Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak

Az átfedések az esztétikai kommunikáció legjelentősebb ese-ményei; ettől értjük meg egymást. Csak a depiktív szimbólum totális, mert az egyén saját, egyedi látásmódja. Az a mód, ahogyan mindent lát, a világegészt, ettől totális.
A denotív szimbólum objektív, nem személyhez, a dologhoz kötött. Azt keresi, ami a dolog „Ding an sich”, a szemlélőtől függetlenül.
Persze a depiktív szimbólum szubjektivitása, és a denotív szimbólum objektivitása is csak trend, tendencia. A társadalomtudomány éppúgy nem ismer tiszta formákat, ahogy a természet se. A természetben nincs tökéletes kör, háromszög vagy egyenes: ezek a geometria elvonatkoztatásai.
Mindkettő viszony a személy és a világ, szubjektum és objek-tum között. Erről a viszonyról beszéltünk az orientáció, a tájékozódás tárgyalásakor. A művész a depiktív szimbólumokkal dolgozik, és igyekszik mindent a saját személyiségén átszűrni, míg a tudós a maximális objektivitásra törekedve, megpróbálja a saját személyiségét teljesen kihagyni a megismerő folyamatból. De mindkettő csak próbálkozik: száz százalékig egyiküknek sem sikerül.
A depiktív szemlélet lefestő, a művész mindent ugyanúgy lát, mint azt az egy dolgot, így horizontális, a világ egészét akarja megragadni, ettől totális; de a tudomány egy dologra képes igazán odafigyelni, a tudományos, jelölő szemlélet vertikális, minél mélyebbre szeretne ásni egy bizonyos dologban. Tehát elmondhatjuk, a tudomány ugyanúgy megismerő folyamat, mint a művészet csak éppen ellentétes irányúak. Mivel a tudomány egyre gyarapszik, képtelen átfogni az ismeretek egészét, a dokumentum-halmaz egyre inkább vertikálisan növekszik, és nem horizontálisan. A valóságnak csak egy-egy, mindig keskenyebb szeletét tudja befogni.
Ezért minél fejlettebb a tudomány, minél ritkább a polihisztor elme, annál nagyobb szükség van a valóságot totálisan megragadni képes művészetre.
Totalitás: cseppben a tenger. Ha egy virágot így látsz, minden mást is, egy galaxist is ugyanígy…
Totális Marquez is, és Agatha Christie is; mindegyik a maga szintjén. Természetesen a vevő akkor „pendül egy húron” az adóval, ha a szellemileg, pszichikailag, morálisan nagyjából egy szinten állnak. (Ha a szórakoztató iparban nagyot akarsz kaszálni, le kell menned kutyába; vagyis a legigénytelenebb ízlést kell kiszolgálnod.…)
Ha mindannyiunk belső tudattartalmai különböznek, tehát ugyanaz a jel, mondjuk „alma” vagy „ekhós szekér” mást és mást hív elő a belső tudatunkból, az adó és a vevő jelkészlete közötti megfelelés, átfedés, és így ember és ember között a kommunikáció nem volna lehetséges.
De minthogy mindannyian ugyanazt a valóságot látjuk, ha mind-mind egy kicsit más vetületben is; ha aperceptoraink (érzékszerveink) és agyunk szerkezete is nagyon hasonló akkor óriási lesz a különböző emberek tudattartalmai között az átfedés. Ez az átfedés teszi lehetővé a kommunikációt, azt, hogy nagyjából megértsük egymást.