Az Élet és Irodalom 31. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

CSORDÁS GÁBOR 75 ÉVES

Parti Nagy Lajos A színes eminenciás címmel írt köszöntőt:

„Mindenben flottabb volt nálam, gyorsabb, műveltebb. Amit tudtam is, ő jobban tudta, előrébb járt, az Isten is olvasószerkesztőnek teremtette. Meg élettanásznak, rengeteg nyelv tudójának, irodalomszervezőnek, könyvkiadónak, esszéistának, műfordítónak, bárminek, amibe csak belefogott és belefog. Író – ha kérdezik a foglalkozását, ezt mondja.
Alapvetően hozzátartozik az életemhez, a komolyabb döntéseim nélküle nem születtek volna meg, illetve nem úgy, nem akkor. Ezek olykor nem voltak kedvére valók, mégis ott voltunk és maradtunk egymás közelében, többé vagy kevésbé, de mindig a barátság mezsgyéjén belül. Az ezredforduló körüli évtizedek kortárs magyar kultúrájának egyik legfontosabb literátora, aki magára vette a szürke eminenciás szerepét, holott éppenhogy nem szürke, hanem roppant színes, sokoldalú villódzó figura, „felöltöm önarcképemet”, írta valamelyik első kötetében.”

FEUILLETON

Domján Edit Létezésgyakorlatok – Ransmayr és az ökológiai válság címmel írt esszét az Egy félénk férfi atlaszáról.

„Az Atlasz első írása, A legtávolabbi föld például olyan történetet mond el, mely életlehetőségeink eljátszásának jövőbeli narratívája is lehetne. Az elbeszélés múlt, jelen és jövő kivédhetetlen összetartozásával szembesít: a hatalmi megszállottság vakságával (Ransmayr alternatív történelmi regényének metaforájával szólva, a Kitahara-kórral) s a szűklátókörűség következményével: a pusztulással, a transzgenerációs bűntudattal és a helyrehozás, a bűn kijavításának rögeszmés kényszerével. Egy Húsvét-szigetre tartó hajóúton meséli el az írónak egy odavaló csontsovány férfi, hogy édesanyja egész életében éhezett. S hozzáfűzi: „ez az éhezés, ez a böjtölés is csak kétségbeesett kísérlet lehetett, hogy anyja megszabaduljon népe sorsától, és egy asztráltestbe, igen, így mondta az anyja, egy asztráltestbe húzódjon vissza, amely végre szabad lehet a néhány falat kenyértől való áldatlan függéstől. Mert aki nem volt éhes kenyérre, az nem volt éhes földekre, legelőkre, hatalomra sem, az senkin nem akart uralkodni, senkit nem akart megölni, senkit nem akart felfalni.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Ének a sötét időkről című recenziója Paul Lynch A próféta éneke
című regényéről szól.

„A próféta éneke példátlanul fegyelmezett és szigorú nyelvi kreáció, voltaképpen a kezdet kezdetétől fogva világossá teszi, hogy réstelenül zárt és lehangolóan reménytelen világa visszafordíthatatlan hanyatlástörténetet foglal magában, Eilish kudarcát – miközben az a világ vagy az a kontextus, amelyben ez a rettenetes és alapos részletezettségben ábrázolt kudarc lezajlik, maga is szertefoszlik, alaktalanná és értelem nélkülivé válik. A legelső mozzanatokon túljutva tisztában lehetünk vele, A próféta éneke semmiféle engedménnyel, könnyedséggel, iróniával nem fog kecsegtetni a hátralévő háromszázvalahány oldalon, és Eilish a viszonylagos középosztálybeli jómódból lépésről lépésre a nincstelenség, a teljes megfosztottság szélére sodródik.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

„Abszurd, tragikomikus mese”
Válogatás Szántó T. Gábor: 1945 és más történetek című művének angol nyelvű recenzióiból.

„A háború vége nem jelentette a pogromok, a csőcselék és a gyilkosságok végét. A falvakban, különösen ahol a szegények viszonylagos kényelemhez jutottak, nem volt nagy szeretet és megkönnyebbülés a zsidók visszatérése miatt. Sokan a falusiak közül cinkosok voltak, aktív vagy passzív részesei a deportálásoknak. (…) A könyv igazi története a zsidók, az ő félelmük és haragjuk öröksége. Ezek általában lebilincselőek, és a legjobb közülük a címadó történet, az 1945, mely csodálatos munka. (George Szirtes: Egy dermesztő magyar hazatérés. Jewish Renaissance, 2025 tél)”

VERS

A versrovatban ezen a héten Toroczkay András és Zakariás Cecília versei olvashatók.
Itt most Toroczkay András egyik versét ajánljuk:

Rövid vers a technológia fejlődéséről

Anya nem tudta, mi az a wifi.
Mi az az okostelefon.
Nem volt fent Facebookon,
még az IWIW-en sem.
Nem haladt a korral,
a számítógépet is alig tudta megszokni.
Meghalt, mielőtt feltalálták volna ezeket,
de egyébként sem volt odáig értük,
levelei többségét kézzel írta,
telefonálni nem szeretett,
még a videófilmek sem kötötték le.
Apának volt okostelefonja,
még a kilencvenes években,
imádta ezeket a kütyüket,
fent volt a Face-en, scannelt,
fotózott, QR-kódot olvasott.
Utolsó telefonbeszélgetésünk alatt
a Netflixet kötötte össze épp
az okostévéjével.
Ő sem él már.

PRÓZA

Kiss Noémi, Kulin Borbála, Péter János és Nyirán Ferenc prózája.
Tárcatár: Gurubi Ágnes.

Részlet Péter János Szabadbölcsész című írásából:

„Kimentünk kávézni a kertbe, Vera nénit, a mindenesemet pedig megkértem, hogy nézze meg, van-e hely a szabadbölcsészek mellett. Ő először visszakérdezett, hogy mi is az a szabadbölcsész, és mitől szabad. Próbáltam képszerű lenni: Olyan ember, aki Szabó Magdás vászonszatyorba tett József Attila kötettel megy jazzkoncertre. Vera néni mindebből József Attilát ismerte némiképp, summázta is az életművét: József Attila… az ugye az, amelyik kommunistáskodott meg verset írt, ahelyett, hogy az anyjának segített volna? Mondtam, hogy ennél azért gazdagabb az életműve, de egyre gondolunk. Még elég olcsón megúszta a költő, nem úgy, mint az az izgága tót, akinek az anyja tyúkólat csinált a lakásból, vagy a református – és pontosította, nehogy Tompa vagy Szabolcska ugorjon be, hogy az az alkoholista, szifiliszes, már bocsánat Imre, tudom, hogy maga is az. Nem mertem rákérdezni, hogy a felekezetiségemre gondol, esetleg arra, hogy a szesz miatt buktam a lelkészi állásom, vagy tud valamit, amit én még nem.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Városmajori Színpadon bemutatott Kőműves Kelemen balladájáról írt.

„Alföldi Róbert tulajdonképpen a 2013-ban a RaM Colosseumban bemutatott rendezését frissítette fel. A díszlet és a jelmez nagyjából ugyanaz (hogy mindez, a dramaturgiai változtatásokkal egyetemben, ugyanazokhoz a nevekhez köthető-e, mint anno, rejtély, mert az efféle részletekre is kiterjedő színlapot sehol sem lelni): fekete falak, hátul emelvény – ahonnan ezúttal fájóan, bár nem megbocsáthatatlanul hiányoznak a zenészek –, egy átlátszó szónoki pulpitus, egyben később Déva várának ominózus fala, amelyhez asszonyvér tapad.”

ZENE

Végső Zoltán Mózes Tamara és Kaltenecker Zsolt Sub Rosa című lemezét értékelte.

„A Sub Rosával a Mózes–Kaltenecker-duó térugrást hajtott végre,  új dimenzióba léptek. Az önvallomást, a világlátáson túlnyújtózó összegző látásmódot fogalmazzák meg az egyszerre érzéki és zenei értelemben is játékos szövegeikben, motívumaikban. A cím már csak ezért is találó: a primer tartalom nem feltétlenül megfejthető, de a lírai könnyedség mégis sejtetni enged a duó jövőbe tekintő víziójából.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu