A készlet és a nyereség, az eredmény beállítása

Könyvhét, 2010. március

A könyvkiadóknál január a készletleltárak készítésének, a bizományosok elszámoltatásának hónapja. Február végére illik készen lenni a zárókészlet mérlegértékének megállapításával. A 2010 elején késve beérkező számlák könyvelésével, az évek közötti tételeket tisztázó időbeli elhatárolások beállításával, az utolsó adóbevallások elküldésével és könyvelésével, a 2009. év eredménye általában megállapítható március közepére. A könyvkiadóknál zárási munka súlypontja a készletek pontos leltárértékének meghatározása, ez munka a bizományosokkal való készletegyeztetés, az eltérések rendezése nélkül nem megy. Hasonlóan fontos a nyitott vevőkövetelések és szállítói tartozások egyeztetése a partnerekkel. Vevő (bizományos) által el nem fogadott számla alapján nem lehet árbevételt kimutatni, sőt követeléseinket a várhatóan beérkező összeg szintjére le kell írni.

Ebben az időszakban a kisebb kiadók külső könyvelője az ügyvezető noszogatására nyilatkozik a várható eredményről. Ez körülbelül így hangzik:

„ Ha a leltárkészletet lekönyveljük, az megnöveli ennyivel a nyereséget, aminek nyereségadó vonzata lesz." 

Több kiadó vezetőtől is hallottam, hogy a „nyereség a készletben van, a készletből jön".

Hogyan lehetne csökkenteni az eredményt, mert adózni kell utána?

Tegyük tisztába ezt a kérdéskört.

Ha egy kiadó jól gazdálkodik, akkor még a magas árrések mellett is, a bizományosoktól és vevőktől kapott kiadói árbevétele majdnem duplán fedezi az eladott könyvekre jutó előállítási költséget. (Eladási ár 100%, kiadói bevétel 40-50%, nyomdaköltség, egyéb szerzői és előkészítési díjak egy könyvre vetítve tapasztalatom szerint nem haladják meg az eladási ár 20-30 % százalékát.). Minden egyes könyv eladása fedezetet termel. A kiadók rezsi költsége alacsony, fix jellegű - mivel tevékenységük nem eszköz és létszámigényes. Az alacsony rezsiköltség másik oka a pénzszűke. Amikor a kiadó árbevételéből származó fedezet, vagy hozam átlépi a rezsi és működési költségek  szintjét, eredmény keletkezik.

 Az eredmény forrása tehát az értékesítés, megfelelően választott eladási ár mellett. Normális esetben fedezet az egész időszakban folyamatosan keletkezik, tehát a nyereség sem karácsonyi meglepetés, legfeljebb a nagysága megugrik a szezonalitás miatt.

          Értékesíteni viszont csak olyan könyvet lehet, amire van kereslet. Kereslet akkor várható, ha a fontosabb értékesítési helyeken ott van a könyv. Az el nem adott könyvekre jutó előállítási költség képezi a készlet értékét. Több év kiadói mérlegeit áttekintve az értékesítés növekedése mindig készletnövekedéssel járt. A készlet tehát dologiasult, befektetett pénz, hiszen az előállítás költségeit a megjelenés után pár hónappal rendezni kell. Akkor nyerjük vissza a lekötött pénzünket, ha eladjuk a készletet, és fajlagosan többet nyerünk vissza, ha az előállítási költség feletti áron tesszük ezt.

Megállapíthatjuk, hogy a készlet - legalábbis az a része, amely bár lassan csöpögtetve is de fogy - a jövőbeni nyereség forrása.

Az immobil, nem fogyó műveket célszerű visszakérni a bizományosoktól, és eredmény terhére leselejtezni. Kitűnő eszköz a céltartalék képzés arra, hogy a 2010 elején érkező visszárú mégis a 2009 évi eredményt csökkentse. A selejtezések több éves elmaradása fiktiv módon megemeli a cég könyv szerinti vagyonát, és tőkeértékét. A cégérték vizsgálatánál, ez azonnal kiderül, és leértékelési különbözetet jelent. Még itt sem mondhatjuk, hogy a tárgyévi nyereséget a készlet okozta, sőt az eladásból keletkező hozamnak kell fedeznie az immobil készletek leírását is. Kétségtelen, hogy a selejtezés csökkenti az értékesítés eredményét, és közelebb hozza a kiadók valódi tőkeértékét a mérlegben megjelenő értékhez. Ezért minden kiadónak ajánlom éves záráskor a nem fogyó készletek vizsgálatát és selejtezését.

           Miért tartja hát a cikk elején felvetett téves nézet „az eredmény készletből van „magát fenn olyan tartósan, hogy minden évben kapok néhány telefont ez ügyben?

Az oka a túlzottan „takarékos" ügyvitelben egy év végi könyveléstechnikai eljárás. A könyvet saját termékeként előállító kiadó ügyvitele úgy lett szabályozva, hogy évközben a felmerült költségek, kifizetett ráfordítások szerinti könyvelés történjen. Csak év végén, készletleltár alapján kell a készletértéket a könyvelni a mérleghez. Ez a könyvelési módszer megengedett, rendszerint évközi veszteséget mutat ki, mert a tárgyévi előállítási költségeket úgy kezeli, mintha a teljes mennyiség azonnal el lett volna adva, értékesítési költségként. Kimarad a termék raktárba vételének - a bizományba adás is csak egy vevőhöz kihelyezett raktárba szállításnak felel meg -, és az onnan történő értékesítésnek folyamatos évközi könyvelése.

Az évközi eredmény becslésénél nem elég a lekönyvelt számlák főkönyvi kivonatát megnézni, tudatában kell annak lenni, hogy nincs minden eladva, fejben mindig korrigálni kell a könyvelés eredményét a készlettel. A készlet a gazdálkodásban mindvégig jelen van, az eredmény folyamatosan keletkezik, az év végi kötelező könyvelési helyreigazítás csak rendet rak.

Költségnem könyvelés melletti eredmény = Könyvelési eredmény (5, 8, 9-s számlaosztályok összevont egyenlege) + Nyitókészlet - Zárókészlet. (58-s számlacsoportból és becsléssel)

Ez az összefüggés év közben is bármikor alkalmazható, persze feltétele, hogy az egyes könyvekről vezessünk mennyiségi készletnyilvántartást, és legyen művenként a tervezett előállítási önköltségre kalkuláció. Így mindig meg tudjuk becsülni a hó végi, negyedév végi zárókészletet, és ennek segítségével a valós eredményt.

       A kiadók pénzügyi helyzetét tekintve fő mutatónak a gazdálkodásból származó pénzbevételek és pénzkiadások egyenlegét tekintjük. A pénzbevétel olyan árbevétel, amelyet számláztunk és kifizettek, a pénzkiadás olyan előállítási és működési költség illetve ráfordítás melyet mi kifizettünk. Bár van jelentősége itt a vevőállománynak és szállítóállománynak, amelyek miatt az időszak pénzügyi egyenlege és eredménye eltér egymástól, mégsem ez az alapvető hatás. Azt kell egy kiadó pénzügyi helyzetének értékelésekor megértenünk, hogy az összes példánynak, az eladottnak és készleten maradónak előállítását is kifizettük, valamint az értékesített rész által többletpénzhez jutottunk. Ezt fejezi ki a következő pénzügyi mutató.

Gazdálkodás pénzügyi egyenlege = Értékesítés (pénzbeli) eredménye - készletnövekedés

Látjuk, de a gyakorlatból tudjuk is, hogy a fizetőképes kereslet hiánya, a terjesztői árrések növekedése, a számlák elhúzódó kifizetése csökkenti az értékesítés pénzbeli eredményét, a növekvő eladatlan készletek pedig még tovább zsugorítják a kiadók rendelkezésre álló pénzeszközeit. E pénzeszközök szerepe a következő időszaki előállítási tervek finanszírozása lenne.

              Még néhány megjegyzés ehhez a témához. A társasági adó 2009-ben igazán nem jelentős, az első 50 millió forintos részre 10 százalékos kulcs is alkalmazható, és csak felette 16 százalék az adókulcs. Utoljára 2009-ben az adóalapot a bruttó nyereség alá is csökkenthetjük, az iparűzési adó beállításával. Persze ennek feltétele, hogy adóinkat pontosan fizetjük, nincs elmaradás.

A valós eredmény valós készletértékkel függ össze. Ha véletlenül és jelentősen alábecsülöm a készletértéket (mindegy, hogy a mennyiségi vagy önköltségi oldalát), megnövekszik az értékesítés költsége a valódi eladást kifejező árbevételhez képest. Az eredmény csökken. A következő évben viszont ebből eredően többleteredmény keletkezik, mivel a nyitókészlet alulértékelt. A tudatosan alkalmazott ilyen eljárás a számviteli törvény alapelveivel ütközik. Sérti az egyedi értékelés elvét, az eredménykimutatás összeállításának elvét (a bevételek és ráfordítások összemérhetőségének elvét), a mérleg valódiság elvét. Másrészt nem oldottunk meg végleg semmit, hiszen a probléma visszajön, ellenkező előjellel a következő év zárásakor. Ezért fontos a zárókészlet érték meghatározás minden lépése, a tisztítás (selejtezés), a valós mennyiségi leltár, a pontos utókalkuláció. Láthatjuk, hogy nem csak a könyvelő dolga.