PAD ALATT A PÓC

Mióta egy tízkilós embercsikó nyargalászik a polcok között, a könyveim – büszkélkedve mondhatom – híres rendje oda. Az alsó négy sor köteteit semmi módon nem lehet megóvni a “kiolvasástól”, s ha az erre-arra keletkező, felgyűrt kupacokat gondos kezek megpróbálják visszadugdosni a helyükre, annál rosszabb: vándorlásba kezdtek a kiadványok, semmi sem talál haza. Számomra mostanában a nagy könyv a jó könyv: amit a gyerek még nem tud mozdítani.
Persze “a kaktusz bimbait lenyíró” rosszcsont nélkül is körülvettem volna magam eme nagy könyvekkel. Tanévkezdéskor különösen hasznos lehet az Egyetemes és magyar történelmi, művelődéstörténeti kronológia három kötete (I. Őskor, ókor, középkor; II. Újkor; III. Jelenkor). A Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat még 2001-ben kirukkolt Horváth Jenő korábban másutt már publikált munkájának az 1991 és 2000 közötti időszakot is felölelő, bővített edíciójával. A hatalmas tárház erényei – főleg a négy hasáb: Egyetemes történelmi események, politika – Magyar történelem – Filozófia, vallás, művészetek – Természettudományok, technika, mindennapi élet “együttállása” – folytán szinte nélkülözhetetlen kézikönyv, hiába azonban a praktikus hármas tagolás, a szép külső, ha az ilyen adatbázisban teljességgel persze soha ki nem küszöbölhető hibákat, hiányosságokat, elírásokat ugyanott fedezem fel, mint az alapkiadásban… A kifejtett nevek, a pontatlanságok főleg a mutatóban okoznak sok bosszúságot (az éves osztású belső szöveg könnyebben lehetővé teszi a logikus korrekciót). A kiegészítés elvei is megkérdőjelezhetők. Amiként az – ismételjük: sok erénnyel bíró – év-könyv egészének sem teljességgel tisztázottak a szerkesztési, kiemelési szempontjai, úgy a legutóbbi tíz esztendő is elmozog részben az adatok elől. Jó frissíteni a memóriát: kik voltak a közelmúlt irodalmi Nobel-díjasai – de miért tátong “lyukas” év? Bizonyos-e, hogy a kitűnő Gian Maria Volonté színművész 1994-ben bekövetkezett halála, a zeneszerző Rózsa Miklós 1995-ben történt távozása volt az elfutó időszak korjelölő vesztesége? Tanár, diák, vagy bárki más emlékezete bátran támaszkodhat e hármaskönyvre – ha a tények más fogódzóit sem hagyja figyelmen kívül.
A Magyar Könyvklub által gondozott Új magyar életrajzi lexikon I. kötetét tavaly méltathattuk e lapokon. Az ígért ütemét tartó nagy vállalkozás máig a II. (D-Gy) és a III. (H-K) tomusszal gyarapodott. Markó László főszerkesztő ugyan, úgy tűnik, a különböző fórumokon felmerült, s főleg a szerkesztés egységességének, következetességének kérdéseit érintő észrevételek egyikét sem méltányolta, de ez legföljebb hajszálrepedéseket okoz azon a szilárd szellemi építményen, amelyet az elhunyt magyar nagyok és kiválóságok eddigi legtágasabb csarnokának nevezhetünk. Kevés mű képes oly mértékben s oly józanul tudatosítani a magyarság bő ezer évének súlyát és személyekben, elmékben, teljesítményekben mutatkozó gazdagságát, mint ez a lexikon. Mű-, (szerep- stb.) és irodalomjegyzékével túl is lép a biografikus tájékoztatáson: maga is – összegzőből – forrássá válik.
Kifogásaink csendeskék. Ha Hunyady Sándor írót Hunyady Margit színésznő fiaként is azonosítják, az anyánál miért nem szerepel ez az adat, a kapcsolat ténye? Az “akik kimaradtak” örök vitatémáját megpendítve (példának okáért): egy hadtörténész, egy gyógyszerész, egy történész, egy színész és rendező, egy színész és egy zeneszerző Horváth Jenő mellett, hetedikkén e névvel, az 1994-ben elhunyt, szintén színész-rendező Horváth Jenőnek (közkeletű színházi nevén: “a gonosz Horváthnak”) is szerepelnie kellene. (Az érdemes művészi cím amúgyis mintha biztosítéka lenne a már nem élő művész bemutatásának. Az igaz, hogy valahol meg kell húzni – terjedelmi okokból is – a határt. Fájó szívvel belenyugszom tehát, hogy a fiatalon meghalt literátor, nemzedékének máig sugárzó hatású tagja, Hekerle László kimaradt.)
Teljességgel véletlen, hogy a kronológia és a lexikon kapcsán is előfordult egyazon név. Az Új magyar tájszótár 4. (N-S) kötetét azonban a “keresett véletlenek” tudatosságának mentén forgattam. Hármas mássalhangzó-torlódással kezdődő tájszavakat keresve (sohasem hallottam, hogy a skvarelina rántottát jelent), köznyelvi kifejezések periferiálisabb jelentései után kutatva (a ráma lehet kútkáva, kocsioldal, olajprés része, kaszapenge visszahajlított foka: kaszaormó is), a véletlenszerűen fellelt szavakat láncolatosan begyűjtve (az ormó 7 jelentés-családban rengeteg aljelentéssel bír vidékeinken. Köztük: “pákászkunyhó építésekor a kunyhó majdani oldalai mentén kupacba felhányt és ledöngölt föld”. Ajaj, lehet, hogy a könyveimből pákászkunyhó készül?!), és így tovább. Ez a kalandozás is rengeteg szellemi-nyelvi csemegével, tényleges ismerettel (tehát nem szó-csodabogárral) ajándékoz meg. Hát még az állandósult szókapcsolatok, a frazeológiai egységek! Innen e cikk címe is: Pad alatt a pócon – “tréfás feleletként, ha valaki keres valamit”.
B. Lőrinczy Éva főszerkesztői, Hosszú Ferenc szerkesztői irányításával – Szinnyei József 19. századi vállalkozásának nyomdokain – 1979-ben indult ez a könyvfolyam (s jó is elővenni az 1. kötetet, mert tájékoztató, forrás- és földrajzinév-jegyzék, térképmelléklet csak abban van: ezt a nélkülözhetetlen 150 oldalt, sajnos, az újabb kötetekbe nem fűzték be). Akkor négy kötetre tervezték (meglepő módon, hiszen az A-D anyag ténylegesen aligha lehetett a megjelenésre váró teljes címszókör egynegyede). Az indulás tizenhárom nyelvész munkatársából mára (a 4. kötetet tíz szerző írta) egyetlen szakember maradt. Bízzunk benne, hogy a számos illetékes és áldozatos támogató segítségével az Akadémiai Kiadó műhelye most már mihamarabb befejezi e becses-szép szótárunkat!
A tudományos munkák tanulmányozásának szüneteit egy “állati” meg egy “növényi” könyv olvasása töltötte ki. A Patkócsattogás az egyik, a Gyermekkert a másik.
Az előbbit – Magyar írók novellái a lovakról – a Palatinus adta ki, folytatva a népszerű tematikus antológiák sorát. Az csak természetes, hogy D. Szabó Mária színes, okos válogatásában a lóversenytől nem idegenkedő Hunyady Sándornak is van (bőséges) mondanivalója a “lovakrul”. Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Mándy Iván üdvös jelenléte sem meglepő (más-más ló-ok a jó ok szerepeltetésükre). De Ady Endre, Kassák Lajos, Oláh Gábor, Sziráky Judith! – ezek a nevek argumentálják, hogy a szerkesztő példás anyagismeret birtokában szemelgette össze ezt a hol szilajul vágtázó, hol elégikusan bandukoló szövegegyüttest. A kötetbe ki-ki “beleolvashatja” a maga esetleg hiányzó, kedves idevágó elbeszélését – e sorok írója egy keveset Tersánszky Józsi Jenőtől.
A Gyermekkert a Móra elegáns könyve: Viktória korabeli gyerekversek angol és magyar nyelven. Nem antológia: valamennyit Robert Louis Balfour Stevenson, A kincses sziget gyermekkörökben oly népszerű írója szerzette. A rajzok – főként a könyvdíszek sűrítő jelszerűsége, kevésbé az illusztrációk olykor meghökkentően “felnőtt” volta – Tóth Istvánt dicsérik, a fordítás Papp Gábor Zsigmondot (aki sokoldalúságának és humorának az Európa Magyar badar-kötetében limerikekkel adta tanújelét). Romantikus hangütésű tapasztalati, tanító, tréfás, játékos – sokszor a búcsú-motívumtól átjárt –, lendületes-dallamosan felolvasható versek követik egymást. Magyar alakjuk néha szárazabb, huszadikszázadibb, mint az eredeti. Befejezésül az egyik Ajánlás részlete kívánkozik ide, a Kisfiamnak kezdete: “…ha jól tanulsz, akkor könnyen / El tudod olvasni nemsokára könyvem, / S felfedezed benne saját neved nyomban, / Jó angol nyomdászok csinálták Londonban…”