Karácsonyi színház

A karácsony (december 25., 26.) a színházakban is ünnep – nem ritkán kettőzött munkával, hiszen – csillagszórós lelkű közönségre számítva – e napokon sokszor két, az alkalomhoz illő előadás is megy. December 24-re (szentestére) általában a teátrumokat is bezárja az angyalka, bár sok gyerek- és bábszínház idén is játszik délelőtt, délután, s voltak, olykor vannak ennek az estének is fájdalomkönnyítő, örömhozó előadás-együttlétei. Jobbára a decemberi premierek is tekintetbe veszik az ünnepkört, övezetébe hangolnak bizonyos bemutatókat. Alábbi könyveink adattárából szemelgetve: A Nemzeti 1940-ben december 21-re tette Kovách Aladár darabját, az elég nevezetessé lett Téli zsoltárt; a Budapesti Kamara 1995 novemberétől kínálta Kertész Ákos színművét az Egész évben karácsony címűt. Idén a Jézuska színházat is hoz ajándékba: a felújított székesfehérvári Vörösmarty Színház a hónap közepén egy héten át ismerteti meg magát a publikummal (és, névadójának kettős évfordulója lévén, a Csongor és Tündét is színre viszi). Örömtelien nagy ezen a télen a színházi tárgyú könyvek választéka is (az Irodalomtörténet című folyóirat 2005. 3., legfrissebb száma pedig érdekes drámai-színházi tematikájú tanulmánysor).
Magyar színháztörténet 1920-1949
az 1990-es első (1790-1873) és a 2001-es második (1873-1920) kötetet követi. Mivel az utóbbinak egyik lektora voltam, nem lenne szerencsés, ha most „kívülről” bírálnám az újabb vállalkozást (csak terjedelmi és megfogalmazási okokból tenném). Ezúttal is a főszerkesztő Bécsy Tamásé és Székely Györgyé, valamint a szerkesztő Gajdó Tamásé a fő érdem (a projektkoordinátorok: Kékesi Kun Árpád és Jákfalvi Magdolna; mind az öten meghatározó szerzők is a tárgykörök leghozzáértőbb specialistáiból szervezett alkotógárdában). A Magyar Könyvklub szellős tükre, megfelelő színvonalon illusztrált, 1500 oldalas könyvében a várható fejezetek (európai drámai-színházi kitekintés; egyes színházak története stb.) mellett önálló kritikatörténeti rész, a színészek (egykori) társadalmi státuszával foglalkozó írás, a vásári és a művészi bábjátszást, a diaszpóra színházát stb.pásztázó szöveg is olvasható. Az egész mű – a természetszerűleg létező vitapontokkal együtt – magas színvonalú, nélkülözhetetlen forrás, de az 1945-tel (illetve 1949-cel, a színházak államosításával) bekövetkezett váltás, változás elemzése és dokumentálása a sorozat legnehezebben megalkotható, mégis lehetőleg már erre az évtizedre remélt kötetében/köteteiben válik szükségessé. (A könyv szép ajándék, különösen az Osiris Kiadó helyenként érintkező jellegű, mégis egészen más célzatú nagy színházi képeskönyvének – egyben színes olvasnivalónak – a társaságában.)
Bevilágítás
címmel Kamaraszínházi kéziábécé látott napvilágot Forgách András tollából, Szebeni András kamerájából (szerkesztette: Sóvári Zsuzsa). A kiadó, a Budapesti Kamaraszínház nem csupán „hazabeszél”, mert noha a remek képeket és ihletett (lexikoncikk-imitációjú) szövegeket tartalmazó könyv e teátrum portréja, a szerzők több évtizedes, tágabb színházi tapasztalata, színházszeretete, „színházi ember”-sége is felhalmozódott benne (egyébként Forgách egy átirat-darabját a társulat próbálja, egy másikat a Katona József Kamrája játssza jelenleg). A könyvkészülés folyamatára rávall, hogy Kránitz Lajos színművész neve még így magában, másutt már a szomorú + jellel együtt fordul elő (a másik elgyászolt, majdani társulati tag: Ruszt József rendező). A szerzők az előadásokon kívül a próbákat, a díszletezők, fodrászok életét, a büfét, az épület utcai környezetét is megelevenítik; mindent antropomorfizálnak a színház nem élő, tárgyi világából is. A Vári Éva-fotók, a Sándor György-variációk, a színes képek felcsendülése, Forgách sok esszéisztikus-novellisztikus címszava: igazi ajándék. A tanulságos (hiányos…) adattári résszel együtt a Bevilágítás a hasonló műfajú munkák egyik legjobbika. (Nota bene, és például 126. oldal: a színház tagja Karácsonyi Zoltán színművész.)
„Filológiai detektívmunka” gyümölcse, egy nagy irodalom- és színháztörténészi életmű magaspontja – Kerényi Ferencnek köszönhetően -
Az ember tragédiája
szinoptikus kritikai kiadása. (Argumentum. A mű kéziratának írásszakértői vizsgálatát végezte Wohlrab József.) Aki Madách Imre drámai költeményét egyszerűen, könnyen elsajátítható szövegként szeretné kezelni, a páratlan oldalakon követheti ezt a kikristályosított szövegállandót: az úgynevezett megállapított szöveget. A páros oldalakon futó összetevő közlésben szövegállapotot nyújt Kerényi (az egy kézirat három „vetületét”, valamint a Madách életében megjelent két kiadásét). A parádés tudományos teljesítmény a nagyszabású tanulmányok és jegyzetek ellenére is ébreszthet vitát (főleg Striker Sándorban, aki itt eleve vitafél, Arany János javításait nem tartalmazó Tragédia-kiadásával). Sokaknak – diákoknak is – érdekes adat, hogy Arany korrekcióinak (számuk 5718) csak alig három százaléka volt lexéma-jellegű, a többi helyesírási és technikai, szerkesztési.
Élvezetes és tanulságos ebben a kettős tükörben olvasni a drámát. Persze ha komolyan vesszük a párhuzamosságot és az indexeléseket, sebesen haladni nem lehet. 47 perc kellett, míg a 25.sor környékéig jutottam: „Pislog e parányi csillag, / Azt hinnéd, egy gyönge lámpa, / S mégis millió teremtés / Mérhetetlen nagy világa. –„
Tarján Tamás