Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
XIX. évfolyam 3. szám

Tartalom Pdf-letöltés

CÍMLAP
4 Mesehallgatással az elhallgatás ellen
Interjú Tóth Krisztinával
(Csokonai Attila)

6 Látlelet a mai Magyarországról
Darvasi László új novelláskötetéről
(Jolsvai Júlia)

9 Romokból is tudok építkezni
Jankovics Marcell, a Győri Könyvszalon idei díjazottja
(Szénási Zsófia)

10 A minimalista maximalista
Hazai Attila: A maximalista
(Laik Eszter)

11 Rózsa Sándor újabb történetei
Beszélgetés Cserna-Szabó Andrással
(Mátraházi Zsuzsa)

12 GYERMEK, IFJÚSÁGI
Szórakozás és tanulás több korosztálynak
(Csokonai Attila)

17 Elfelé utak, belső sövények
Interjú Tamás Menyhérttel
(Szepesi Dóra)
Az interjú teljes terjedelmében a Könyvhét weboldalán (www.konyv7.hu), a Folyóirat menüpontban olvasható

18 Húsz éves a Saxum kiadó
(Szabó Erzsébet)

18 A Millenniumot meg kell menteni
David Lagercrantz: Ami nem öl meg
(Kovács Antal)

19 „Ne másnak feleljek meg, csak önmagamnak”
Beszélgetés P. Sebők Annával
(Csokonai Attila)

21 „A smaragd és az üveg is fénylik”, illetve „A szaké kideríti az igazságot”
Interjú Paczolay Gyulával, a magyar közmondáskutatók doyenjével
(Kiss Gábor)

22 Mesék a Bolygó Hollandi szülőhelyéről
Németalföldi regék és mondák
(Sz. Zs.)

22 Hajónapló
Bryan Doyle: Ne hagyd el a hajót
(Laik Esztrer)

23 Egy igaz szerelem története
Molnár Miklós: Filmszakadás
(Jolsvai Júlia)

24 KÖNYVSZEMLE
Anne Lise Marstrand-Jørgensen: Hildegard I.
Boris Johnson: A Churchill tényező

25 Szeretetnyelv újratöltve
Gary Chapman: Az 5 szeretet-nyelv
(Pompor Zoltán)

26 A szellemi ember nem azonos a klikkelő emberrel
Szilágyi Ákos az új kultúráról
Részlet a teljes terjedelmében a Könyvhét weboldalán (www.konyv7.hu), a Folyóirat menüpontban olvasható interjúból
(Harangozó István)

27 Emlékek ajándékba
Cecilie Enger: Anyám ajándékai
(Laik Eszter)

29 „Ajánlom az emlékeimet a fiatalságnak…” – Molnár Edit
(Kurcz Orsi)

30 TARJÁN TAMÁS
Gyurka bácsi, Attila, Désiré

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés