonosabb kérdező volt, ám olyan kicsiségek a felkészülés során nemigen izgatták, hogy például Cs. Szabó László eredetileg bölcsésznek vagy közgazdásznak tanult-e. Amit nem tudott, nem biztosan tudott: megtudakolta. Prekoncepciók nélkül, viszont koncepciók birtokában kérdezett, nagy empátiával, s legalább ekkora érzelmi határozottsággal. Minden ízében hiteles személyisége a gyanakvóbb (vagy már nem egészen erejük és emlékezetük teljében levő) kérdezettjeit is bizalomra hangolta irányában. Mivel a kötet fejezetei általában interjúrészleteket közölnek, s szükségképp bizonyos stilizáló, rekonstrukciós munkálatokat is el kellett végezni az élőbeszéden, némi óvatosság nem árt, ha forrásként kezeljük az amúgyis szubjektív, páros „memóriagyakorlatokat”. Az Ady Endréről és nemzedékéről, a Lukács Györgyről és a Vasárnapi Körről, a József Attiláról és nemzedékéről című ciklusokban Fenyő Miksa, Lengyel Menyhért, Lukács György, Hauser Arnold, Ignotus Pál és mások elmerengései és summázatai, állításai és tiltakozásai máshonnan már aligha dokumentálható irodalomtörténeti tényekhez vezetnek el, adnak fogódzót. Nem e cikk címének kedvéért mondom: a mikrofon elé kért, 20. századi női hírességek – Dienes Valéria, Darvas Lili, Hajós Edit, Lesznai Anna, Gyömrői Edit – a férfiakon is túltesznek a válaszadás eredetiségében. Darvas Lili férjéről, Molnár Ferencről ugyan rengeteg anekdotikusat mesél, ezzel azonban a jellemhez visz közelebb. A könyvben egyre-másra robbannak a polémia-bombák, bár természetesen a megszólaltatottak általában nem tudhatták, hogy a bombák, hogy egy ilyen – okos, hasznos filológiailag méltányolható – gyűjtemény „kihangosítja” azokat a vitákat (vagy csak eltérő válaszokat), amelyek a PIM Hangtárában nemzeti kincsként, régi rögzítés technikákkal megörökítve „hallgatnak”.
Darvas Lili személye akár összekötő kapocs is lehet a Sárközi Márta emlékkönyvhöz (Magvető Kiadó), Molnár Ferenc lányáról – Menedékház főcímmel – Széchenyi Ágnes szerkesztett (a Válasz című folyóiratot faggató kutatásaihoz simuló) remek (és világos szerkezete ellenére is jótékonyan szabálytalan) kötetet. Tanulmány memoár, levelezés, interjú, műrészlet, anekdota, nekrológ és emlékvers majdhogynem észrevétlenül áll egybe egy nagy jellem regényévé, akinek „a Válasz volt a legnagyobb alkotása” (legalábbis az orgánum egy periódusa). E nagyvonalúan és bőségesen – de tán még így sem elég bőségesen, máskor meg egy kicsit ismételgetve – jegyzetelt munka minden irodalomtörténeti becse ellenére egy megtörhetetlen, nyitott, örökvidám, a megpróbáltatásokból morális tőkét kovácsoló asszony nyomtatott (egy kis fényképtárral is ékes) emlékműve. A menedékház-metafora (utalva Sárközi Márta minden arra érdemes előtt mindig nyitva álló, parányi kései otthonára, kertjére – és szemérmes segélyező hajlamára) tökéletesen kifejezi a páratlan embert, a közösségszervezés és az áldozatkészség hétköznapi hősét, aki kocsismód káromkodik, lírikusként érez, bölcselőként ironizál, s ha kővel dobják meg, kenyérrel dob vissza; tudja, kik azok az alkotói és morális zsenik, akikkel sorsa összehozta, hódol is nekik, ám mindenkit csak egyféle mércével mér: a segítőkész szolidaritás mércéjével. Személyében a szerkesztő, a fordító irodalmunk epizodistája – a lélek, mely a Sárközi Márta név mögött honolt, annál maradandóbb káprázattal fényeskedik.
Vadász Géza A legfőbb tudomány című kötete önmeghatározása szerint is „erotikus verseket” tartalmaz (noran). Az kitetszik a kötetből (az utószóféle kotyogásaiból is), hogy valaki álnév és álsors mögé bújva publikálja szellemes, de az erotika 2004-es bőr- és szőrpiacán szexualizáltságukkal nagy feltűnést aligha keltő költeményeit. Jó formakultúrájú, csípős strófák ezek, de legalább féltucatnyi kortárs írt, a szerzői név cicomája nélkül, jobbat. Dérczy Péter kritikájából arra a sejtésre juthattam, hogy Erósz e hölgydicsérő (és –ostorozó), a testi szerelem grammatikájába mélyült híve vadásza ugyan e nemes tárgykörnek, gésasága azonban kétségbe vonható, s inkább egy költőnő csúfondáros játékosságára kell következtetnünk. Ha visszagondolok az általam is hosszasan elemzett Magyar badar limeriekjeire, hozzájuk olvasom az itteni sok virtuóz limerieket (meg a „nagy” verseket), nekem is ilyesfajta gyanúm támad. De minek tippelgetni…? Akarjunk ”Vadász úr” játszótársa lenni. A név-megfejtés amúgyis kockázatos. Van olyan irodalmi adattárunk, amelynek első kötete szerint: Gordon Agáta – lásd: Parti Nagy Lajos. A második kötetben azonban Parti Nagynál nem látni, hogy ő Gordon lenne, aminthogy valószínűleg nem is az…