Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
14. évfolyam 13-14. szám

Tartalom Pdf-letöltés

CÍMLAP
330 Utazó kalandregényíró
Beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval
„Lőrincz L. Lászlóként írtam az ifjúsági és a tudományos-fantasztikus könyveimet. Amikor aztán új világként bejött e képbe a kalandregény, az írói névvel akartam megkülönböztetni a tartalmakat, nehogy megtévesszem az olvasókat, s olyanok vegyék meg a könyvet, akik másra számítanak. […] A történet az írói fantázia szüleménye, a körítés azonban hiteles. Soha nem teszem olyan helyszínre a cselekményt, ahol még nem fordultam meg, s nem írok olyan kultúráról, amelyet nem ismerek, vagy ha mégis, akkor olyan szakemberekkel konzultálok, akik jártasak abban a világban, műveltségi körben.”
(Mátraházi Zsuzsa)

332 Ez a világ nem csupán besúgókat nevelt
Beszélgetés Kalász Mártonnal
„A Berlinben élt hat esztendő olyan meghatározó volt, mint kevés időszaka életemnek – mondhatnám szinte, felnőtté érésem esztendei voltak. Életre szóló barátságokat kötöttem, lehet, furcsán hangzik. De néha úgy érzem, szellemi, morális magatartásom ott vált azzá, ami ma vagyok. […] …mégis csak elmondani, amiről mi annak idején nem voltunk kellően tájékozottak, úgy hiszem – ez a világ nem csupán besúgókat nevelt, hanem mindent kockáztató egyéniségek sorát, az emberi s politikai tisztesség példáit.”
(Illényi Mária)

335 Te lány, egyszer könyvet fogsz írni!
Beszélgetés Kiss Angélával
„…amikor az állásinterjún megkérdezték, hogy szeretnék-e itt dolgozni, azt hittem azt kérdezik, hogy dolgoztam-e már hasonló helyen, így nemet válaszoltam. Erre egy jót röhögtek, hogy milyen vicces lány vagyok, és felvettek. […] Legújabb kedvencem pedig Elizabeth Gilbert. Amikor nemrégiben olvastam, rájöttem, hogy ugyanarról írtunk: egy nap rájöttünk hogy változtatni akarunk az életünkön, így nekivágtunk a nagyvilágnak, hogy felfedezzük azt, és nem utolsó sorban önmagunkat is.”
(Szepesi Dóra)

336 GYERMEK, IFJÚSÁGI
Olvasnivaló különböző műnemben
(Cs. A.)
A repülő kastély
Bálint Ágnes: Labdarózsa
Buda Ferenc: Színre szín
Első Larousse atlaszom
Fodor Ákos-Rózsa Edit: Képtelenkönyv
Gyárfás Endre: Víziló a Vidámparkban
Kérdések könyve
Majtényi Zoltán: Istennő szépséges fia!
McCaffrey, Kate: Behálózva
Nieländer, Peter: A foci
Faust Stephan: Scolar Mindentudó – foci
Zsolnay Judit–Szentpétery Melitta: Repeta

338 KÖNYV ÉS FILM
…Fejeden egy nagy koppanás
Matilda McPhee újra rendet tesz, ezúttal Emma Thompsonnak köszönhetően olvashatjuk a dadus újabb, elképesztő kalandjait (A varázsdada és a Nagy Bumm), amelynek során egy csapat mérges kölyköt próbál egyetértésre és tiszteletre nevelni.
(Pompor Zoltán)

341 PANORÁMA
Kulcsár Szabó Ernő: Megkülönböztetések
Csányi Vilmos: Marci, a beszélő kutya
Nádudvari Anna: József és Jocó
Karin Fossum: Aki fél a farkastól
Földvári-Oláh Csaba: Magyar mágus

343 KÖNYVBÖLCSŐ
Tarján Tamás
Semmi fölösleg
Garaczi László: Arc és hátraarc
Géczi János: Honvágy. A paradicsomba
Vörös István: Ördögszáj

344 MEGJELENT KÖNYVEK
2010. május 14-június 17.
A forgalomba került könyvek válogatott listája a Könyvtárellátó adatbázisa alapján. A teljes lista és a művek további adatai a Könyvtárellátó honlapján (www.kello.hu) tekinthetők meg.

348 Krimi vagy nem krimi?
(Laik Eszter)

349 LAPMARGÓ
Murányi Gábor
Névjáték
„Boldogult újdondász koromban az egyik legelső leckeként azt tanultam meg anyamesteremtől, Ember Máriától, hogy személynevekkel nem játszunk.”

350 A szabadkőművesség mint csalétek
Dan Brown Az elveszett jelkép című nagysikerű kötete a szabadkőművesek világába kalauzol bennünket. Hitelesen (bár talán kissé hézagosan) tárul fel előttünk eme rejtélyes világ, amely oly rég óta foglalkoztatja a kívülállók fantáziáját.
(Jolsvai Júlia)

351 Közönségkedvenc a két háború között:
Kosáryné Réz Lola
(Jolsvai Júlia)

353 A siker kulcsa
Danielle Steel és A Dél ajándéka
(Maczkay Zsaklin)

354 GAZDASÁG
Huszonkilenc pont, pont, pont…
Itt a nyár, és akcióprogram kapható az új kormánytól. Van tehát témánk az üdülés közbeni traccspartikra, vagy akinek nem telik már erre a munkahelyi beszélgetésekhez, sőt akinek állása sincs, az bizakodhat igazán.
(Dr. Bódis Béla)

356 KERTÉSZ ÁKOS
Apám hagyatékából
„Európát az invesztitúra háborúk teremtették meg – oktatott engem apám, és nemcsak azért, mert a történelem volt a hobbija. A kérdés akkoriban aktuális volt, hisz’ éppen olyan hatalom készült végképp eltaposni a fölszabadulás utáni zsenge demokráciát, melynek nem Európában voltak a gyökerei. A Szovjetunió.”

356 Krimi és irodalom
Wolf Haas: Jöjj, édes halál!
(Hományi Péter)

359 Nem mondod! - Hogyan beszéljünk a nyilvánosság előtt?
Dezsényi Péter könyve a metakommunikációról
(Szénási Zsófia)

360 Távoli tájakon: Nepál
Nepál India és Kína közé ékelődött független állam, mely a Himalája területén fekszik. Területe Magyarországnál másfélszer nagyobb, fővárosa Katmandu. Fiatal a demokráciája: 2008-ban nyilvánították demokratikus köztárassággá, akkor ért véget ért a 280 éve tartó monarchia.
(Jolsvai Júlia)

362 Vágytam arra, hogy szabadon írjak
Pataki Éva családregénye az eltűnt vidéki zsidóságra emlékezik
Az eltűnt idő nyomában jár Pataki Éva, amikor családregényével egy hatgyermekes zsidó család sorsát kíséri végig a századelőtől indítva a világháborús időkön, a holokauszton át az ’50-es évek terrorjáig.
„Mégis, kívülről nézve ez valóban a családanyák regénye, a női személyes történelem dominál.”
(Szénási Zsófia)

366 SIKERLISTA

368 Mesés Toszkána
Ahogy a vasfüggöny lehulltával szabaddá vált az utazás, úgy lett egy csapásra kultuszhely mifelénk Toszkána, a nem túl messzi, könnyen elérhető, de mégis mesés kincseket rejtő, festői szépségű táj.
(Laik Eszter)

370 EMBERBEN KÖNYV
Családi mesék
Király Júlia
(Mátraházi Zsuzsa)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés