Lásd, harc az élet,
ne tékozold bizalmadat.
(József Attila)

GAZDASÁGI HORROR

Nem csaptam föl közgazdásznak – bár jobban járnék –, csak egy könyvről szeretnék beszélni; a fönti címen írta a francia Viviane Forrester (Paris, Fayard, 1996 – Kossuth Kiadó, 1998, ford.: Tótfalusi Ágnes). Nem kell ragozni, a cím pontos: horror, erről szól.
Senki nem állította, hogy a globalizáció maga a mennyország, de azt igen, hogy az egyetlen esély. Az egyetlen út, ami nem a szakadékba visz. Hogy odaát, a már-már megvalósuló globális világrend ezer sebből vérzik, innen, felőlünk is látható. Nem a jobboldali, neonáci populisták szájtépésére figyelek, ezek olyan hangtartományban hangzanak el, amelyre az én dobhártyám süket. De azért vannak gondjaim, és ezeket Viviane Forrester könyve fölerősítette.
Hadd fordítsam le az egészet a magam nyelvére: a globalizáció a liberális piacgazdaság jelenlegi legfejlettebb foka. Fűszerezve telekommunikációs forradalommal, tudásalapú gazdasággal, információs társadalommal. A klasszikus kapitalizmus korában, százötven évvel ezelőtt, azt állította egy Marx nevű közgazdász-filozófus, hogy a fejlődés útja a nyomorúságon keresztül vezet, az a progresszív ember (politikus), aki vállalja a kapitalizmus nyomorúságát, mert az a haladás. A feudalizmus fölött, ha szép is, romantikus is volt, ha létezett is a jobbágy s a nemes úr, sőt az amerikai délen a fekete rabszolga és ültetvényes kapcsolatában valami emberséges pátriarka-lizmus, reménytelenül eljárt az idő. Tudományos, technikai, társadalmi, politikai haladás csak a burzsoá osztálydiktatúrában képzelhető el, mert az még mindig szekulárisabb, liberálisabb, demokratikusabb, plurálisabb, parlamentárisabb, mint a feudális múlt, bármily nemes, pompázatos, arisztokratikus és elitista lett légyen is az.
Lehet, hogy nem esztétikus, de a kapitalizmus kedvez a termelőerők fejlődésének. A környezet nem idilli. Kormos, füstös ipartelepek, „hol a vasbányák fuvallata ing, gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szijja csetten és nyalint, hol a fémkeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok…” Viszont: „Az egész emberi világ itt készül.” A tudomány, technika, haladás. A bomba is, a tank is, de az utasszállító repülőgép is, az orvostudomány csodái és a legkorszerűbb gyógyszerek is.
(A Lenin-féle tömeggyilkos totális diktatúra, a bolsevizmus, sem a mintájára századunkban elszaporodó különféle ordas eszmék, úgynevezett extrém iszonyatok, Hitlertől Pol Potig – Marxnál nem voltak bekalkulálva.)
Az is világos volt, hogy a kapitalista piacgazdaságnak velejárója a munkanélküliség. A tőkés érdeke, hogy a munkavállaló minél többet és minél kevesebb bérért termeljen. A munkavállaló érdeke, hogy minél kevesebbet, minél magasabb bérért termeljen. Ezt hívják az osztályérdekek antagonisztikus ellentmondásának (többek között).
Hogy a munkáltató tőkés jobb alkupozícióban legyen a munkavállalóval szemben a munkaerőpiacon, szüksége van a munkanélküli tartalékhadseregre (akkor is, ha technikailag megoldható lenne, mondjuk egy konjunktúrában, a teljes foglalkoztatottság). Mert a munkanélküliekkel lehet az állásban levő proletárt sakkban tartani.
De azért a kapitalizmus, főleg a „létező szocializmus” fenyegetésének hatása alatt megpróbált átmeneti megoldást találni. Gondoljunk Fordra, aki rájött, hogy akkor jár jól, ha a munkásai meg bírják venni, amit gyárt, mert akkor helyben van a piaca. És kitalálta a T-modellt. Általában: viszonylag megfizetett dolgozók azért kellettek a kapitalizmusban, hogy az árúnak piaca legyen. Ha nincs aki megveszi a szajrét – mert a sikeres kizsákmányolás következtében senkinek sem telik rá – hogyan adja el a kapitalista az árut? Hogy biztosítja a bővített újratermelést? Politikailag sem volt egészséges egy elégedetlen munkásosztály, melytől nőtt a társadalmi feszültség. Az táptalaja lehetett volna a kommunista (magyarul moszkovita-bolsevista) totalitáriánus eszméknek.
Aztán összeomlott a Szovjetunió és a piacgazdaság versenytárs nélkül maradt. Ennek már az előszele is azonnal a jóléti társadalom bukását hozta. Vigyázat, közgazdászok, ennek nem gazdasági, hanem morális-politikai oka volt. Nem volt rá immár szükség!
Technikailag végbement a telekommunikációs forradalom, és a globális tőkemozgás elől elhárult minden gyakorlati akadály. A globalizáció küszöbére érkeztünk. Választásunk nincs, ez az egyetlen nyitott ajtó, ezen kell belépnünk. Mi vár ránk?

Tehát: mi is vár ránk?
Soroljuk mindazt, ami jó!
A nemzeti különállások elsorvadása. A faji, etnikai gyűlölködések ellehetetlenülése, határok átjárhatósága.
Multikulturalizmus.
Valamiféle globális nyelv kialakulása.
A telekommunikációs forradalom hatására a működő tőke elképesztően gyors helyváltoztatása.
Konvergencia. Azt jelenti, hogy a világ népeinek életminőségében bizonyos konvergencia mutatkozik majd, hasonló módon fölemelkednek egymáshoz. És még sok más csoda és tréfa-móka-kacagás. Boldog ifjú generációk, akik naphosszat interneten kommunikálnak egymással, és a hálón (a virtuális tőke mellett) e-mailen fantasztikus sebességgel terjed a szeretet, a szolidaritás és a megértés…
Ezzel szemben Viviane Forrester szerint az a realitás, hogy a tőke kimondottan taszítja az emberi munkát. Tőke és ember romló viszonya már a jóléti társadalom megbuktatásakor elkezdődött. A jóléti társadalomban magasak voltak az adók (aki sokat keresett, sok adót fizetett), és magasak voltak a szociális juttatások. Minél szegényebb volt valaki, annál többet segített rajta a társadalom. Mára az adók alacsonyak lettek, minél többet keres valaki, annál kevesebbet fizet, a juttatások is alacsonyak: minél szegényebb valaki, annál kevesebb segítséget kap.
Namármost: a tőkének az az érdeke, hogy karcsúsítson, racionalizáljon, minél olcsóbban termeljen, minél több munkahelyet megszűntessen. Vagy, miután a világ globális; elvigye a munkahelyeket Nyugat Európából, ahol magasak a bérek, Kambodzsába, a Fülöp Szigetekre, Kelet Timorba, ahol garantáltan alacsonyak a bérek. Így aztán a fejlett világban kialakulnak a városok peremén azok a gettók, ahol, a munkától örökre megfosztott emberek élnek, szaporodnak, narkóznak, isznak, gyilkolják egymást, ahol a nyomor és a munkanélküliség, annak hatására a deviáns magatartás, újratermelődik, mert senkinek sem érdeke, hogy a nyomornegyedek gyerekei esélyegyenlőséggel pályázzanak arra a nagyon kevés munkahelyre, amire a globális tőkének még szüksége van: arra ott vannak az elit gyermekei.
Viviane Forrester szörnyű haraggal, publicista indulattal írta a könyvét, és haragja főképp annak a hazugságnak szól, hogy a világ eszményképe a dolgozó ember. A gyerek azzal a tudattal szocializálódik, hogy tanul, szakmát, majd munkahelyet szerez, pénzt keres, lakást, kocsit vesz, családot alapít, gyermekeit neveli. Ehhez képest arra van kárhoztatva, hogy sohase legyen munkahelye, egy életen át csak keressen munkahelyet. Mert senki sem mer eléállni, és azt mondani neki, ne keress munkahelyet, mert nincs. Valami más megoldáson gondolkozz!
Forester szerint a kibernetika a bűnös, és mi, akik fél százada nem figyeltünk föl a veszélyre. Valóban: én a hatvanas évek elején kezdtem kibernetikával, vagyis visszacsatolás által önvezérelt rendszerekkel: AUTO-MATIKÁVAL foglalkozni; a szakirodalom javarésze a negyvenes évek végéről származott. Kibernetika és a komputer házasságából pedig ijesztően fejlett automatika született, melynek hatására a termelésben ma már alig kell munkaerő. És a spekulatív tőke durván munkaellenes (emberellenes); ha híre megy, hogy munkahelyeket teremtettek, a tőzsdeindex zuhanásba fog, elbocsátások hírére azonnal emelkedni kezd. A tévhit alapja, hogy az infláció megfékezésének ára a munkanélküliség, és munkaalkalmak teremtése azonnal inflációt gerjeszt.
Csakhogy ez nem igaz, és az sem, hogy a tévhitek ellen nincs orvosság. Viviane Forester könyve bestseller, Európa-szerte több százezer ember olvasta. Így van rendjén Tessék sikoltozni! És polgárjogi meneteléseket szervezni a munka elpusztításának terve ellen. Ha kicsit elemezzük a kérdést, kiderül, hogy munkahely és faji diszkrimináció összefügg. Nem kell a marxi terminológiához ragaszkodni: a megnyomorítottak harca emberi méltóságukért és emberhez méltó életükért nem csak „osztályharc” lehet.
Az EU-ban a munkanélküliség harminc év alatt hét százalékról hu-szonötre emelkedett és ez a szám csak nőni fog. Világszerte. Míg egyszer az abszolút liberális globális tőke és piac rá nem jön, hogy racionálisan, pragmatikusan ezek az emberek fölöslegesek. A többit tessék végiggondolni.
P.S. Meg vagyok győződve, hogy a globalizáció ma az egyetlen le-hetséges út. De arról is, hogy a tőke és piac szabad mozgását vaskézzel korlátozni kell. Vagy a Globális Világ Szociáldemokrata Pártjának, vagy Jézus Krisztusnak a tanításai alapján, ezt nem tudom, de azt tudom, hogy NEKÜNK!