Parlament és cirkusz

Nem az alpári, sablonos viccelődés társítja a cím két szavát, hanem az a tény, hogy a közelmúltban gyors egymásutánban öt olyan vaskos könyv került asztalomra, amelyek elsősorban épp a szópár jegyében rendezhetik el magukat. A Kossuth Kiadó az 1904-es első megjelentetés centenáriumára ismét közreadta Az én kortársaim című Mikszáth-albumot. Megtalálható ebben a szerző kézírása – az „in politicis” szövegekről – (kézirat és nyomtatott másolata nem egészen azonos), fellelhető magának. I. Ferenc Józsefnek a betűvetése is (róla a nagy palóc nem átall ilyesmit tudatni: „inkább volt magyar király, mint osztrák császár”), s olvasható persze egy sereg remek, főleg a „T. Ház”-zal kapcsolatos emlékezés. Roppant vegyes színvonalú mű. Illusztrációit nézve is. Vesztroczy Manó Jókai-rajzai arra az egyéniségre világítanak rá, akire a Jókai-életrajzíró Mikszáth Kálmán itteni, „mellékes” remeklései is. Másutt a napi- és élclapi karikatúrák színvonala dívik, megint másutt képi járulékoké a főszerep. Széll Kálmán, Tisza Kálmán portréja, a különféle parlamenti események és stiklik, a Deák Ferenc-fejezet érvelhet a nem minden tekintetben indokolt, hasonmásszerű mai publikálás mellett.
„Az én parlamentem” (100 év – 100 rajz) címmel a Nemzeti Tankönyvkiadó bocsátotta közre (igen gondos és szép szerkesztésben, kivitelben) azokat a java alkotásokat, amelyeket 2002-ben hirdetett pályázatára diákok – általános és középiskolások – küldtek be. Tehetséges képzőművészt ígérő munkák és kedves gyermekrajzok, különféle műfajú, egyéni és csoportos parlamentképek sorakoznak a kötetben. Nincs okunk bárkit kiemelni – de nem lehet beleélő megrendülés (egyben mosoly) nélkül szemlélni e hol elmosódó, hol kontúros, hol (tanári sugallatra…?) ironikus, hol patetikus Országház-reflexiókat, melyek közt az adventi „ablakosditól” a televíziózás közvetítések lenyomataiig a fekete-fehér és a harsogóan színes ábrázolások sora tanít önkritikára.
Egy másik pályázat, A Város- és Faluvédők Szövetségének pályázata eredményezte a Gyerekek az épített és természeti környezetért 1992-1996 című gyűjtemény (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) ugyancsak szembetűnő és dicséretes gonddal kivitelezett, gazdagon illusztrált újdonságát. Ráday Mihálytól kezdve sokakat kellene felsorolnunk e szép végeredmény örömében. Elsősorban persze azokat a fiatalokat, akik lakóhelyi ideáikról, településeik népi és ipari emlékeiről, az emlékhelyekről, a védelemre érdemes természeti értékekről írtak – pallérozottan, okosan, tapintatos tanári vezetéssel. Egykori néprajzosként a magam diszciplímájának vonatkozásait vizslattam leginkább, de az építész, a „zöld”, a historikus is örömmel észlelheti, milyen sok az ifjú országféltő, lakhelyféltő, akik talán öt, tizenöt, huszonöt esztendő múlva is emlékezni fognak arra, hogy miféle eszményekért lelkesedtek e lapokon.
A Kossuth-díjas Balla Demeter – akinek, s vele együtt az Ab Ovo Kiadónak az ünnepi könyvhét egyik legszebb albumát köszönhetjük – 1982-ben éppenséggel Az Országgyűlés című kiállításnak is részese volt. Ebből mi sem következik A Titanic képei című látványcsodákra vonatkozóan. Nádas Péter író – maga is fotóművész – meghökkentően barátságtalan hangon méltatja előszavában Balla nagyságát („Néha egyenesen az a benyomásom, hogy ízlése sincs vagy rossz az ízlése” stb.), de A szíve közepéhez címmel valóban a képek centrumához vezet, az utóhangot író Kincses Károly pedig, mondhatni, átveszi – és át is színezi – ezt a hangot, szólván: „….egyebet sem tesz, mint fényképez, géppel és gép nélkül, nem közepes eredménnyel. Gondolatait, érzéseit is inkább vizuális jelek segítségével, fotográfiai úton fejezi ki, mint szóban, mert utóbbiban akadályozza gyermekkori beszédhibája.”
Mit mondhat e könyvről az, aki életében alig vett a kezébe fényképezőgépet? Óvatos bírálattal azt, hogy néhány – nem kevés – festőien beállított, agyonkomponált felvételt a 21. század ízlésétől mérhetetlenül távolinak vél (például: A teremtés katedrálisa). Más oldalak, oldalpárok a tradicionális, személyiségjellemző fotózás mesterművei (Tersánszky J. Jenő asztala; Weöres Sándor és Károlyi Amy szekrénye – s ez utóbbira a puritanizmus tökéletes képi válasz az oldalpáron a Könyvek: az utánozhatatlan zsúfoltságra a mértanias elhagyatottság). Maga a – néhány felvételt tartalmazó – Titanic-sorozat alighanem süllyedés-képzeteket hivatott kelteni, a könyv csúcsfelvételei azonban a kiszakítottság, a kihatároltság, az átértelmezés olyan csodái, mint – többek között – a Lábtekercsek („magyarabbul” tán: fáslik, melyekből egy halom a szemnek többet mond bármely piramis múmialeteleinél).
Balla Demeter fotói bizonyára – miként is lenne másképp – megosztják a tetszést. Az emlék Ady-reminiszcenciája (egy karszék, egy kabát, egy kalap csupán), a jobb-e, vagy az Agancs, a Koponyák, a Bika? Az Ab Ovo egy képeslap együttest is kiadott. Nem lehet véletlen, hogy a lágyabb kemények közül választottak.
Helyenként szólamos, patetikus, mindenáron igazságot szolgáltatni akaró hangnemétől eltekintve nagyszerű és gyönyörű könyv Kolozsváry Marianna Román György életművét bemutató könyve (amely a Román György Alapítvány és támogatói jóvoltából látott napvilágot). Olyan Oeuvre-reprezentáció hazai darabja ez, amely igényességével, extenzív formai megoldásaival, adatgazdagságával, velős megállapításaival a nemzetközi piacon is otthonra talál(hat).- A kisgyermekként hallását elvesztő, siketnéma, majd anyja segítségével beszélni újra megtanuló Román sokkötetes íróként is jóval jelentékenyebb személyiség, mint amennyire benne a literátor outsidert, a furcsa egót látó utókor becsüli. Festői nagyságát azonban – melynek belátására és tudatosítására az eddigi szakirodalom is sokkal jobban hajlott – e mű színes és fekete-fehér anyaga, sors-, téma- és képmagyarázatainak alapossága egyértelműen bizonyítja. Az a színdús, expresszív elnagyolás, amelyben a legtöbb Román-kép testet, formát ölt, válasz a 20. századra, egyben provokációja is a 20.századnak. Kései Szigliget-képei sem engednek alkotóházak elandalodást. De boldog lehet Carol Ross, hogy övé az 1977-ből való Lépcsős ház mennyet a földdel összekötő és össze nem kötőbarnás vonaltömege – s a tényleges tulajdonlás nélkül megrendületlen boldog lehet mindenki, aki Román vurstlis, cirkuszos, bábszínházas, mutatványos festményeinek játékos filozófiájával szembesül.