Az Élet és Irodalom 24. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KÖNYVHETI MEGNYITÓBESZÉD

Lackfi János: Sós kávét kortyolva

„Most már mindörökre van miről írnunk, vannak vakargatnivaló sebeink és révülten felidézgetni való nyaraink, csodás gyerekkorunk volt, kár, hogy ez nem igaz és mégis igaz, és ebből születik az irodalom, amíg a világ világ, meg még két nap, mert minden a gyerekkorral kezdődik, annak szörnyűséges csodáival, mert gyerekkor nélkül nincs irodalom, suttogja Proust úr madeleine-jét teába mártva, nincs-nincs nyeríti delejes révülettel Hrabal úr, elmentünk jégnézőbe nagyapámmal, teszi hozzá García Márquez úr, ábrándos diólevelek koppannak az árnyas járdákon, mélázik Gyula úr, mert utazunk, mert mind gyerekkorban utazunk, kész szerencse, kész szerencsétlenség, hogy csodásan szörnyű és szörnyűségesen csodás gyerekkorunk volt.”

SZILÁGYI ÁKOS 75

Részlet Herczog Noémi köszöntőjéből:

„Szilágyi Ákostól lehetett tanulni Antonio Gramscit, amikor az még nem volt divat, Oroszországot, amikor mindenki a fejlett Nyugatra tekintett. Avantgárdokat egy olyan országban, ahol ennek alig van hagyománya és közönsége. Én azt is tőle tanultam, hogyan pipázta el a saját fontosságának tudatával szintén hadilábon álló Mihail Bahtyin egyik könyve egyetlen kéziratát, amikor nem volt tüzelője: azon az alapon, hogy amire már egyszer rájött, arra úgyis rájön majd más is. Ez hülye? Vagy csak nagyon tudott élni?”

INTERJÚ

„Ha találkoztam volna Kosztolányival” – Sophie Kepessel beszélgetett Várkonyi Benedek.

„Író, de arról is ismerik, hogy szenvedélyesen fordítja a magyar írókat franciára. Legutóbbi esszékönyvében – melynek az a címe: Désappartenir, ami nagyjából annyit jelent, hogy nem tartozni valahová – mélyre szálló magyar gyökereiről is ír, az „apanyelvéről”. Amelyet ugyan nem nagyon beszél, mégis jól tudja; legutóbb A Pál utcai fiúkat fordította le, a nevezetes Adorján Andor–Gara László 1937-es kiadása után újra. Jól ismeri az irodalmunkat, Kosztolányi-rajongó, ami érthető, de maiakat is szívesen fordít. Elmélkedő alkat, írás és fordítás nála szinte egyre megy. Végtére is mindkettő irodalom.”

FEUILLETON

Sándor Iván: Kalandozások sötétben (3.) – Egy készülő regény margójára:

„A hatalom mindenhova elér. Roncsolja a személyiséget, felőrli. Mint harcteret végigsöpri a mindennapokat, amit hátrahagy: behódolás, tudatzavar, közömbösség (Alfred Jarry többször idézett szófordulatával), agytalanítás. Egyetlen törvényt ismer, azt, hogy a hatalom felette áll minden törvénynek. Közben ájtatos hamisításaival, megbecstelenített szavaival háborúk idején is békét hirdet.
„A béke pedig, amit ajánl, rémisztőbb még a háborúnál is. Az ilyen béke az utolsó menedékünktől is megfosztana. A totalitarizmus karja elég hosszú ahhoz, hogy elérje a sivatagban meghúzódó remetét is…” (Az Ember városa – Nyilatkozat a világdemokráciáról, 10.)
A Nyilatkozatot (magyarul: Osiris Kiadó) a második világháború kitörésekor tette közzé tizenhat Amerikába emigrált kiváló író, tudós, miközben Európában már hullottak a bombák.
Nyolcvan év után is időszerű felismerések.”

AZ ÉS KÖNYVE A KÖNYVHÉTEN

Bazsányi Sándor Táncsics és kora címmel írt kritikát Spiró György Padmaly című regényéről.

„Kezdjük a címmel. Lehetett volna akár Odú is – ha Kafka, illetve az ő Der Baujának magyar fordítója, Eörsi István nem foglalta volna már le a meghatározatlan fajba tartozó, földalatti lényről (ember? állat? már nem ember, még nem állat?) szóló elbeszélésben. Merthogy Spiró regényének egyik főhőse, a mindvégig gonosz következetességgel „forradalmárként”, az elmesélt történet előrehaladtával immár „vaksi forradalmárként” vagy „agg forradalmárként”, végül „szélütött forradalmárként” emlegetett Táncsics az 1848–49-es szabadságharc után évekig egy földbe vájt üregben, úgynevezett padmalyban élt és dolgozott, mivel oda bújtatta őt a másik főhős, Táncsicsné született Seidl Teréz. És noha a szűk és sötét üreg csak átmenetileg szolgált Táncsics életteréül, képletesen a külső és belső korlátok közé szorított „forradalmár” létezésének egészét is jelöli. Ezek a korlátok (körülmények, adottságok, irányultságok…) egyfelől, kívülről: reformkor, forradalom, szabadságharc, megtorlás, Bach-korszak, dualizmus, polgárság, kapitalizmus… Másfelől, belülről: igazságtudat, vonalasság, sértődékenység, konokság, elesettség…”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Codău Annamária A kedvenc bűvölete című recenziója Szécsi Noémi: Jókai és a nők című kötetét elemzi.

„Remélem, „double-fan-nonfiction” jellegű recenziómban nem keltettem mindezzel azt a benyomást, hogy a Jókai és a nők puszta véleményformálás volna az író magánéletének a korban botránynak számító ügyeiről. Szécsi Noémi ugyanis a kutatókra jellemző sasszemmel és széles látókörének mozgósításával igazít ki téves információkat, vagy mutat rá arra, ha Váli Mari vagy Jókay Jolán koránál vagy egyéb oknál fogva nem emlékezhetett egy-egy fontosnak feltüntetett családi fordulatra (például hogyan szembesülhetett Jókai Laborfalvi Lendvaytól született gyermekének a létezésével). Az életrajz olyan vitatott pontjai kapcsán folytat nyomozást, mint a híres komáromi menlevél, a Lukinics Ottíliával vélelmezett kapcsolat, a harmadik Róza apjának kiléte, felgöngyölítve azt is, miként keletkezhettek a legendásított narratívák.”

KÖNYVHETI KÖNYVKRITIKÁK

Bedecs László, Benedek Szabolcs, Bódi Katalin, Csehy Zoltán, Darida Veronika, Deczki Sarolta, Fűzfa Balázs, Gács Anna, Huszár Ágnes, Kolozsi Orsolya, Perecz László és Széky János kritikája

Áfra János, Bán Zsófia, Csepeli György és Papp Richárd, Forgách András, Földényi F. László, Gervai András, Haraszti Miklós, Kisőrsi-Farkas Zsófia, Kiss László, Molnár T. Eszter, Szécsi Noémi,Tamás Gáspár Miklós és Tóth Krisztina kötetéről.

VERS

A könyvheti szám versrovatában Schein Gábor, Székely Szabolcs és Tóth Krisztina versei kaptak helyet, közülük ezúttal Székely Szabolcs versét ajánljuk itt.

Rontás, rágódás

Várady Szabolcsnak

Elrontani lehessen legalább.
De hogy rontsam el, hogyha el se kezdem? 
Rágódom, valami van, ami rág.

Csak kezdjem el, és gördüljön tovább,
félni, hogy közben elromlik, ne kelljen –
romolhasson el mégis, legalább.

Mert elromolhat, működik, tehát
ettől nem is kell félni már – de rendben, 
rágódjak azért, ha valami rág.

Nem ellenség: nem adja meg magát,
csak elromlik. Ki rontja el helyettem? 
Én rontottam el mindent, legalább?

Kezdjem újra, hátrálva, mint a rák? 
Kijavítsam? A függöny meg se lebben.
Rágódom, valami van, ami rág.

A szekrényből, ha dőlnek a ruhák, 
földre borulok, lepedő felettem. 
Hogy mi romlik el, tudjam, legalább:
az, aki rágódik, vagy ami rág.

PRÓZA

Antal Balázs prózája,
Tárcatár: Zalán Tibor.

Részlet Antal Balázs Ölelni örökké című írásából:

„A feleségem találta meg a halottat, én meg mindjárt azt gondoltam, édes istenem, még jó, hogy nem valamelyik gyerek. Persze a feleségem is kiborult. De ő amúgyis mindentől kész van mindig, szóval ez nem olyan nagy szám. Azt tette, amit szokott, kikiabált nekem, hogy odahívjon, ahogy napjában ötszázszor, ötezerszer. Még sürgetni is ugyanúgy sürgetett, mert nem termettem abban a szemvillanásban ott. Dehát nekem is van életem, van, amivel töltöm az időt, ha például olvasok, keserves félbehagyni a mondatot csak azért, hogy valami apróságot hallgassak végig, vagy semmiséggel bíbelődjek, aztán az egész szakaszt kezdhessem elölről, mikor végre visszaülhetek. Akkor is erre készültem, de annyira, hogy mikor megláttam a halott férfit, elsőre le se esett, mi van. Azt hittem, a feleségem egy újabb hülyesége megint. Nem értettem, minek kellek én ehhez. Csak attól ocsúdtam fel, hogy végül azt kérdezte, én csináltam-e. Mit?, kérdeztem vissza azonnal.”

FILM

Báron György írt összefoglaló kritikát a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról. 

„Az alkotók, műhelyek továbbra is megbízható, magas színvonalon teljesítenek, csak éppen hiányzik az új hang, a meglepetés, amely mindig a motorja volt a műfaj fejlődésének. Vigyázó szemünket ezúttal is a rövid versenydarabokra vetjük, az ad megbízható képet a helyzetről. Bár mostanában az egészestés animációk több izgalmat kínáltak, előbb a Ruben Brandt, majd a Kojot, a Műanyag égbolt, s most a Kék Pelikan – ám belőlük mindössze kétszereplős, jelképes versenymezőny áll kétévente össze (az idén az összes induló, a Kék Pelikan és a Csongor és Tünde is díjat kapott). A tendenciák a rövidekből rajzolódnak ki, s ebben nem látszik elmozdulás.”

ZENE

Rákai Zsuzsanna Bryn Terfel, Fischer Ádám és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Müpa-beli koncertjét értékelte.

„Terfel nemzetközi hírneve évtizedek óta töretlen. Világszerte ünnepelt énekes, akinek nemcsak csodálatos erejű, ragyogóan testes és lehengerlően változékony orgánuma, hősiesen szárnyaló, ostobán öntelt vagy épp esendően elhaló hangszínei lenyűgözőek, hanem előadásmódjának színészi elemei is, az, ahogyan egy-egy apró eszközzel, élénk arcjátékkal színházzá változtatja a hangversenyt. Ráadásul bármit csinál, mindenben hiteles, Nick Shadow-ként éppen úgy, mint Wotanként, de Sweeney Toddként is ugyanolyan természetes a színpadi jelenléte, mint arcátlanul vonzó, pökhendi Don Giovanniként vagy vakon öntörvényű, elátkozott Wagner-hősként. Egy Wagner-áriaest viszont mégiscsak olyan koncepció, ami a legrátermettebb, legrutinosabb operaénekesnek is komoly feladatot jelent.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu