Az Élet és Irodalom karácsonyi számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Szőrdzsungelben nőttem föl”

Biró Zsombor Auréllal beszélgetett Károlyi Csaba

„Drámáját játszotta már a TÁP Színház és a Katona József Színház, ahol hamarosan újabb bemutatója lesz. Négy rövidfilm után készül az első nagyjátékfilm, melynek forgatókönyvét ő írta. Idén jelent meg első könyve, a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című regény, ami már a harmadik kiadását éli. Még csak 26 éves. Az interjú a Prae műfordító táborában, Szigligeten folytatott beszélgetés szerkesztett változata.”

FEUILLETON

Sándor Iván Kalandozások sötétben (2.) – egy befejezett regény margójára címmel írt jegyzeteket.

„A világváltozásokkal együtt járnak a regényformák változásai. Így volt az első és a második világháború után is. Az újabb regényformákban megjelennek az emberi helyzetek változásai, a Dolgok helyzete.
Az informatikai robbanás új képet mutat térben és időben. Hatalmas hálóban élünk. Ha egy szálat kihúzunk, megremeg, szakad, széthullik a gubanc. Újabb regényeimben ehhez illő formákat kerestem: sűrítés, párhuzamok, kisbetűk a bekezdések elején, írásjelhiányok a végén. Segítenek összekapcsolni a sorsokat, a történeteket. A látható mögött a láthatatlant. Élők és holtak közös sétáját. („A kaleidoszkóp minden arabeszkje…” J. L. Borges: Az okok)”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Méz és pénz című recenziója Stephanie Bishop Az évforduló című regényéről szól.

„A valamivel több mint négyszáz oldalas regény 38. oldalán járunk, és gondolkodóba esünk, miként fog kitelni a regény hátralévő kilenctizede. De ahogy fentebb említettem, a regénybe foglalt történet számtalan lelemény bonyolításával van előadva, ezek közül a legfontosabb a lineáris időrendet felborító mozaikos szerkesztés, az időben ide-oda ugrás, sokszor nem is vissza ugyanarra a pontra, ahol egy korábbi rész félbemaradt, hanem a történet egy másik pontjára, majd újabb ugrással máshová, és ez megtörténik időnként a 35, számokkal címezett fejezet egyikén-másikán belül is.”

VERS

A karácsonyi szám versrovatában Babiczky Tibor, Balla Zsófia, Gergely Ágnes, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Marno János, Molnár T. Eszter, Petőcz András, Pollágh Péter, Szabolcsi Viktória, Takács Zsuzsa, Tatár Sándor, Tóth Krisztina, Turi Tímea, Villányi László, Vörös István és Zilahi Anna versei olvashatók.
Közülük itt Kukorelly Endre, illetve Balla Zsófia verseit mutatjuk meg:

KUKORELLY ENDRE:

Ez a jel. Karácsonyi vers

Karácsonykor, úgy emlékszem,
bár inkább rosszul
emlékszem, mint jól,
mindenkinek megvolt a
maga dolga. Csak
nekem nem volt.

Semmi dolog. Nulla.
Égvilágon semmi. Konkrétan
a nagyanyámnak. Nagyapa,
anyám, apám. Julcsa
is részt vett.
Volt mit tenniük.

Volt dolog elég,
sütés, karácsonyfa, gyerekek
terelése ide-oda.
Ne legyenek láb
alatt. Nyilván kialakult
valahogy. Alakult. Kialakították.

Jó, de én
mit csináltam? És
a húgom? Veszekedtünk?
Délután alvás, aztán
templom, gyalogoltunk át
az Élmunkás hídon.

Ropogott a hó
a bakancsom alatt.
Volt bakancsom. Azért
emlékszem a bakancsomra,
mert ropogott alatta
a friss hó.

Volt friss hó,
az Élmunkás hídon
ilyenkor mindig havazott,
ez is valahogy
így alakult. Így
alakítgatta, aki alakít.

A nagyanyám, a
testvérem és én.
Tehát ez lehetett
a dolgunk. A
nagyanyámé, a testvéremé
meg az enyém.

*

BALLA ZSÓFIA:

Ami elviselhetetlen

Az eltelt idő bizonyos részei
összemennek,
mint mosásban a vászon.
Nincs rövidségük-hosszúságuk
az évtizedeknek.
Csak történeteink
és sebhelyeink vannak,
lenyomatai annak,
amit átéltünk.
Nyoma néhány megfoghatatlan
cselekedetnek.

Felőrlő hatalmak rémálma gomolyog
a benti mélyben.
Nem emlékszünk már a cselekre,
nevetésekre, viccekre, gúnyra, ‒
csak a könyvekre.
Csak az emberekre.
Akik bántottak. Vagy megvédtek.
Akik be akartak szervezni.
Vagy hagyták, hogy a klinikai éjben
elvérezz csendben.
Milyen történet terjeng
foszló történetekben
ki-kihagyó, öregedő szivemben.

Ami elviselhetetlen volt,
épp az kér időt ‒
nem hal meg az emlékezetben.

PRÓZA

Bán Zsófia, Csaplár Vilmos, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Forgách András, Garaczi László, Harag Anita, Háy János, Kácsor Zsolt, Kiss Ottó, Markó Béla, Márton László, Mécs Anna, Schein Gábor, Szabó. T. Anna, Szaniszló Judit, Visky András és Zalán Tibor prózája.


Részlet Garaczi László Girnyóka című írásából:

„Az asszony ölében ülő gyerek azon töpreng, ha Tanfare a földi paradicsom, mi lehet a szárazföld feketére égett szikláin túl. Az apa nem néz az asszonyra, úgy veszi fel a cigarettát az asztalról, mint aki elintézi, ami a férfi dolga, partra vontatja a csempészáruval teli csónakot, kiosztja Zoránt, a sziget mindenesét, ha a konyhacsempét csúnyán fugázza. Ugyanott ül a kamaszlány is, mint múltkor, unott képpel nyomkodja a mobilját, a két kissrác is a telefonjára mered, időnként felkiáltanak, mutatják egymásnak a kijelzőt. Macska hever a lábamnál, a pálmafára drótozott néprádióból halk minimál techno kelepel.”

Részlet Harag Anita Semmi melodráma, ez csak búcsúzkodás című írásából:

„Szeretek búcsúzkodni, csak be kell tartani pár szabályt. Ezeket a búcsúzkodásaim alapján kísérleteztem ki, igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni belőle. Ha jól csinálom, ilyenkor új dolgokat is megtudhatok magamról. Csodálatos dolog a búcsúzkodás. Csak az a baj vele, hogy nehéz abbahagyni. Állandó búcsúzkodhatnékom van. Utoljára Martinától köszöntem el. A legújabb barátnőm, most először búcsúztam el tőle. Szabály, hogy valahova el kell utazni, azt kell hinni és elhitetni, hogy esetleg nem jövünk vissza.”

ZENE

Végső Zoltán az ötvenéves Boney M-ről írt.

„Bobby Farrell szimpatikus lénye egész egyszerűen feloldja Farian dermesztő cinizmusát, ami szerint saját, a macsóság jegyében átalakított énekhangját adja a tátogó táncos szájába. Mellette simán elfért, hogy Williams sem énekel, és bár keményen ostorozták emiatt a produkciót, Farian válasza egyszerű volt. Meg kell hallgatni és nézni, hogyan szólnak a dalok, a csodás, soha nem volt világokat idéző jelmezek milyen hatást váltanak ki, az összkép, amit ő ezekkel az eszközökkel és felállással tudott megvalósítani, magáért beszél! És végül a despotizmus, az oszd meg és uralkodj elve! A zene, annak szervezése, irányítása, a hangzás kialakítása nem demokratikus műfaj, és Farian ezt a lehető legradikálisabban csinálta.”

TÁNC

Králl Csaba a kortárs tánc finanszírozási anomáliáira hívta fel a figyelmet.

„Ez már a padló, vagy van lejjebb is? Nem volt jó éve a hazai kortárstánc-szcénának, a leamortizálódott működési feltételeket látva még az is csoda, ha pislákoló életjeleket mutat. Radikálisan megcsappant bemutatószám, alig utánjátszás, a látómezőből el-eltünedező vagy véglegesen lemorzsolódó középgenerációs alkotók, tömeges pályamódosítás, külföldre távozás, fiatalok sehol. Az is bolond, és vessen magára, mondhatnánk cinikusan, aki ma erre a pályára adja a fejét, miközben – és erről se feledkezzünk meg – egy olyan művészeti ágról beszélünk, ahol koreográfusként még csak-csak, de táncosként negyven felett már alig terem babér.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu