Az Élet és Irodalom 7. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Magam se tudom a titkomat…”

Kelevéz Ágnessel beszélget Visy Beatrix

„Azt gondolnánk, hogy a filológiai munka rendkívül száraz és unalmas, s különösen az, ha az igen elismert, ám a közvélekedésben „nehézbúvárnak” tartott Babits Mihályhoz kapcsolódik. Ám Kelevéz Ágnessel, a Babits Kutatócsoport tagjával folytatott beszélgetésünk könnyen rávilágíthat arra, hogy ez még sincs teljesen így: az irodalomtörténész sokszor találja magát izgalmas nyomkeresés, leleplezés sűrűjében, s közben még az is kiderülhet, hogy Babits lírai életművének kutatása során rengeteg kincs, meglepő lelet hozható felszínre a hagyaték tengerfenekéről. Mindez a Babits Mihály összes versei kritikai kiadás sorozatának második kötetében olvasható (Argumentum–BTK ITI), amely az 1906 és 1910 között írt versek Kelevéz Ágnes által sajtó alá rendezett és jegyzetelt anyagát tartalmazza.”

FEUILLETON

Tillmann J. A. Térgépek – A technika elhatalmasodásának reflexiója Borbély Szilárd munkáiban címmel írt esszét.

„Az ember, az „e furcsa gép” metaforája gyakori eleme Borbély Szilárd gondolkodásának és költészetének. Alapját képezi A Testhez című 2010-es kötetének, melynek a furcsa gép fogalma is alapeleme. Jelentése a könyv tragikus élettörténeteinek sorába ágyazva erősen eltérő árnyalatokban jelenik meg, az elidegenített, tárgyiasított intézményi nyelvhasználattól az érzelmektől áthatott beszélők hangján át a metsző iróniáig.
A testnek mint gépnek a szóképe már korábbi köteteiben is jelen van: „A test a gép, amely halad.”(A kerékpárhoz, Mint. minden. alkalom, Jelenkor, Pécs, 1995.) Ahogy a test mechanikus értelmezési mintázata is felbukkan: „Az anyag szétoldja a tudatot. (...) Ahol a szív spirálja elernyed. / Óramű. Kioldószerkezet.”(Az utcák néha, mint a méreg. Ami helyet, Jelenkor, 1999.)”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Ha vége jó című recenziója Hanya Yanagihara A paradicsomba című regényéről szól.

„Ritkaságszámba menő ambícióval bír az 1974-ben Los Angelesben ázsiai felmenőktől született, ifjúsága egy részét Hawaii szigetén töltő, hosszabb ideje New Yorkban élő amerikai írónő, Hanya Yanagihara harmadik regénye, és páratlan ambiciózusságát nemcsak első látásra feltűnő tulajdonságai, mérete, nagyalakú vaskossága, arányai tükrözik, hanem az első pillantáson túli belső tulajdonságai, témaválasztása, feldolgozásmódja, közvetlenebb írói-irodalmi megoldásai, valóságos sűrűsége is.”

AZ ÉS KÖNYVE FEBRUÁRBAN

Török András a Budapest Nagyregényről írt.

„Van, amelyik fejezet egy faék-egyszerűségű ötletre épült, mint Vámos Miklós óbudai históriája, amely az egymás után sokak által elhagyott könyvtári könyv sorsát követi, ahogy az átmegy vagy fél tucat hús-vér ember kezén. És amikor a sorban az utolsó felfedezi benne a pecsétet, és visszaviszi, kiderül, hogy egy bizonyos Szabó Levente volt a kölcsönző... (Ő volt a II. kerületi történet főhőse.) „Kár, hogy Szabó Leventének nyoma veszett!” – sóhajt fel poétikusan a könyvet behozó lány.
Van, ahol csak egy idősík van, mint Szécsi Noémi XXI. kerületi írásában, ahol a történet mégis két külön világban játszódik, mert Era, a fiatal főszereplő lány amikor nem a kultúrházi „munkásmozgalmi rockopera” főszerepét próbálja, akkor apja háztáji gazdaságában a nutriákat ganajozza. A fedezésre használt lomha hímet Gajdusek elvtársnak nevezik, mert így hívják az apa vállalatának éppen ilyen kövérkés és tunya párttitkárát...
Egy másik történetben egyenesen három idősík van (de van benne rendszer), lásd Nagy Gabriella szép XI. kerületi írását.
Van olyan történet, ahol a szerző azzal kezdi, hogy megszólítja az olvasót: „István vagyok, fejezetünk szerzője. Megbízóim engem adtak melléd kísérőnek, kedves Olvasó, hogy ne egyedül kelljen bolyonganod Budapest egyik legtávolabbi tartományában”.
És van egyetlen írás, amiben nincsenek történetek. Ezt Fehér Renátó írta, ebben a Terézváros-életérzést próbálja körülírni a szerző, nagyon magas színvonalon.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Borsik Miklós és Locker Dávid versei kaptak helyet. Közülük itt Borsik Miklós egyik versét ajánljuk:

Budapest emléke hányingerkeltő a Pilisben

A drót-, a léc-, a kőkerítés mögött
medveszerű kutyák. Mély hörgésük összeáll
a földúton, és gurul a kirándulás peremén.
Egyetlen ártatlan végiggördülés, mégis
lehordanak. Amit nem szeretnék, bátran
meghallom benne. De ilyenkor sem vágyom vissza
Pestre. Emléke hányingerkeltő, amikor
az Esztergom környéki tájleírás kudarcához
vezet. Angyalföldi bérházakat morzsolnak
a völgy felett. Lakásokat billentenek,
csöpögtetnek az erdőbe, ha
túlságosan is emlékszem Pestre
a Csenke-pataknál. Homlokzatdarabok
potyognak a fenyők közé, és mint a gyanta,
a főváros ragad. Nem tudom, hány réteg
vakolat halmozódik a Róka-sziklától
a Hideglelős-keresztig, de se ravaszság,
se félelem nem játssza ki a memóriát.
Beejtik a Dédai-tóba a Népszínház-negyed
legszebb fémdíszes kapuját a
Csokonai utcából, és néhány
kíváncsi Teréz körúti keramit
körbeüli a Majális-forrást.

PRÓZA

Várótermi prózák
Csabai László, Köves Gábor, Pengő Edit és Schillinger Gyöngyvér prózája.
Tárcatár: Mécs Anna.

Részlet Csabai László Remény című írásából:

„A lövedéket érzéstelenítés nélkül vették ki a hadikórházban. És ott másfél hónapig tényleg csak bottal tudott mozogni. Aminek az életét köszönheti: mivel nem lévén türelme kicsoszogni az udvari dohányzóhelyre, így nem volt ott akkor sem, amikor a vidáman pöfékelő maródis bakákat lekaszálta egy Rata. (Vagy egy Stuka. Mert Vince úgy vette észre, a golyók a fronton össze-vissza röpködnek. Egy ellenségnek szánt lövedék éppúgy leteríthet egy szövetségest, vagy akár egy saját nemzetbélit.) Vincét a kórházból hazaengedték. Hogy végleg rendbejöjjön. Most ezt várja. Várja? Dehogy várja! Az kéne még csak, hogy idő előtt újra egészséges legyen! Ő ezzel az Isten adta sebesüléssel már ki akarja húzni a háború végét. Először úgy gondolta, rejtőzködéssel kell ezt megsegíteni. De mivel a hivatali akták elől nincs menekülés, taktikát váltott: rendre megmutatja magát. S az ő nagy szerencsétlenségét. És ma még különösen mérges is.”

ZENE

Csengery Kristóf Franz Benda Symphonies & Concertos című albumát értékelte.

„Benda tehát se nem cseh, se nem német, hanem valami a kettő között, és se nem barokk, se nem klasszikus, hanem valami a kettő között. Mindezt tetézi egy harmadik köztesség, a jelentőség kérdéskörében, hiszen Bendát nem tarthatjuk egyenrangúnak a legnagyobbakkal, Haydnnal vagy Mozarttal, sőt Philipp Emanuel Bachhal sem. De hogy ettől »kismester« volna? Attól függ, honnan nézzük.”

FILM

Stőhr Lóránt a Lefkovicsék gyászolnak című filmről írt véleményt.

„Breier Ádám rendező és Csaba Bálint forgatókönyvíró az emberi élet örök nagy történetét, a szülői házba történő felnőtt kori hazatérést, az apával való szembenézést, az anya elgyászolását dramatizálta őszinte öniróniával. Hazatérni és konfrontálódni a szülőkkel a felnőtté válás elkerülhetetlen útja. Ám ilyenkor bizony felszakadhatnak a régi sebek, napvilágra kerülnek rejtegetett csalódások. A családon belüli finom kötőszövetet, a látványos sérelmeket és láthatatlan kapcsokat fejti fel a Lefkovicsék gyászolnak, mely klasszikus, zárt formában, intelligens humorral festi meg egy apa-fiú kapcsolat szétesésének és újraépülésének keserédes történetét.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu