Az Élet és Irodalom 50. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

ZÁVADA PÁL 70 ÉVES

Részlet Parti Nagy Lajos köszöntőjéből:

„Akkora szíve van, mint ide Tótkomlós. Hogy mekkora szív ez, mindenki tapasztalja, aki ismeri, aki ült vendégként az asztalánál, hallotta beszélni.  Pláne olvasta, hisz tudjuk, a beszélő szíve más, mint hőseié, noha elég kompatibilis azokéval. Harmincöt éve figyelem, hogy mi minden megfér abban, mennyi türelem, szorongás, szeretet. Egy nagy szívű, mélymerülésű hajó.
Nem kell dicsérni, persze bőven lehet, s van miért, s nem kell bemutatni. Závada Pál nemzeti intézmény, függetlenül attól, hogy az aktuális nemzet mit tud, vagy mit gondol erről aktuálisan. Emlékezetét, identitását igenis formálja ez a nagy életmű.”

FEUILLETON

Csabay-Tóth Bálint A kaktusz, ha virágzik című esszéje a 120 éve született Sziráky Judithról szól.

„Az eredetileg költőnek induló Sziráky tizenhatéves korában költözött át Magyarországra – Trianon után, 1920-ban –, elmondása szerint családi repatriálás volt, ilyen módon mindenki költözött. Zeneművészetire járt, azonban a közben felerősödő írói ambíciói felülírták zenészi terveit. 1924-ben két kötetnyi verset tett le Osvát Ernő asztalára, aki két hét bírálási időt kért. A két hét leteltével Sziráky visszament, mire Osvát így fogadta: „elém tett a sok közül vagy ötöt, ezeket nyugodtan közölhetné, de nem tenne jót velem” – mondta később Sziráky. S még akkor Osvát azt mondta neki: „Kedves fiatal hölgy, maga olyan költő, akiből prózaíró lesz.” Ezután Sziráky – talán azért, mert alkotói egóját sértette Osvát visszautasítása – elment az Új Időkhöz és Az Est Lapokhoz, ahol közölték is a verseit. Végül mégis felhagyott a versírással és elszegődött a Nyugathoz.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Visy Beatrix „egy magamfajta buzi…” című kritikája Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című kötetét elemzi.

„A versek hangütése, nyílt szókimondása, ugyanakkor sűrítettsége, árnyaltsága, érzékenysége szinte rögtön zárójelbe helyezte a képviseleti költészet fogalmát, hiszen a megszólalók reflexív őszintesége, vallomásossága és az intim helyzetek feltárulása végtelenül személyessé tették e műveket. Tehát egy ember, egy nő élete és belső világa került előtérbe, maga a meghatározó téma belesimul a háttérbe, de természetesen a kép csakis e háttérrel együtt teljes. A koncentrált tematikájú versanyagot hat ciklusba (és remek borító alá) rendezte a szerző, az egyes verscsokrok a leszbikus lét különböző aspektusait járják körül.”

AZ ÉS KÖNYVE DECEMBERBEN

Deczki Sarolta Bili a derékra kötve című kritikája Závada Pál Pernye és fű című regényéről szól.

„S ahogyan szép lassan feltárulnak a történetek, a múlt különböző rétegei, úgy válik világossá, milyen determináló erővel bírnak a szereplők jelenének a vonatkozásában is. A vészkorszak, az ötvenes évek, a rendszerváltás környéki idők. Magánéleti döntéseket, pályákat, életeket befolyásolnak, és meghatároznak reflexeket, közéleti-politikai irányokat. Nem is annyira áttételesen a jelenünket. A regényben olvasható történetek éppúgy párbeszédben állnak egymással, ahogyan az olvasóval is. Talán a könyv legnagyobb erénye éppen ennek a párbeszéd-szituációnak a megnyitása. Mely nem zárul be a regény végén sem. Nincs megoldás, nincsenek egyértelműen jók és rosszak. Mint ahogyan a Kulákprés egyik nagy erénye éppen az volt, hogy az emberi természetről tudott megmutatni valami nagyon lényegeset, hasonlóképpen itt is arról kapunk képet, hogyan viselkednek az emberek különböző elnyomó rendszerekben. Milyen erkölcsi megfontolások, sérelmek, bosszúvágy, szerzésvágy, agresszió, szadizmus mozgatja őket, mit képesek megtenni, ha megtehetik. S amit megtesznek, annak milyen következményei vannak, mindmáig hatóan.”

VERS

A szám versrovatában Géczi János, Lövétei Lázár László és Majláth Dániel versei olvashatók. Ezen a helyen Géczi János versét mutatjuk meg:

Pótvers Ovidius Arachnéjához

Bájjal-e? Tehette volna a dolgát azzal is.
Kezdetként nem a hálófonást láttam, hanem
a fonószemölcsön hogyan formálódik a potroh
cseppentett, nyúlós folyadéka rugalmas fonállá.
Majd kusza háló készült, rendetlen, szabálymentes,
de nézni, hogyan készül szövétnek, mulatság
volt, bár éjszakai és irtózatos. Alakját
s művét hol fölemésztette, hol visszaadta
a sötétség. Éjfélkor riasztott az elhagyott
szülői házból az Eufy Security, a konyhában
mozgást észlelt. Ott, ahol hónapok óta versengtek
a percek, melyik hagyja el hamarabb a portát,
bukkan napvilágra és lesz számontartott, melyik
merüljön végleg el a feledésben. A finom
fonálvég a lencseperemhez ragadt, magával
onnan húzta és feszítette a pók, s futott
át az üvegpupillán a szemközti peremig
s lassan, sok-sok egyenesével besatírozta,
felhőhomályba borította a helyiséget.
Az ügybuzgó szörnyeteg fél óra alatt beszőtte
a múltat és a kamera lencséjét, a tetthelyet
betakarta apokaliptikus szövetével.

Túl sokat éltem ahhoz, hogy ne példázatnak
tekintsem, ki munkájába beleszőtte,
úgy, hogy azt ne lássam, a maga tapasztalatát:
az asztalnál késsel vágja hangtalan apám
a szalonnát, s anyám, ugyancsak néma, mellé
a fehérkenyérből falatnyi darabokat tör.

PRÓZA

Gajdó Ágnes, Tóth B. Judit, Nattán-Angeli Nóra, Töttős Gábor.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Tóth B. Judit Kék című írásából:

„Ha kritikus szemmel nézem a képeim, mint a húgom, akkor szétesnek foltokra, vonalakra, hideg, merev arcokat látok, közönségessé válik a kék a reggeli fényben, átmegyek apámhoz, a Híradót nézi, a fejhallgatója a fülén, néha elfelejtkezem erről és kérdezek ezt azt, úgyse felel, nézem vele a Híradót én is, figyelem a politikusokat, apám figyel és elemez, dühöng, én meg figyelem, ahogy ismétlődnek és ismétlődnek ugyanazok a mondatok, van olyan politikus, akinek szépnek látom a lelkét, pedig azt mondják az emberek, hogy ilyen nincs, hogy a politikus mindig csak a saját hasznát nézi, hogy naiv vagyok, én mégis szépnek látom némelyiket és őszintének, mint azt a virágot, aki kinyílt a sötétben, és van, akit Hitlernek látok, van ilyen politikus is, és ha az illető hirtelen népszerűvé válik, akkor úgy érzem, nagy baj van, nem tudok logikusan gondolkodni, a politikát is úgy figyelem, mint a zenét vagy régen Izraelben a tengert.”

FILM

Stőhr Lóránt a KIX című magyar dokumentumfilmről írt.

„Mikulán Dávid, a KIX egyik rendezője partnerként és nem egy külsődleges-fensőbbséges pozícióból beszél, játszik, haverkodik az utcán élő srácokkal. Mikulán kendőzetlenül mutatja be a nézőnek saját egyenrangúságra törekvő utcaművész hozzáállását, nem vágja ki azt, amit jó eséllyel minden profi filmkészítő kivágna, a találkozás esetlegességét, saját rácsodálkozását Sanyi és a családja életére, a ferencvárosi bérház földszintjén lévő szűkös önkormányzati lakásukra, az egyetlen szobára, ahol mindannyian alszanak: az idős nagymama, a több műszakban takarítóként dolgozó anya, a munkát erősen kerülő, alkoholista apa, a báty és később az időközben megszülető húg. A család tagjai sem állnak ellen az utcán felszedett gördeszkás filmesnek, beengedik az apró, zsúfolt, elhanyagolt lakásukba, és hamarosan Sanyi barátjaként, pártfogójaként tekintenek rá.”

TELEVÍZIÓ

Grecsó Krisztián a „podcasthelyzetet” értékelte.

„A mai podcastok jó része az élő adások összes hátrányát hozza, de egyetlen előnyét sem. Vagyis általában koordinálatlan, vágatlan és kulturális linkek nélküli fecsegések, de nincs bennük a most történik öröme és feszültsége. Ennek ellenére bizsergető látni, hogy a beszélgetés mindent kibír, hogy az emberi szó, az értelem, az üzenet, a mondat akkor is él, ha elvileg a rövid videó, a tik-tok-burleszk és társai már megölték. A beszélgetés intimitása akkor is erősebb és ingerlőbb, ha ideig-óráig úgy tűnik, az ősi, emberi ügyekkel már senki sem bajlódik.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu