Kalapemelés

Kopogó kijelentő mondatok sorjáznak Marton Mária új regényében. Új? Igen, a legújabb. Az egyetlen (eddig). Az első.
A többkötetes Marton Mária első regénye. Váratlan jelentkezés. Marton Máriától nemigen várta senki ezt a könyvet. Vártunk volna tőle újabb interjúkötetet. Olvasmányos életrajzot. Irodalmi igénnyel megirtat. Úgymond. Vaskos összeállításokat. Amely bizonyítja, hogy Marton Mária benne van. A korban. Az irodalmi életben. A művészeti életben. Azokat jól ismeri. Tudósít róla. A mélyrétegeiből. A legmélyebbről. A legbensőbb folyamatokról. Érzékenyen, ihletetten. Nőiesen és ugyanakkor keményen. Ehelyett?
Ehelyett Marton Mária letette az asztalra a rendszerváltás egyik regényét.
Nem az egyetlent. Viszont fajsúlyosat. Bár Lázár Ervin a fülszövegre írt ajánlójában túloz. Szerintem. Vagy túl magasra tette az olvasói várakozást. („…olyan társadalmi regény, melyet nem lehet letenni: világszínvonalú.”) Az Istentelen század nem világszínvonalú. (Nehéz perlekednem az irodalmi ügyekben korántsem tévedhetetlen Lázár Ervinnel. Pláne, hogy már nem él. Tragédia.) Az Istentelen század „csak” jó könyv. Nagyon jó könyv. Korfestő. Több magyar kort jól festő. Nyolc évtizedet átfogó, bemutató, jellemző századkönyv. Jellemek, típusok villanak fel. Ismeretlenségükben is ismerős helyzetek idéződnek emlékezetünkbe. A helyszínek is ismerősek. Nagyon közeliek. A lepusztultság is. A kommunikációs zárvány is. Csakúgy mint a szexualitásba menekülés. Mint az egyetlen menekvés. Vagy az arról hiábavaló ábrándozás. Kiút – a zsákutcába.
A részletek felkavaróak. A mindenkori hatalom visszaélései. A behatolása a magánszférába. A kiszolgáltatottság tehetetlenségének fullasztó érzése.
Marton Máriának rendkívül életszerűek a szituációi. Helytállóak a megfigyelései. Figyelemreméltóak a megállapításai. Főszereplői logikusan viselkednek. Vagyis: logikátlanul. Merthogy ez az egyetlen logikus magatartás. És mégis: valahogy személyiségnélküliek. Ez az ami végig zavart olvasás közben. Pontos típusok. De nem egyediek. Panelpárbeszédűek. Felcserélhetők. Marton olykor fel is cseréli őket. Alighanem véletlenül. Ahogy Lajosból – mondjuk - István lesz. Ahogy Mariel története egy helyütt Mariellaként folytatódik. És (szinte) észre se vesszük. (A szerkesztő sem.)
Az alapötlet, a családregény régi és bevált. Egy szűk, sokáig vagy ideig óráig kényszerűen egybezárt rokoni kör jó terep a társadalomtudósnak. S jó a családregény is. Aki titokban nem csak magát álmodhatja ki a valóságból. Apját, anyját nagyszüleit is. Barátait is. Szeretőit is. Kiszakíthatja őket a megtörténtből s belemárthatja a regény folyamába. Merthogy a regény, ugye, egyszercsak önmagát kezdi írni. Hogy mikortól és hogyan, azt nem tudjuk. Akkor az író már csak nézi, nézi, mit is kezdenek hősei magukkal. Más nevekkel, más foglalkozásokkal. Más lakóhellyel, más testi adottságokkal. Ők a nekünk is ismeretlenül ismerős alakok. A típusokká átlényegítettek.
Marton Mária regénye nehézkesen, már-már érdektelenül indul. Ez is bajom. Ahogy talán másé is lehet majd. De őket biztatom, érdemes egy kis türelemmel lenni.
Most - immár kilépve a hevenyészett stílusparódiából - egy megjegyzés. Érthetetlen számomra – gondolom, a szerzőnek még inkább -, hogy ezt a regényt érdemben vajon miért nem veszi tudomásul az irodalmi élet. Miért a körülötte lévő, lényegében teljes hallgatás. Mint a fentiekből pontosan kiolvasható, ezt könyvet korántsem tartom tökéletesnek. Mégis meglehetősen zavar az, amit néhány jóindulatú recenzens dicséretként, elismerésként említ, nevezetesen, hogy a regény Fejes Endre Rozsdatemetőjére hajaz, s ahogy a Rozsdatemető a későrákosi és a korakádári korszaknak volt emblematikus irodalmi lenyomata, úgy vált (válhatna) az évtizedekkel későbbi Istentelen század a rendszerváltáskori (összefoglaló, visszatekintő) nagyregénnyé. Nem mondom, hogy ebben az észrevételben nincs magva az igazságnak. Ám egy ilyen összevetéskor ezt én csak akkor írnám javára a szerzőnek, ha egy tehetséges epigon vállát óhajtanám megveregetni, s nem egy robbanó feszültségű, meglehet, a saját hangját olykor még kereső, de fajsúlyos – s kétségkívül: az irodalmi életbe szokatlanul későn érkező – valaki előtt emelnék kalapot.
Murányi Gábor

Marton Mária: Istentelen század. K.uK. Kiadó, 424 oldal, 2980 Ft