Az Élet és Irodalom 15. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

Rita evangéliuma
Halász Ritával Antal Nikolett beszélgetett.

„Művészettörténész, két könyve jelent meg, a Mély levegő és a Betonba hímezve. Látszólag nagyon mások, mégis a női elhagyatottság, a csalódottság állnak a középpontban. Az első Vera története, a második Fruzsináé és Jézusé meg Máriáé. Úgy kerülnek ők a mindennapjainkba, hogy nem ugrálunk az időben, de képek között lépkedünk, jelenvalóbbá és közelebb hozva a bibliai történetet, mint ahogyan azt az egyház valaha is tette. Mélyen vallásos és a legkorszerűbb próza, amit ír.”

FEUILLETON

Fried Ilona Fiume megszállása 1919-1920 – Történelem és fikció címmel írt esszét.

„Igor Bezinović Fiume vagy halál! című filmje különös történelmi eseményt dolgoz fel: Gabriele D’Annunzio 1919–1920-as fiumei megszállását, amikor az ötvenezres kisváros a nemzetközi politika homlokterébe került. Az ismert költő hadvezérként néhány ezer katonájával egyszerre hajtott végre mindmáig ható nagy horderejű katonai akciót, a nemzetközi jogot sértő, szélsőségesen nacionalista provokációt, és nem kevés elemében színházi performanszot. A város lakossága mindehhez közönségként is asszisztált: némelyek – főként eleinte – lelkesedésből, mások kényszerűségből. A rijekai rendező múltat idéző dokumentumai és hangsúlyosan jelenkori kosztümös játéka, a cosplay vagy doku-dráma-komédia a mából visszatekintve, humorral és iróniával mutatja be a bonyolult, tragikus történetet. A megszállás tizenhat hónapjában számosan az olasz fasizmus előjátékát látják; a vállalkozás mindmáig viták kereszttüzében áll (lásd többek között cikkem: A Comandante a kormányzói palotában, ÉS, 2019./46., nov. 15.).”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Hegedűs Claudia Film noir-os fotókollázs című kritikája Thomas Pynchon Ellenfényben című regényét elemzi.

„Ahogy a korábbi Pynchon-műveknél, úgy a tengernyi szereplőt felvonultató Ellenfényben sem a keresztutakban bővelkedő szüzsén van az elsődleges fókusz, mindamellett kapaszkodóink azért vannak. Ilyennek számítanak a keretes szerkezetű narratíva kulcsfigurái, a Kellemetlenség nevű léghajó legénységének tagjai (Véletlen Cimborái), akik kontinenseket átszelve utazzák körbe a Földet, és mindvégig kompaszként segítenek a tájékozódásban. Lényegében nemcsak a Véletlen Cimboráira, de az összes kitalált és valós-fiktív karakterre érvényes, hogy minden egyes életpillanatukat, legyen az vérbosszú, szerelmi légyott, tudományos vizsgálódás, nyomozómunka, kémtevékenység, és a többi, kölcsönzött időként élik meg a háború vészjósló árnyékában.”

VERS

A héten a versrovatban Géczi János, Schein Gábor és Várady Szabolcs versei olvashatók, itt most Schein Gábor egyik versét mutatjuk meg:

Háború van, lesz

Háború van, lesz az utolsó percig
ok gyilkolni. Életünk illúziókkal
körülkerített sivatagi parcella. Se víz,
se levegő, a föld mérgezett, és mi diót,

fügét ültetünk. A fügét úgy hívják:
szerelem. A diót: barátság.
Minden más régen az elnök és a befektetési
tanács gondja. A sivatagba jégpályát

és űrközpontot terveznek. Szép lesz.
De hogyan folyhat egy kísértetből
ennyi vér? A szomszéd maszkban tör
ránk, pisztolya fényes: hát nem öltelek

meg titeket elégszer? Ne haragudj,
szomszéd, a dió meg a füge
a könnyeinkből élnek, és annyi
itt a siratnivaló. Elfelejtettünk meghalni.

PRÓZA

Béres Máté, Gajdácsi László és Péterfy Gergely prózája.
Tárcatár: Csobánka Zsuzsa.

Részlet Péterfy Gergely Digó című írásából:

„A házból Jelzveta Taras lépett ki fekete cicanadrágban, aranystrasszos fehér tornacipőben, pink dzsekiben, oldalán műbőr táskával. Nyilván dolgozni megy, valamelyik öreget ápolja a városban. Nem sikerült belőle kiszednie, melyiket. Szoktak váltani néhány szót, ha összefutottak a ház előtt vagy az utcán: Winter nem tudott ukránul, Jelzveta nem tudott angolul, olaszul beszéltek egy keveset. Zavartan állt Winter előtt, jobbra-balra billegett, mintha szédülne, látszott, hogy szeretné megúszni a beszélgetést, de Winter egyszerűen kíváncsi volt, mit csinál itt, és nem engedte elfutni. Annyit sikerült kiszednie belőle, hogy egy öreget ápol, és hogy van két lánya. És a férje? Jelzveta zavartan állt egyik lábáról a másikra, és nem válaszolt. Meghalt? Lelépett? Nem is volt? Vagy más oka van, hogy nem mutatkozik? Winter nem merte megkérdezni.”

ZENE

Csengery Kristóf a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Riccardo Frizza közös Mahler-koncertjéről írt.

„Nagy érdeklődés kísérte a különleges követelményei miatt ritkán megszólaló 3. szimfónia (1896) legutóbbi, Müpa-beli előadását is, amelyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara játszott az olasz Riccardo Frizza vezényletével, a Magyar Rádió Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Szabó Sipos Máté), valamint az altszólókat éneklő Láng Dorottya közreműködésével. Pedig ez a hat tétel igazán monumentális feladat előadó, hallgató számára egyaránt, hiszen kilencvenpercnyi időtartamával (ebből pusztán az első tétel – Pán ébredése, a Nyár bevonulása – több mint fél óra) ez minden idők leghosszabb szimfóniája, amely nem kevesebbet kíván elénk tárni, mint az egész világot.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba a Klubrádió Dobszerda című műsoráról írt, amelyben Várszegi Asztrikkal beszélgetett Váradi Júlia.

„Szokták mondani, egyesek kissé fanyalogva, hogy Várszegi a liberális értelmiség »kedvence« a katolikus egyházi emberek közül, mintha ez valami rosszat árulna el róla. Megjegyzem, nem sok ilyen embert lehet találni. Ha többen lennének párbeszédképesek és nyitottak, talán az az egyházra nézvést is jót jelentene, nem?”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu