Kezdjük költőkkel

Költőkkel – de nem csupán költészettel, s természetesen boldog újesztendőt kívánva kezdjük e rovat 2005-ös évét. Méghozzá a kezdet kezdeténél.
Hiszen
Balassi Bálint
volt az első magyar költő. Ahogy Kőszeghy Péter írja: „…nálunk az irodalomtörténeti mitológia és a kronológia szerint is egyugyanazon személy az irodalmi krisztus, a magyar nyelvű irodalom időszámításának kezdete: Balassi Bálint”. A Balassi Bálint és kora című pompás albumban olvassuk ezt. A Balassi Kiadó Kőszeghy, valamint Szentmártoni Szabó Géza, Csörsz Rumen István és Pálffy Géza tollából, a tavalyi kettős évfordulóra tette közzé az életrajzot, a poézis bizonyos vonatkozásait, a Szép magyar komédia tréfáit, a versformákat és dallamokat, valamint a 16. század végi törökellenes határvédelmi rendszert bemutató, s elsősorban diákoknak, irodalomszerető „laikus” érdeklődőknek szánt, gazdagon illusztrált kötetét. Nem bánnánk, ha valamennyi tanulmány egy kissé terjedelmesebb lenne – bár ahogy a poéta „láthatólag mind a katolikus, mind a protestáns hagyományban megkomponált” (azaz a teljességet hangsúlyozó, testálható, legendásítható) haláláról, Szentmártoni Szabónál a Balassi-strófa belső rím-ékeiről informálódhatnak: (s az egész könyvből sok telitalálat-részletet idézhetnénk), az tökéletes. Épp Balassi haláláról azonban – tapasztalván, hogy ez a hősi mozzanat mennyire izgatja a középiskolások fantáziáját is – ejtsünk egy kérdést. Itt az áll, hogy 1594. május 19-én Esztergomnál Balassinak „mindkét combját puskagolyó járta át. A seb elmérgedt…” az Új Magyar Irodalmi Lexikon (nekem az 1994-es kiadás van kéznél) azt írja: „ágyúgolyó sebezte halálra”; az Új Magyar Életrajzi Lexikon szócikke szerint (2001) „egy ágyúgolyó oltotta ki életét”. A tragikus, korai vég árnyékában ne kicsinyeskedjünk, nem lévén jártasak a régi hadászatban, ám egy könyvtárban máris firtatták a szabálytalan irodalomórára érkezett tizenévesek: puska- vagy ágyúgolyó? Egy vagy kettő?
Kosztolányi Dezső
- vannak gyönyörű esszéi Balassiról is – lappangó írásainak garmadáját fedezte fel a Bács megyei Naplóban Botka Ferenc irodalomtörténész, s ahogy indokolt lelkesültséggel maga mondja: „a Kosztolányi-birodalom e Kincses Szigetének” anyagát (1923-1926) helyezi asztalunkra élvezetes gyűjteményen, az egyik rovatra utaló Tere-fere címmel (Balassi – Fórum). Bár a röpke textusokból sokat begereblyézett már a Kosztolányi-filológia, rengeteg az újdonság. Aligha illúzióromboló, hogy a szerzőt anyagi megfontolások is vezették. Édesapjának megbetegedése után a szülők és a testvérek segélyezése megkívánta a szűkebb pátria lapjának – az emlékezésképp itt név szerint is megemlítendő dr. Fenyves Ferencnek – küldött, igencsak szépen jövedelmező publikációkat.
500 oldal Kosztolányi! – s csupa szín ez a sok szösszenet, reflexió, melyeket mintha egy (nyilván nem vezetett) olvasónaplóból (sajtószemléző személyes krónikából) emelt volna ki, mintegy mellékesen, a Nyugat egyik vezéralakja. Az elmélkedéstől a tudósításig, a vitától a játékig sok írástípus ad egymásnak találkozót. A Népek, egyetlen igével (látható a cikk fénymásolata is) ilyeneket gyöngyöz: „Olaszország dalol; Németország tanul; Finnország szánkáz; Törökország ül; Svájc gyűjt; Svédország tornázik; Japán oson” stb. Magyarország? „Magyarország sóhajt” (1924.szeptember 26.)
A molekuláris építésű kötethez készített, nélkülözhetetlen Függelék mutatóján még lehet finomítani, de így is nagyszerű a gyűjtemény, mely nyolc évtized távolából bírja ismét szóra az életművet (és sejteti, hogy az 1926 utáni anyag is hozhat meglepetéseket).
Gyönyörű könyvtárgy
Magyar Idézetek Könyve
-mely 2001-es, 6. kiadásához képest bővült, átdolgozást nyert. Ám a szerkesztő, válogató, Erki Edit már nincs velünk… - nélküle kell örvendenünk az Officina ’96 „kockakönyvének” (borító és tipográfiai terv: Kaszta Mónika – Arkas Design; tördelés: Spolarich Miklós). Balassi (vele kezdődik az összeállítás), Kosztolányi (verssel, prózával) innen sem hiányozhat. Klasszikusaink és kisebb csillagaink olyan közelmúltbeli és kortárs idézeteket is magukhoz vonzottak, mint a B. Nagy László leveléből, Kornis Mihálytól, Esterházy Pétertől valók. De Erki lelt bölcsességet Zsigmond királynál és Veres Pálnénál is. Kár, hogy becsúszott egy-két hiba (a fiktív Nagy Ágnes név alá is Nemes Nagy Ágnes-vers került; az oldalszámmutató következetlen). A Szilágyi Ákostól vett citátum elég keserűen zárja a sort. De felelősen. S társítsuk hozzá egy Vas István-versrészlet részletét: „Köszönöm, amit látok, / A teremtett világot, / Hogy még a rossz sem céltalan, / Mindennek jelentése van”.
Tarján Tamás