Az Élet és Irodalom 29. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

MEGHALT VÉGSŐ ZOLTÁN

Fáy Miklós, Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László búcsúztatja.

Részlet Grecsó Krisztián nekrológjából:

„Ha rákeresnek, az ÉS-honlapján közel negyven oldalon sorjáznak a cikkei! Döbbenetes mennyiségű anyagot írt a lapba. Tanulmánykötetek sora jelezhetné az életművét, de ő sosem tolakodott, nem helyezte magát a zene elé. Ezért lehet, hogy bár a munkáit sokan ismerték, és a szakmá(k)ban (a zenei, a színházi, a filmes, az újságírói szcénában) komoly tekintélye volt, a széles közönségben kevesebben tudták, ki ő. Pedig olvashatták, hallgathatták, nézhették.”

GARACZI LÁSZLÓ 70

Részlet Márton László köszöntőjéből:

„A személyiség és az életmű ellenáll minden besorolási kísérletnek. Ha koboldnak nevezem, játékos kedvű mágusnak, önfeledt világteremtőnek, az nem besorolás, csak hozzávetőleges hasonlat. Humoristának sem érdemes minősíteni, noha kétségkívül bőven van humora. Mégsem minden könyve humoros. Némelyikük még csak nem is mulatságos, inkább melankolikus. Van úgy is, hogy a mosoly a lehangoltságon keresztül észlelhető.”

ÁGOSTON ZOLTÁN 60

Részlet Darvasi László köszöntőjéből:

„Azt gondolom, Ágoston Zoltán főműve maga a Jelenkor, annak életben és szinten tartása, példaértékű színvonala. A Jelenkor a Holmi kimúltával újra átvette a vezető szerepet a célzottan fojtogatott honi folyóiratirodalomban. A lap működésében van valami diszkrét, elegáns, hivalkodástól mentes, megbízható erő. Ami ott megjelenik, az jó. Érdemes. Fontos. Izgalmas. Nem lőnek félre, aligha tévednek el. Azt is gondolom, Ágoston élete a mind zajosabb és izgalmasabb pécsi irodalmi csinnadratta is, ott bábáskodik a PécsLitnél, a Bertók-díj alapításánál. Fesztiválok, rendezvények, moderálások szervezője.”

INTERJÚ

„Alek született író” – Krasztev Péterrel Hegedűs Claudia beszélget 

„Ahogy mondani szokták, volt már minden, csak akasztott ember nem. A rendszerváltás évében fejezte be orosz, bolgár, összehasonlító irodalomtudomány szakon az egyetemet, és az azóta eltelt majd négy évtizedben számos kulturális területen dolgozott, folyóiratszerkesztőként (Beszélő, Világosság), tengernyi publicisztikát írt napi és hetilapokban, tucatnyi kötete jelent meg, és olyan kitűnő szerzők műveit ültette át magyarra, mint Milen Ruszkov, Kalin Terzijszki, Ivanka Mogilszka vagy Ina Valcsanova. (…) A beszélgetésben minduntalan felmerült a kortárs bolgár széppróza egyik legolvasottabb szerzőjének, a két éve elhunyt Alek Popovnak a neve. Okkal. Ritkán esik meg ugyanis, hogy író és szótolmácsa között nemcsak szoros munkakapcsolat, de életre-halálra szóló barátság is kialakuljon.”

FEUILLETON

Markó Béla Erdély, a magasban című esszéje Láng Gusztáv sajátos közéletiségéről szól.

„Már az 1971-es úgynevezett Kántor–Láng (vagyis a Kántor Lajos és Láng Gusztáv által írt Romániai magyar irodalom 1945-1970) is megkísérli persze az erdélyiséget vagy romániaiságot definiálni, olyan ideológiai kényszerek közepette, amelyek nyilván próbára teszik a szerzők nyelvi képességeit, hiszen miközben a román pártállam nem tűri Erdély regionális sajátosságainak hangsúlyozását, ugyanakkor mindenképpen szorgalmazza a romániai magyar kultúra elválasztását a magyar kultúra egészétől. Ennek ellenére a bevezető írója megtalálja a kompromisszumot, amelybe bele lehet érteni a virtuális haza meglétét. Ugyanis Romániát ,,földrajzi hazaként” határozza meg, ami abban a korban eléggé egyértelmű célzás egy másfajta hazára, és már az is nagy szó, hogy átcsúszott a cenzúrán: „A romániai magyar irodalom idő- és térbeli határait készen kínálja a történelem. Születésének évszáma 1919, földrajzi hazája pedig Románia. Bölcsőhelye, szűkebb pátriája Erdély (mely központi szerepét az irodalom életében mindmáig megőrizte) és a vele szomszédos részek.” 

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Lapis József Balázsolás címmel írt kritikát Mohácsi Balázs Újabb narancsok gurulnak el című regényéről.

„Az elbeszélés ellenáll a totális tapasztalatként történő befogadásnak: életesemények – például a „mamácska” tragédiája: összeesése, az otthonában rátalálás, a kórházba juttatás napja; a pályázatokat kísérő workshopok leírásai; az apától megörökölt szőlő gondozásának érzékletes krónikája („A permetezés művészet” 21.) – egyszerre nagyon közvetlen és szétreflektált elbeszéléseit olvassuk, rengeteg, különféle formájú és műfajú költeményt (egy külön dolgozat tárgyát képezheti majd a mű recepciójában a versanyag áttekintése), szótárregény-fejezetet, félszáz oldalnyi idézetgyűjteményt („mottóügyek”, három fő téma köré csoportosítva: az én elbeszélésének nehézségei, a halál kérdésköre, a dél-dunántúli táj apoteózisa), a végül elnyert ösztöndíjról tudósító 400 hexametert, kalligrammákat, képi kollázsokat (amelyek hol narancsokat, hol szerzői arcképeket hasznosítanak), esszészerű gondolatfutamokat, (meta)fikciós és szürreális prózai betéteket, avantgárd szövegalkotásokat. (Tegyük hozzá: a könyv tördelése is mesteri.)”

VERS

A versrovatban ezen a héten Benkő Attila, Juhász Tibor és Lutter Imre versei olvashatók. Közülük itt Juhász Tibor egyik versét ajánljuk az olvasók figyelmébe.

Válás

Ha szakembert hív magához,
nem akarják elfogadni a pénzét,
az autószerelő is hajlandó lenne
ingyen leműszakiztatni a kocsiját.
A buszmegállóban úgy néznek rá,
mintha leánykori nevén végre
kapható lenne azokra a dolgokra,
amelyekért a férfiak általában fizetnek.
Így kell végigsietnie a zsákutcán,
ahol az osztozkodás után
vályogházat tudott venni.
Elvált anyám, ha tükörbe néz,
sírni kezd.

PRÓZA

Háy János, Péter János, Németh Ákos és Prosenszki Róbert prózája.
Tárcatár: Balássy Fanni.

Részlet Péter János Holtszezon című írásából:

„Egy bő hónappal előre egyeztettünk mindent, mindössze négy főre kért vacsorát, nem saját magának, ő csak a szervezési feladatokat végzi. A vacsoravendég nem kívánta magát felfedni, de kifejezetten az én főztömhöz ragaszkodott. Ez azért hízelgett, és a leadott menüsorból nagyjából be is lőttem, hogy kiről lehet szó: jó eséllyel egy öregúr az, mintha tolmács lenne, talán egy német csoporttal volt nálam először, időnként megjelent munkától függetlenül is, hol egyedül, hol pár rokonnal, baráttal. Igen szerette a marhahúslevest májgaluskával, előételnek a húsos palacsintát kirántva, tartárral – ez főételnek is beillik, de annak mandulás pisztrángot kért grillezett spárgával, desszertnek pedig kardamomos gyümölcsrizst, barna rizsből, mandulatejben főzve.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Fővárosi Nagycirkusz Mirázs – Örökség című előadását értékelte.

„A Mirázs – Örökség persze mindezek ismerete nélkül is megállja a helyét, mert mi tagadás, az előadás valóban nagyszerű, ám a fentiek talán segítenek abban, hogy ne ügyességi számok egymásutánjaként vagy puszta piaci árucikként, hanem művészi alkotásként tekintsünk rá. A produkció, ahogy azt pár éve az FNC-ben is szokjuk, mondanivalót hordozó, kissé pátoszos keretbe ágyazódik: a dalolva a magasba emelkedő Holdasszony (Misurák Tünde) és a tatár népviseletből kölcsönzött papucs-csónakban evező, időnként lírai átvezetéseket deklamáló Álomhajós (Horváth Róbert) ezúttal a mesék birodalmába kalauzol, egy kislány álomvilágába.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu