Az Élet és Irodalom 37. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Földényi F. László Kívül a kánonokon című esszéje Mácsai Istvánról szól, a Vaszary Villában lévő kiállítása apropóján.

„Mácsai azonban még marginálisnak sem volt mondható. Miért? Mert olyan pályát írt le, ami az említett frontvonalakon kívül húzódott. És ezért nehezen tudnám őt bárhová is besorolni. Ez tette őt elszigeteltté – festői értelemben. A vitathatatlanul színvonalas festők között ritka az ilyen. Ha példát kellene mondanom, még egy valaki jut eszembe – tessék megfogózkodni: az évtizedek óta Salföldön élő Somogyi Győző. Ég és föld a kettő – de hasonlóak a kívülállóságukban. Egyetlen művész barátom nyilatkozott mindkettőjükről elismerően – Birkás Ákos. Igaz, ő maga is mindent elkövetett, hogy ne lehessen sehová besorolni.  Ami Mácsait illeti, a kritikusok persze próbálták őt elhelyezni. Szocreál, mondták, noha nyilvánvaló volt, hogy nem erről van szó. Képcsarnoki festészet, állították, mert valóban sokat festett a képcsarnoknak, mégis, a valóban jó és érvényes képeit egy világ választotta el mindattól, ami a képcsarnokok falait megtöltötte. Akadémikus piktúra, hangzott a vád, bár amit akadémikusnak mondanak, nagyon is távol áll attól, amit Mácsai csinált. Fotórealizmus, mondták, de amit Mácsai csinált, az éppoly távol áll az amerikai fotórealizmustól, mint a pop arttól, amihez egyébként szintén próbálták – eredménytelenül – besorolni. Nem ő volt a magyar pop art. És így tovább.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Banalitás és sejtelmesség címmel írt kritikát Berta Ádám Gyerekkorunk legszebb nyara című novelláskötetéről.

„Különböző antológiákban és periodikákban olvasva Berta Ádám novelláit, mindig érezni lehet, hogy nyelve elüt a legtöbb írásétól, egyszerű prózanyelvet használ, de fifikás, sok a játék, az irónia, izgalmas a történetmondás, néha vázlatos a szöveg, sokszor minimalista, néha átjárja a szimpla történetet valami irracionális, netán misztikus enigmatikusság. A mindennapi banalitások mögött titkok sejthetők, de csak megsejthetők, kimondva azért nagyrészt nincsenek. A novella sokszor szembe megy az olvasói elvárásokkal, sőt, a magas irodalmi trendekkel. Sokszor nincs fogódzó, vagy éppen túl sok van. Az író sokat játszik a nyomkeresőkkel, a mindent megfejteni akarókkal. Mintha minden szellemességével azt üzenné, hogy nem kell mindent megoldani, nem kell mindent komolyan venni, nem kell mindig mindenhol mélyebb összefüggéseket keresni.”

VERS

A szám versrovatában ezen a héten Kemény István és Tóth Krisztina versei kaptak helyet. Közülük Kemény István egyik versét idézzük itt fel:

Az egyrészt-másrészt dalok

Barátom
Munkatársam
Kísérőm
Szívem!
Ma este ne vedd elő a tűznél
Az egyrészt-másrészt gitárodat
És ne játszd nekem
Szomorú és korrekt
Egyrészt-másrészt dalaidat
Nem szeretem őket
Gyűlölöm
Szánalmasak
Még egy halálordítás is jobb lenne náluk
Inkább tudod mit?
Sírj fel nekem
Mint egy újszülött!

PRÓZA

Balogh Endre és Jónás Tamás prózája.
Tárcatár: Harag Anita.

Részlet Jónás Tamás 1987 című írásából:

„A rossz gyerekkort a felnőtt ember szenvedi meg leginkább. Egyre gazdagabb és kegyetlenebb részletességgel nyílik meg előtte a múlt. Tudja, hogy nem csak úgy van hozzá köze, mint elszenvedőnek, hanem egyenesen ő a kertésze, tehát táplálója annak a faunának, amely kevés, büszkeségre okot adó bátorságán túl többnyire inkább kegyetlenkedett. Büszke nemzetek földesúri zsírossága ezért ébreszt bennem inkább sokrétű szégyent, mert barbár felejtés, hazug válogatás eredménye minden ünnepe. Önismeret híján való tetszelgés. Az ilyesfajta nemzetek magánmítoszokban kucorgó, megrontott gyerekei kitágult pupillákkal tapsolnak vagy kölcsönvett szégyenekben hallgatódznak a jelenidők lehalkíthatatlan sikertrombitáinak hangárnyékában. Elvágyódnak más szülőkhöz, akiknek tétova mozdulataiban látszódik a megbánás, akik már nem számonkérnek, kötelezően elvárt boldogságokkal nem megnyomorítanak, hanem csitítanak és szabadságra biztatnak. Akik inkább figyelnek, mint szavalnak. Akikben ott az igény és a modern, fegyvertelen bátorság, hogy megismerjék magukat őszintévé torzult fiaikban.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi a Székely Csaba drámájából készült Az igazság gyertyái című előadásról írt (rendező Sebestyén Aba), amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mutatott be a Városmajorban.

„Ernestine: A túlírtság azért Székely Csaba más darabjainál is előfordul, de számomra a legerősebbek pont az Erdély-drámák, amilyen ez is. Eddig legalábbis ilyenkor éreztem, hogy a nem akármilyen mesterségbeli tudás valami szolgálatában áll. (Ez mondjuk nem érinti a többi darab népszerűségét, lásd a 10-et, ami bárhol, bármikor játszódhatna, talán ezért játsszák olyan szívesen annyifelé mint virtuóz, könnyed pesti sikerdarabot.) Az elpusztult Bözödújfalu és a szombatosok története viszont végre nagyon is konkrét, és nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos missziót vállalt vele a marosvásárhelyi színház. Az erdélyi holokausztról alig hallani, de a székely szombatosok eltűnt népéről végképp; színházi vagy filmes feldolgozást nem is ismerek.”

FILM

Stőhr Lóránt Elfogy a jövő című írásában Szimler Bálint Fekete pont című díjnyertes filmjét értékelte.

„Ám az iskolán belül sem épül fel szervesen az elmagányosodás folyamata, nézőként nehéz átélni, mi megy végbe Palkóban mindeközben. Paul Mátis (Palkó) és Mészöly Anna (Juci néni), s a többi profi és amatőr szereplő kiváló alakítása, a hibátlan jelenetek és párbeszédek mellett is lyukacsos marad a történet szövete, így a Fekete pont a szereplők megéléseit letapogató lélektani dráma helyett hideglelős társadalmi látlelet kínál, a kor szellemiségének feledhetetlen leírását.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu