HAT ÉS FÉL LITER BENZIN

A legfájdalmasabb élmény író számára, amikor megjelenik végre egy könyve a Könyvhéten, és kiül dedikálni, érzi a mustrálgató tekinteteket, várja a kuncsaftot… és egyszer csak megjelenik valaki, akinek fölcsillan a szeme.
Ni csak, kedvenc szerzőm új könyve… – Az ember szíve hevesebben ver, és már imádja is a kuncsaftot; anyukám, kislányom, szerelmem, kisfiam, apám… mindegy, akárkim, csakhogy megtisztelsz, ó, mindjárt vehetem a tollat, és megkérdezhetem, hogy “névre tetszik?”, és ő majd mondja, hogy: “igen, ha lehetne… Habudadovics Hugóné, majd betűzöm…” – én meg írom, hogy “szeretettel Kertész Ákos”… de előbb a vevő még forgatja, nézegeti a könyvet, meg is simogatja, igen, a tapintása is finom, aztán meglátja az árát, szemérmesen körülnéz, figyeli-e valaki, és szégyenkezve visszateszi a pultra. Aki még nem próbálta, higgye el, nagyon pocsék élmény. Nem az árumat tették vissza: engem. Személyesen. Mert akinek igénye lenne rám, az nem bír megfizetni… aki pedig meg bír fizetni… ne, ebbe ne menjünk bele!
Az És kritikusa írt a Tündérmesék című könyvemről, örültem, jókat írt, hála és köszönet, de a Fekete Sas Kiadót elmarasztalta. Sokallta a könyv árát (1300.- forint), ahhoz képest, hogy paperback, hogy 200 oldal, és a MAK is, a Mazsök is támogatták. Kezdem ott, hogy a Mazsök nem támogatta, de mert a kuratórium négy hónapot késett (nekik nem volt sürgős), de mi nem várhattunk tovább. Mindenesetre ráírtuk a Mazsököt remélve, hogy úgyis támogatni fog, abból esetleg kijön egy második kiadás is, mert az első (hm… szégyellem, nem is írom le, kevesebb példányban jelent meg, mint egy vadi ismeretlen elsőkötetes posztmodern költő, akinek a szerzőn kívül egyetlen sorát sem érti meg senki. (Talán a szerző maga se… ) Amikor összeült végre a kuratórium, nem támogatott. Egy fillér sem jutott ho-noráriumra. Ebből sejthető, mennyivel támogatott a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány.
A könyvheti regényem ára 1600.- Ft. Vagyis 6,5 liter benzin ára ma, május 30-án, amikor ezeket a sorokat írom. Vagy 8-9 kiló kenyér. Hét kiló banán vagy alma. Három mozijegy ára… sincs. Drága a könyv? Vagy az infláció nagy? Vagy a még olvasni vágyó rétegek életszínvonala zuhant annyira mélyre? Lehet, mert az én honoráriumom (amikor kapok!) sem változott az utolsó hat évben. Vagyis az írót úgy fizetik, mintha 0% lett volna hat év alatt az infláció. És a lapok sem fizetnek jobban, sőt, van, amelyik kevesebbet fizet, mint hat évvel ezelőtt, saját anyagi nehézségeire hivatkozva. Hiába, az író úgy dalol, mint az ég madarai, az is gondoskodik róla, aki az ég madarairól.
Ez vastagon politikai kérdés. Ez bömbölő hangfalakkal adja tudtul országnak, világnak, mennyire becsüli a hatalmi elit az irodalmat, a magyar kultúrát, és a magyar szürkeállományt. És mennyire sikerült ezt a keményen kultúra ellenes szemléletet szétsugározni, ha a legnagyobb súlyú irodalmi hetilap is feddőn kéri számon a kiadón a könyvem horribilis árát. Mind az 5,2 liter benzint. (Ma. Mert holnap már csak 4,5 liter benzinbe kerül.) És miért a kiadón kéri számon? Miért nem a papírgyártón, a nyomdán, a terjesztőn, a kereskedőn, a könyvkötőn stb., akik egyenkint többet keresnek ugyanazon a kiadványon, mint a szerző és a kiadó együtt? Megint csak a szürkeállomány az, ami nem ér ebben az országban egy kalap ganét sem.
Pillanatnyilag közbeszéd tárgya az egészségügyi dolgozók ember-alatti, gyalázatos bérezése. Orvosok és nővérek egybehangzóan állítják: vészhelyzet van (nem lesz – van!), a nővérek, műtősök, laboránsok, altatóorvosok, röntgenorvosok száma sokszor nem haladja meg azt a létszámot, amivel sztrájk esetén a minimális ellátást volna kötelező biztosítani. Az egészségügyből akár egy (éh)haláltáborból mindenki menekül, utánpótlás nincs, az egészségügyi szakközépiskolákba alig van jelentkező! Egy olyan országban, amelynek a GDP-je négy éve állandóan meredeken emelkedik, négy év alatt 30-40%-ot vontak el az egészségügytől azzal a furfangos trükkel, hogy nem veszik tudomásul, illetve keményen alultervezik az inflációt, és ehhez a miniszter pókerarccal szekundál.
Az egészségügy ugyan nem kultúra, de az orvos éppúgy a szürkeállományával dolgozik, mint az író.
Ennek fényében látszik igazán, milyen mellékes kérdés a könyv ára és az író megélhetése.