Az Élet és Irodalom 4. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

BEREMÉNYI GÉZA 80 ÉVES

Deczki Sarolta és Bárány Tibor köszönti.

Részlet Deczki Sarolta írásából:

„Azt hihetnénk, távoli már mindez, egy letűnt világ, hiszen hol vannak már a Fáskerti elvtársak, a Szukics Magdák, a Rajnákok, a Malacpofák és főleg a Pierre-ek! De tessék csak körülnézni, itt vannak, el se tűntek sose. Mert tényleg megállt az idő, és akkor itt fogunk élni. És nem a retróról, a szirupos nosztalgiáról van szó, hanem a világ szerkezetéről, amelyben létezünk. Ahogyan Arisztotelész írja a Poétikában, a katarzist a felismerés váltja ki, melynek során a néző a nemtudásból a tudás állapotába kerül. A Bereményi-univerzumban márpedig saját magunkra ismerünk rá, a saját világunkra, mely egyszerre tragikus, kisszerű, de csodálatos és egyszeri. Megtanít nézni és látni, az egyszeri néző vagy olvasó számára láthatatlan pontokat köt össze, új összefüggésekre mutat rá. Egy aprócska történetben, egy jelenetben, egy tekintetben. S akkor egyszer csak megszületik a katarzis.”

INTERJÚ

„Pszichológiai rejtélyek” – Gerevich Józseffel Hegedűs Claudia beszélget.

„Alighanem nincs olyan ember, aki élete során ne tenné fel a kérdést: Mi lett volna, ha… Ez olyasvalakire is igaz lehet, akinek a döntései utólag őt igazolják. Bár művészettörténész családba született, Gerevich József nem felmenői professzióját, hanem az orvosi hivatást választotta. Igaz, már pszichiáteri pályája legelejétől összekapcsolódott nála a szakmai érdeklődés és az otthonról hozott, más-más művészeti ágakra irányuló nyitottság, olthatatlan kíváncsiság. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mégsem esett messze az alma a fájától, mint az elmúlt több mint ötven év alatt született sok száz művészetpszichológiai tárgyú írás, illetve féltucatnyi tanulmánykötet. A pszichiáter-íróval bepillantottunk számára fontos, traumákkal terhelt művészsorsok mögé, és többek között a „mi lett volna, ha…” kérdésekre is kerestük a választ.”

FEUILLETON

Fűzfa Balázs Kettévált kánon – avagy irodalmi Nobel-díjasaink sors(talanság)a címmel írt esszét.

„Ma már sajnos könnyedén megteheti ugyanis a hatalom, hogy be se engedje az iskola világába Krasznahorkainak a tajtékzó posztmodernségben lubickoló és tobzódó műveit, mivel az elmúlt másfél évtized tökéletesen felkészítette a középiskolai irodalomtanítást arra, hogy (tanítandó) irodalomnak csak azt tekintse, ami nagyjából-egészében (inkább egészében) úgy működik, mint egy XIX. századi regény vagy vers, amelynek van eleje, közepe, vége, és egészen biztos, hogy nem használ többszörös narrációt, rétegzett idősíkokat, s szerzőjének eszébe sem jut káromkodni, durváskodni, valódi XXI. századot játszani. De hogyan is lehetne ez másképp egy olyan országban, ahol Herczeg Ferenc a NAT-ban egy sorban áll (!) József Attilával Adyval, Petőfivel, Arany Jánossal, Babitscsal, Kosztolányival?!”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Boldogok című kritikája Visky András Illegalisták című regényéről szól.

„Az Illegalisták olvasása közben nem tudom elfelejteni a Kitelepítést. Nem tudnám akkor se, ha akarnám, de nem is akarom. Miért is akarnám? Aki olvasta az előző regényt, nem tehet másként, mint hogy annak folytatásaként olvassa az újat, mely elé is megy a kitelepítés-történetnek, mögé is lát annak. Ugyanazt mondja, másképpen. Szintén nagyon jól mondja, de nem ugyanazzal az erővel. Maradjunk annyiban: azzal az erővel mindezt nem lehetett elmondani, nem ugyanaz a dimenzió. A Kitelepítés anyaregény, lágerregény, gyerekszemmel láttatva – és a gyerekhez nagyon közel áll az a szerző, aki ott volt a Duna-deltában. Az Illegalisták aparegény, börtönregény, felnőttszemmel láttatva – és a szamosújvári börtönben persze nem volt ott a szerző.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

„Orwelli és felkavaró” – Tóth Krisztina A majom szeme című regényének angol nyelvű fogadtatásából válogatta és fordította Puszta Dóra.

„Míg Amerikában az írók azon tűnődnek, hogy milyen történetek születhetnek egy folyamatosan szűkülő rezsimben és rezsimről, okosan tennénk, ha elolvasnánk azoknak a szerzőknek a műveit, akik már sokkal hosszabb ideje foglalkoznak ezzel a helyzettel. Ennek ábrázolásában A majom szeme orwelli és felkavaró. Szürrealitása pedig nagyon is realista. (Rebecca Makkai: Regény az autokráciában zajló élet drámáiról. The New York Times, 2025. október 15.)”

VERS

A versrovatban ezen a héten Acsai Roland és Tóth Kinga versei kaptak helyet.
Acsai Roland Zelk Zoltán ihlette zuglói ciklusából mutatjuk meg az egyik darabot. 

ZUGLÓI KERTEK
Zelk Zoltán emlékének

Eltűntök zuglói kertek,
és nyomotok sem marad.
Harminc, negyven, ötven évig
őriztetek árnyakat.

Zelk Zoltánnak ismerőse
még oly sokan voltatok,
innen hívta lába mellé
futni Rákos-patakot.

Rekviemetek rigó-szó,
messzehangzó csattogás,
rekviemetek e vers itt,
helyettük is szól tovább.

Gyümölcsfáitok kivágva,
borostyántok mást ölel,
ibolyákkal üzengettek,
mikor új tavasz jön el.

Üzentek, hogy itt volt egy kert,
mit valaki ültetett.
Magas házak új lakója,
elér-e az üzenet?

PRÓZA

Bálity Csaba, Littner Zsolt, Margetin István és Szarvas Ferenc prózája.
Tárcatár: Balázs Attila.

Részlet Balázs Attila Hier bleiben! című írásából:

„Úgy mesélte, írta Debreczeni, hogy amikor befutott a vonat a végállomásra, a szerelvény élén lévő személykocsikból kiugráltak a kísérő tábori csendőrök. Ketten-hárman csörtettek egy-egy vagonhoz letördelni az ólomzárakat. Rozsdás csikorgással pattannak a reteszek, felszakadtak az ajtók, friss nap és hűvös levegő ömlött be. Akkor nagy levegőt vett, mondja, majd társai ólomszín arcába nézett. Közben – mint tükörből – látni vélte a magáét is, és abban a pillanatban megrémült. Aztán úgy rémülten hunyorgott a túlontúl erős fényben.”

ZENE

Fáy Miklós és Rákai Zsuzsanna párhuzamos kritikái Jörg és Carolin Widmann és a Fesztiválzenekar koncertjéről szólnak.

Fáy Miklóstól idézünk:

„Most volt egy ilyen élmény, komponista vezényli önnön művét, jól vezényli, jól is szól. Azt szokták mondani, hogy hegedülni annyira nehéz, hogy mindenki, aki megtanulja a hangszert, megérdemelne egy Stradivarit. Komponálni meg annyira nehéz, hogy mindenki, aki összehoz egy épkézláb hegedűversenyt, megérdemli, hogy a Fesztiválzenekar játssza azt el. Most pont ez történik, Jörg Widmann a zeneszerző és a karmester, a Fesztiválzenekar játszik, a szólista Carolin Widmann, akinek a darab íródott. Tudjuk értékelni a nagy pillanatot?”

FILM

Báron György Dzsafar Panahi Csak egy baleset című filmjét méltatta.

„Ő a világ egyetlen élő filmrendezője, aki megkapta mind a cannes-i, mind a berlini, mind a velencei filmfesztivál fődíját (a többi százat most nem sorolnám). Végigtekintve a pályáján, nem kétséges, akkor is korunk egyik legjelentősebb filmművésze, ha nem tudunk az egyéb körülményekről, s csak a műveit ismerjük. Kezdetben, amikor még nem üldözték, a mestere, Kiarosztami utáni iráni mozi legnagyobb tehetsége volt. Első remekműve, a Fehér léggömb 1995-ben megkapta Cannes-ban az Arany kamerát, az utána következő Tükör (1997-ben Locarnóban és Isztambulban nyert) máig az egyik legfontosabb, legszebb mozgókép, amelyet film és valóság kapcsolatáról készítettek.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu