Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
XVI. évfolyam 2. szám

Tartalom Pdf-letöltés

54 CÍMLAP
„Demokratikus társadalomban a művészet hozzáférés kérdése” – Bódis Kriszta
„A nőirodalom kifejezést többek között a nőírók társadalmi értelemben vett kisebbségi helyzetének definiálásához használjuk. Ilyen értelemben van például férfi- és nőirodalom.”
(J. K.)

56 A kánon új szólama
Beszélgetés Borgos Annával
„A női szerző (bár kevésbé, mint száz éve) még mindig megmagyarázandó és különleges lény, a kritikákban esetükben szinte kivétel nélkül megemlítik, hogy itt nőíróról van szó, sőt ez a kitétel sokszor az esztétikai értékeléssel is összefonódik.”
(Mátraházi Zsuzsa)

57 Nem vagyok szingli
Király Kinga Júlia a prózáról és a női irodalomról
„Azt gondolom, a világ legnagyobb banalitása, hogy amiért beleszületünk egy adott testbe, eleve valamilyen ideológia mentén születnek velünk szemben elvárások, miközben legalább olyan bonyolult és összetett a létezésünk, mint a férfiaké.”
(Szénási Zsófia)

60 Talán első romantikus regényemen dolgozom – Per Olov Enquist
„Csak annyit róla: elképzelhető, hogy ez most egy szerelmes regény lesz. Sosem írtam még romantikus történetet, kicsit izgulok is miatta.”
(Kurcz Orsi)

62 Ahogyan a gyermek látja a világot
Gyerekkönyvek az északi országokból
(Pompor Zoltán)

63 A trieszti Ulysses
Claudio Magris utazásai
(Laik Eszter)
Claudio Magris: Egy másik tenger
Claudio Magris: Duna

64 A szilvafáról messzebb látni – Janne Teller
(Pompor Zoltán)
Janne Teller: Semmi

66 Egy rejtély mögött mindig ott az újabb titok – Majgull Axelsson
(Kurcz Orsi)

67 Budapest is megérne egy történetet – Håkan Nesser
(Kurcz Orsi)

68 GYERMEK, IFJÚSÁGI
Jó időben is érdemes olvasni
(Csokonai Attila)

Anga Mária: Az aranypatájú kiscsikó; Boldizsár Ildikó – Szegedi Katalin: Királyfi születik; Deary, Terry: A tűz és a könnyek asszonya; Deákné B. Katalin: Foltika feladatai 1. és 2.; Deákné B. Katalin: Számold meg az állatkákat! – A tíz kicsi óvodás; Erdős Virág: Pimpimpáré és Vakvarjúcska; Ess, eső ess… ; Kányádi Sándor: Jeremiás és a gépsárkány; Kiss Ottó: Régi kincsek; Matricás rejtvényfüzetek; Mentovics Éva – Eszes Hajnal: Nyuszikák; Osborne, Mary Pope: Oroszlánlesen .– Jegesmedvék között; Scarry, Richard: Esti mesék… Ahogy illik; Stewart, Lee Trenton: Fordul a kocka; „Süss fel nap…”; Varga Katalin: Madzag és cimborái

72 Sorsok csillagrendszere
Timothée de Fombelle, Vango. A hazátlan herceg
(Pompor Zoltán)

73 Észak fényei Budapesten
(Mátraházi Zsuzsa)

75 A róka az róka az róka
Sjón: A macskaróka
(Budai Katalin)

76 Pannonhalma, ifjúság
Méhes Károly: Hegymenet
(Budai Katalin)

77 KÖNYVBÖLCSŐ
Tarján Tamás
Három szonett

78 PANORÁMA
Diane Pearson: Csárdás
Henry Cloud, John Townsend, Earl Henslin, Dave Carden: Családfánk titkai
Fráter Zoltán: Hagyomány, hatás, iszony
Rodolfo
Szirmai Péter: Mániákus bibliofília
Kármán Tibor: Egy focista naplójából
Börcsök Mária: Kettészakadt Magyarország
Evelyn Marsh: A félelem vására
Tracey Godridge: Hogyan legyél nagyszerű anya egy életen át?
Claudia Schäfer: Hogyan fejlesszük a 3 évesnél fiatalabb gyermekeket?
Szirtes Gábor: Ötnegyed

83 SZUBJEKTÍV
Tandori Dezső
Formoff és tartalom? (Tartalmoff és forma?)
Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum Avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?

90 A növények köztünk élnek
Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet
(Szénási Zsófia)

93 Monsieur L.
Beszélgetés Jolsvai Andrással
(Szepesi Dóra)

94 KRIMI
Sorozatgyilkosok minden mennyiségben
(Jolsvai Júlia)
Kathy Reichs: Csont és vér; John Grisham: Vallomás; Sarah Paretsky: A testművésző; John Sandford: Elásott préda; Jo Nesbo: Leopárd

96 SCI-FI
Ez fantasztikus!
(Németh Attila)
Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte; Douglas Coupland: „A” generáció; Stephen Baxter: Időhajók

98 GASZTRO
Hozzávalók a szakácskönyvhöz: sok recept és egy jó ötlet
(Szikora Katalin)
Hegyi Barbara: Abraka babra - Monológok a konyhámból; Kútvölgyi Mihály-Tóth Péter: Mangalica; Beer, Günter; Jaros, Patrik: A sütés-főzés enciklopédiája; Szakácsok könyve; Jávor Béla és Pump Károly: Bajai halászlev(el)ek

100 A kólás-puskás botrányhős
Michael Moore: A provokátor - Így lettem botrányhős
(Laik Eszter)

102 ROMÁNC
Utazós, főzős, szerelmes és történelmi csábítások
(Laik Eszter)
Anne Brontë: Wildfell asszonya; Mary Jo Putney: Egy hamis hölgy; Richard C. Morais: Madame Mallory és kis indiai konyhafőnöke; Palotás Petra: Bécsi kávé, pesti lány

105 Tények és mondák összhangja
Beszélgetés Sándor Klárával
(Csokonai Attila)
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány - Rénszarvas vagy csodaszarvas?

107 SIKERLISTA
A „mai” sikerkönyvek

109 „Borzasztó nehéz a névnek megfelelni” – Popper Gábor
(Jolsvai Júlia)

Popper Gábor: Képzeld, apu - Apám, emlékeim

110 Cocák a nyelvtudományban
Beszélgetés Tótfalusi Istvánnal
(Illényi Mária)
Tótfalusi István: Sertések a Bakonyban. Kalandos nyelvtörténet

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés