Talán a „Szegediner” mégis túlzás…

Még ha elszánt hívei vagyunk az Európai Uniónak, akkor is.
Aki ismer, tudja, hogy bigott purista igazán nem vagyok. „Puristának” azt a nyelvművelőt nevezik, aki a nyelv tisztasága érdekében ki akar irtani az anyanyelvéből minden idegen hatást, jövevényszót, jövevény képzőt, aki az egész nyelvtörténetet vissza szeretné fordítani, és akkor lenne boldog, ha még mindig a Halotti Beszéd nyelvén szólnánk egymáshoz mi, magyarok.
Például a finnek szigorú puristák. Nem engedik be a finn nyelvbe még a legközismertebb európai kulturszavakat sem. Igaz, hogy az egész ország kétnyelvű, svédül mindenki anyanyelvi szinten beszél, és minden sarkkörön élő jávorszarvas pásztor is jóformán perfekt angol. Így könnyű…
A magyar nyelv hatalmas mennyiségű idegen szót és ragot, fordulatot olvasztott önmagába; török, tatár, szláv, latin, német, sőt még francia szavakat is, ám mindez hasonul, asszimilálódik, nem szegényíti, hanem gazdagítja a nyelvet. Kevesen tudják, hogy ősinek ható szavaink is átvételek. A spenót a német Spinat (ua) átvétele, de magyarul, ugye paraj. Csakhogy az meg a szláv proj (ua) átvétele, csak egy kicsit régebbi. Hát a gané? Az pedig a szláv gnoj átvétele. És sorolhatnám. Udvar a cseh-tót nyelvben dvor. És ezzel együtt vettük át a -nok, -nök képzőt, amivel a nyelvújítók több száz szót kreáltak. Szónok, mérnök, álnok, vésnök, látnok, főnök, írnok, boncnok stb. Dvor, dvornyik, magyarul udvar, udvarnok. És a szép Nógrád szavunk? Bizony, hogy Novi grad. Újvár. Még a népi hangzású „bognár” szavunk sem magyar, hanem a német Wagner átvétele.
Nyelvünk telis-tele van magyarrá lett, asszimilálódott, a magyar hangrendbe beleágyazódott idegen szavakkal, azoktól a kultúr-szavaktól eltekintve, amelyeket az egész világ használ, mint például szituáció, bank, metró, magazin, busz, rádió, televízió, biblia, hotel, sztráda, matrica, komputer, klaviatúra nómenklatúra, kultúra, túra, karikatúra, szankció, obstrukció, és sorolhatnám még ötszáz oldalon keresztül. Ennek ellenére a hétköznapi beszédben használt leggyakoribb szavaink 80-90 százaléka finnugor eredetű. És a hangrendünk és a hangsúlyozásunk, az alaktanunk és a mondattanunk szinte teljes egészében finnugor. Nem kell a nyelvünket féltenünk, alapvető karakterét megőrzi bármennyi idegen szót fogad is be.
Persze, nemzetközi értelemben nem nyelv a magyar. De a tíz-egynéhány millió magyar anyanyelvű számára a legszebb zene. És mindent tud. Magyarra minden idegen nyelvi zsonglőrmutatvány könnyedén átültethető. Tökéletes nyersanyag.
Az természetesen nem igaz, hogy nyelvében él a nemzet. A svájci nemzet négy nyelven beszél. Skót, ír, walesi nyelv már töredékeiben is alig létezik, de a nemzeti identitásuk töretlen. Az ukránok néhány évtizede próbálnak újra megtanulni ukránul, mert már valamennyien oroszul beszéltek, de ukrán nemzeti öntudatukat megőrizték. Mexikói, csillei, kubai, bolíviai, perui, argentin nyelv nincs. Valamennyien spanyolul beszélnek, és mégis: mind-mind külön nemzetet alkotnak.
A magyar nemzet, kivételesen csakugyan a nyelvében él. Éppen a finnugor különössége tette, hogy noha a honfoglaló törzsszövetségnek mindössze a vezértörzse, a megyer törzs volt finnugor, mégis az ő nyelvük vált általánossá. Nyelvünk furcsa, ezen a tájon hihetetlenül idegen hangzása, mint valami páncél ellenállt minden beolvasztási kísérletnek, és könnyedén vészelt át több, mint kétezer évet. És mindent magába szívott, asszimilált. Alapvető karakterét megőrizte, miközben olyan, hogy magyar etnikum már régen nem létezik. Csak magyar nyelv, szellem és kultúra.
Szóval a „Szegediner Pick szalámi”, amit kedvenc szuper-márketemben láttam kiírva, ezért túlzás. Ennyire nem kell európainak lenni. Mert akkor már inkább „parkírozzunk”. A park szó idegensége ugyanis még érezhető. A nyelvérzék nem szisszen föl annyira, ha idegen képzőt teszünk hozzá, és parkolás helyett azt mondjuk: parkírozás. De a szegedi helyett a „szegediner” egy budapesti áruházban – kész agyrém!