Kacagó szatyrok

Tempósan zajlik Babits Mihály műveinek kritikai kiadása, a viszonylag közeles jövőre remélhetjük a Kosztolányi-életműkorpuszt, van – jócskán hiányos, de használható – Móriczunk, és (két nagyobb nekirugaszkodás után) lesz vagy ötven kötetre rúgó, sok ezernyi (!) új szöveget is tartalmazó (nem kritikai, de jegyzetelt) sorozatunk, mely
Krúdy Gyula
alkotásait gereblyézi egybe (van teljes, befejezett kritikai kiadásunk is, noha kiegészítésekre szoruló, a Nyugat egyik-másik nagy első nemzedékbeli írójától, költőjétől, így Tóth Árpádtól. Fél évszázada gyarapszik az Ady Endre Összes Művei. A körkép lehetne sokkal teljesebb; szerencsére látni benne biztatót is). A Krúdy Gyula Összegyűjtött Művei sorozatszerkesztője – a Kalligramnál – Bezeczky Gábor és Kelecsényi László. Az Elbeszélések nemrég megjelent 1. és 2. kötetét Bezeczky, valamint Gaján Éva rendezte sajtó alá. Hatalmas munkát végeztek, lényegében új alapokra helyezték a szerző kisepikai pályakezdésére vonatkozó ismereteinket. E novellák közt még aligha akad remekmű, pár jó, s főleg Krúdyra igen jellemző textus viszont már igen. Az olvasó csupa köszönet, s csupa reménykedés. Várja a gyors ütemben ígérkező újabb tomuszokat.
A szerkesztés, a jegyzetelés egyes kérdéseit azonban még idejében érdemes lehet újragondolni (e két gyűjteménnyel az egész sorozat a 3. és 4. kötetnél jár). Noha a két novelláskönyv természetesen nincs egybekapcsolva (megvehetők külön), az Elbeszélések 1. nem utal meggyőzően a 2.-ben található jegyzetekre, a 2. pedig nem teszi nyilvánvalóvá, hogy a közlés elveit, a módosításokat (vagy elmaradásukat) az 1. megfelelő helye tárja fel. A szerkesztők világosan előadják, milyen volt és miként változott az ifjú Krúdy ortográfiája, milyen (gyenge) volt a korabeli sajtótermékek többségének helyesírása stb. Ennek ellenére az új Krúdy-folyam szövegkezelése nemegyszer problematikus. Nem eléggé megokolt a nem novella műfajú szövegek felvétele. Nem mindig egyértelmű, miért ütközik nehézségbe az alapszöveg kibetűzése (sérült a felhasznált lappéldány? Az adott szám eleve hibás, hiányos szövegű volt? stb.). A Bezeczkyék által is mulatságos jellegzetességként említett kacagó szatyrok (azaz: szatírok) nem győz meg arról, hogy Krúdy bizonyos, jelzés értékű szóformái mellett evidens tévesztéseit egy nem kritikai kiadásban meg kellene őrizni („Fra Divalo” darabcím helyett stb.). A mégiscsak megtett, jelzett javításokba nem kerülhetne hiba (vö. 21. és 383. oldal az 1.-ben, ama „szurokszemnél”). A szójegyzékben nem kellene váltogatni hívószóként a helyes, illetve a Krúdy alkalmazta helytelen alakokat. Időnként az eligazítások locsogóak (nem tartozik ide, mikor mutatták be Magyarországon a Fra Diavolót stb., az alarm, alispán, clown, fess, orfeum, pagony stb. nem jegyzetelendő, az okarína sem, és az ráadásul hosszú í-vel írandó). A lehetséges megfontolások közül a legalapvetőbbnek az tetszik, hogy minden kötet hordozza önmagában a jegyzetét, a sorozatnak pedig majd legyen részletes mutatója, amely jelzi – például -, hogy a Saroltához nem elbeszélés, hanem makame, a kétséges gesztussal ide csatolt előfizetési felhívások természetesen nem Krúdy kezétől valók, és így tovább.
Krúdy Gyula számtalanszor írt magányos (szép)asszonyokról. Az Európa Kiadó
Belladonna
Elnevezésű új sorozata a mai „magányosnő-irodalmat” karolja fel: a kedvelt tömegolvasmánnyá lett ún. szingli-irodalmat. Dorogi Edit Ne nézzenek nyúlnak! című írása Egy szingli anyuka akcióba lép alcímmel látott napvilágot, Bene Viki Eszterlánca (ez – például – Orbán Ottó által harminc éve copyrightolt könyvcím…) Egy „páratlan anya” feljegyzéseit nyújtja át, Rebecca Ecklertől a Felcsináltak! (Sóvágó Katalin itt-ott elmosódó, félreérthető fordításában) nem más, mint Egy modern kismama vallomásai. Az oly közismert, hogy itt meg sem nevezendő „műfaji ősforrásra” visszautalóan mindhárom regényszerűség naplóként szövegezi meg magát. Sajnos, egyik igénytelenebb, mint a másik. Közhelyes események garmadájaként bontakozik ki a tárgy, a kedélyeskedő-poénkodó beszámolók egyike sem jár a szépirodalom közelében; de még a nívós, becsületes kommersz közelében sem. A legjobb a rosszak között valószínűleg az Eckler-könyv, helyenkénti szövegezési újításaival és relatív írásbiztonságával. Valóságos felüdülés, hogy Doroginál – a hősnő szüleinek kései szétköltözése miatt – felbukkan egy szingli Apu. A kismamaság, az anyaság élményei, állomásai nem plasztikusabbak, mint a fényképnézegetés közbeni pletykálkodás. Ilyen kvalitású műből századennyi is elegendő a hamar elmorzsolódó színes női magazinok hasábjain.
„A Krúdy-sorozatot nagyon fogod szeretni!”, mondták literátor barátaim. „Magának a Belladonna biztosan nem tetszik…”, aggodalmaskodtak mások. A Krúdyt még nem szeretem nagyon. A Belladonna ellen semmi kifogásom, csak sikerüljön jobb minőségű kéziratokat szerezni. Akkor az elegáns, rőt-arany Krúdy-folyamban, valamint a Nagy Barbara fedélrajzaival derűssé-játékossá tett Európa-újdonságokban is sok öröme lesz az érdeklődőnek.
Tarján Tamás