Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
Akkord kávéház, VIII. Krúdy Gyula utca 20.
Aránylag kevés képet láttunk, de megvehettük Szentandrássy albumát a L’Harmattan és a Kossuth Klub közös kiadásában, s láthattunk egy hallatlanul izgalmas, igaz, nem tökéletes minőségű, de annál fontosabb dokumentumot, egy félórás fölvételt 1985-ből, a huszonnyolc éves művész megkapóan érdekes önvallomásával. Több, mint húsz évvel ezelőtt már tudta a művészetről és a világról a legfontosabbakat, és ma sem mond mást, csak mélyebben és árnyaltabban, a megélt esztendők keserű tapasztalataival gazdagabban mondja. Vagy is hű maradt önmagához. És tudjuk, ez a legfontosabb. This above all!
Barátaink engem kértek föl, így hát nekem jutott az a megtisztelő föladat, hogy megnyissam Szentandrássy István kiállítását.
Anyáinktól és nagyanyáinktól, a nehéz sorsú, háborúkat megélt bölcs asszonyoktól tanultuk, hogy minden rosszban van valami jó, hát így próbálok én is előnyt kovácsolni abból a hátrányból, hogy laikus vagyok, nem értek igazán – művészettörténészként, esztétaként – a képzőművészethez.
Amit mondani tudok, az nem kánon, az csak az én teljesen szubjektív magánvéleményem. Igenám, de tudvalevő, hogy az alkotó is a szubjektumán keresztül szűrve mutatja föl a világot és a műélvező is a szubjektumán keresztül szűrve képes befogadni, magáévá tenni a művész üzenetét. Azt mondta erről mesterem és tanítóm, Füst Milán, hogy a művészet nem az eszünkhöz, hanem az érzékeinkhez, érzelmeinkhez szól, vagyis a művészet a vegetatíva dolga, nem az elvont gondolkodás, hanem az érzelmi intelligencia tudja csak megközelíteni.
Szentandrássy Pista képei tíz évvel ezelőtt, amikor először botlottam be gyanútlanul egy kiállítására fejbekólintottak, a lélegzetem elállt tőlük és földbegyökerezett a lábam. Nem hiszem, hogy túlzok. Ha valakiben van bátorság, hogy megnyissa a lelkét, az érzelmeit ezek előtt a képek előtt, alighanem ugyanazt érzi, amit én.
Lehet, hogy csak nekem jutott eszembe Csontváry, de engem igenis az ő belső, expresszionista fűtöttségére, látomásos színeire, El Greco módján eltúlzott formáira, és magányosságára emlékeztet ez a festészet. Sem elődök, sem utódok nem nagyon tolonganak körülötte.
Számomra mindig az volt a mérce, megszólít-e a kép. Ezek a képek nemcsak megszólítottak, de egyenesen rám kiáltottak. Egyszerre éreztem lelkiismeret furdalást és boldogságot. Egyszerre éreztem, hogy vezekelnem kell a bűneimért, és hogy ebben a világban szeretnék élni, ezek között a színek és formák, asszonyok és férfiak, lombok és tájak között, amit Szentandrássy István megteremtett. Nekem. És nekünk, mindannyiunknak, akik nem zárjuk be a szíveinket az emberség előtt, embertársaink szenvedése és öröme előtt.
A másik fontos kritérium számomra, tudnék-e élni ezek között a képek között, noha ezek a képek olykor igenis kegyetlenek, sokkolóak. De mégis annyi emberség, gyöngédség és szeretet sugárzik ezekről a komorabb vásznakról is, hogy fölemelő érzés nézni őket, a közelükben lenni.
Hogy ez roma festészet-e? De még mennyire! Hogy ez európai, sőt globálisan érvényes festészet? De még mennyire! Mert a minőség az értéke, nem az etnikai gyökerek. De mégis egy nép íratlan történelme, megalázottsága, szenvedése és öröme sugárzik a vásznakról – és ugyanilyen erővel az emberiség szenvedéstörténete, lázadástörténete, szabadságvágya és boldogságvágya is.
Petőfi mondja: ha a nép megjelenik a költészetben, előbb-utóbb meg kell jelennie a politikában is. A gondolat igazsága mit sem változott. Ha egy nép, egy hazátlan, mindig földönfutó, mindig elnyomott, megalázott, meggyötört és sokszor megtizedelt nép, egy etnikum művészete megjelenik az egyetemes világ-művészetben, az a nép előbb vagy utóbb meg kell jelenjen, egyelő jogokkal egyenlő esélyekkel a népek nagy családjában is.
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai