Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
XXIII. évfolyam 3. szám

Tartalom  Pdf-letöltés

4 Csak ne referenciálisan olvasd!
Kukorelly Endre a kortárs regény befogadásáról
(Szénási Zsófia)
Legújabb könyve, a Cé Cé Cé Pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, ismét a kommunista diktatúra idejébe kalauzolja olvasóit, de egészen másképp, mint korábban. Bár a történetek ismerősek lehetnek, a megfogalmazás módja, a játékos, térben és időben járkáló, szigorúan számozott szerkezet újabb perspektívából láttatja az eseményeket, és egyfajta rejtvény elé állítja az olvasóit.

6 A régi és az újabb napok rendjéről
Interjú Mezey Katalinnal
(Szepesi Dóra)
Tíz verseskötet, kilenc prózakötet, drámák és az Írók Alapítványa-Széphalom Könyvműhely alapítása, működtetése, több száz kötet, köztük a Várkonyi Nándor, Karácsony Sándor, Jókai Anna életműsorozat szerkesztése fűződik a nevéhez.

8 Örömzenét írt a hatvanéves KAF
Kovács András Ferenc – Mozartról és Csokonairól
(tra)
„…oltalmazz téntanyalástól, / s a bárgyú blablák / bősz didakszisát távoztasd / tőlem el… Legyints / legalább, sújtsd le pedánt / pedagógiák / pöffeszkedőit, kikért / hős selyemhernyók / és írástudatlanok / sunyin sercegő / imája kél nyögődve, / nyelvvel küszködőn, / kérlek, vágd a szemükbe / az elme üdvét…” – fohászkodik Csokonaihoz a 60. születésnapját ünneplő szerző Requiem Tzimbalomra című verseskötetében.

11 Német város, magyar regény
Interjú Darvasi Lászlóval
(Jolsvai Júlia)
Darvasi László új regénye, a Magyar sellő többféle síkon, dimenzióban értelmezhető könyv. A szerzővel a különféle olvasatokról, a mű aktuális vonatkozásairól és a kötet nyelvéről beszélgettünk.

13 A bűnbak és az aranyborjú
T. Litovkina Anna – Farkas Edit: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig
(KSA)
A keresztény felfogás szerint a Biblia nem Istenről szól, hanem Isten szól belőle. Nem egyszerűen könyv, hanem egész könyvtár, s a mai Európa szellemisége jelentős részben a Biblián alapul.

14 Csodálatos könyvek világa
(szénási)
A Napraforgó Kiadó folytatja sikeres könyvsorozatai bővítését. A mesesorozatok közül ötödik köteténél tart a lovak szerelmeseinek szóló Szandi meséi. A hercegnői rangot viselő repülő csodalónak ezúttal az erdőlakó koboldoktól kell megvédenie saját népét.

15 Évfordulók és romantikus érzelmek a Móránál
(Sz. Zs.)
Tíz éves a Móra Kiadó legkisebbnek szóló, Kerekítő könyvcsaládja, amely a nagymamáktól örökölt játék- és dalkincs felelevenítésében és továbbélésében támogatja a szülőket. A  J. Kovács Judit szerzőségében és Kállai Nagy Krisztina illusztrációival megjelenő sorozat tizenhét kötetből áll…

16 Tükröm, tükröm…
Mirtse Zsuzsa: Tizenhárom bűvös tükör
(Pompor Zoltán)
Az utóbbi időben egyre nagyobb divatja van a felnőttek körében is a népmeséknek, a jelenségen csak azok csodálkoznak, akik nem tudják, hogy a népmesék alapvetően nem gyerekeknek szóltak.

17 Tíz éves könyvcsalád és foglalkozáshálózat
Beszélgetés J. Kovács Judittal
(Csokonai Attila)
Harmóniateremtő és lélekkerekítő mondókákat, dalokat, jeles napi szokásokat, ünnepi szertartásokat, játékötleteket és családi krónika-oldalakat találunk az évszakokra épülő Kerekítő évkerék című kötetben, amelyet a Kerekítő könyvcsalád 10. évfordulójára jelentetett meg a Móra Könyvkiadó. Ebből az alkalomból készült interjúnk J. Kovács Judit drámapedagógussal, a Kerekítő baba-mama és ovimóka foglalkozás-hálózat vezetőjével, a könyvcsalád megálmodójával.

18 Ne bánts!
Shannon Thomas: Gyógyulás a rejtett bántalmazásból
(Laik Eszter)
Az utóbbi évek pozitív változása, hogy egyre több szó esik a különféle típusú bántalmazásokról: legyen az akár családon belüli erőszak, akár szexuális zaklatás vagy gyerekek közötti iskolai vegzálás.

19 „A humort nem komikumként, hanem a tragikum egyik válfajaként használom” – Szörényi László
(kurczorsi)
Mániákus medvegyűjtő, kedveli Ovidius – saját bevallása szerint - gyilkos humorát, gimnazistaként pedig hetente többször is Arany János egykori lakásában múlatta az időt.. Szörényi László irodalomtörténész tanulmány- és tárcagyűjteményeinek tízedik kötete jelent most meg.

20 Kenedi János „ötéves terve”
Kenedi János: Hogyan kéne embert szeretni?
(Varsányi Gyula)
Az író-kritikus Kenedi János legújabb könyvében, a Hogyan kéne embert szeretni? címűben politikatörténeti dokumentumokat, korrajzokat, személyes tárgyú írásokat, évtizedekkel ko-rábban papírra vetett vagy az utóbbi években született esszéket, cikkeket találunk.

21 „mindig van másnap”
Beszélgetés Fábián Lászlóval
(Illényi Mária)
Négy szerelmi történet, négyféle aspektusból, mégis egységes nyelvi esszenciával megfogalmazva.„Bolyongások a lélektérképen a kékliliom illatában.”- írja a kiadói ismertető.

23 „A legtágabb horizontú kritikus”
Tarján Tamás: Kézjegyek a félmúltból; Látómező
(Laik Eszter)
Különös értékkel bír az a két Tarján Tamás-kötet, amely két évvel az irodalomtörténész halála után látott napvilágot.

24 Kifordított kapcsolat
Geir Gulliksen: Mielőtt elváltunk
(Laik Eszter)
Geir Gulliksen norvég író regényében a válástörténetek egy egészen egyedi változatát dolgozza fel, amely merőben elüt a hagyományos elhidegülés-megcsalatás forgatókönyvétől.

25 Kőhalmi Zoltán 101 hullát produkál
Skandináv krimit írt a stand upos
(Mátraházi Zsuzsa)
A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban –  skandináv krimiszerzővé lett Kőhalmi Zoltán. Rajongói ezentúl stand up komédiái mellett tekervényes című bűnügyiregény-paródiáján is jót mulathatnak.

27 „Szeretném láthatóvá tenni az előttem járó nőket”
Beszélgetés Szécsi Noémivel
(Vermes Nikolett)
A Lányok és asszonyok aranykönyve megjelenésével újabb fontos kötettel bővül a nőtörténeti ismeretterjesztő művek sora. A szerző eddig megválaszolatlan kérdésekre keresett válaszokat.

30 „A novella az én világom” – Harag Anita
(Vermes Nikolett)
Nincs egy éve, hogy a Petri György-díjátadón, mint a jutalmazott író olvasta fel egyik novelláját – mindez a munkájáról árulkodik, akárcsak a Móricz Zsigmond ösztöndíj.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés