Az Élet és Irodalom 11. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

SZILÁGYI JÚLIA HALÁLÁRA

Láng Zsolt Örökség címmel írt nekrológot.

„Szilágyi Júlia is kirobbantott egy higgadt forradalmat. Az angol esszé közvetlen hangját ötvözte a francia világos érvelésével, megteremtve egy olyan beszédformát, amelyet a Lehet-e esszét tanítani? című könyvében úgy nevez: „értekező líra”. Személyes és univerzális, érzékeny és szakszerű nyelvet alkotott. És nem kell minduntalan az idegen szavak szótárát használni mellé. Nem véletlen az idézett könyv címében a kérdőjel. Azon a higgadtan forradalmi nyelven, amelyen ő megszólal, a tanítás kitartó kérdezést jelent.”

INTERJÚ

A velünk élő Leni Riefenstahl –
Sandra Maischbergerrel J. Győri László készített interjút.

„Sandra Maischberger újságíró, televíziós műsorvezető, a német közszolgálati televíziózás egyik legismertebb alakja. Produkciós irodája kétórás dokumentumfilmet készített Leni Riefenstahlról. Sandra Maischberger a Goethe Intézet meghívására, a film magyarországi bemutatója alkalmából látogatott Budapestre.”

FEUILLETON

Cserna-Szabó András Cseppenként a katedrálist címmel írt esszét a Váncsa-próza hozzávalóiról.

„Váncsa István irodalmi apja elsősorban mégsem Ínyesmester, sokkal inkább a polihisztor író, Lénárd Sándor, aki 1938-tól 1951-ig Rómában élt, kényszerűségből tanulta ki a római cucina povera („szegények konyhája”) tudományát, tapasztalatairól egy csodás irodalmi szakácskönyvben (Die Römische Küche, 1963, A római konyha,1986, fordította Tandori Dezső és Tandori Ágnes) számolt be, ami önmagában is jelentős élmény, de ha együtt fogyasztjuk a Római történetek című regénnyel, akkor fokozhatjuk a fokozhatatlant. Biztos vagyok abban, hogy Lénárd óriási hatással volt Váncsára, aki például elolvassa A bizánci szelet című esszéjét (mely nagyjából arról szól, hogy a mi rántott húsunk Bécsből jön, oda Milánóból került, ahová a spanyolok vitték, akik az araboktól kapták, ők pedig Bizánctól kölcsönözték, de hát valószínűleg „már a görögök is tudták”), szóval aki ezt a briliáns Lénárd-írást elolvassa, máris érezni fogja a váncsai próza intellektuális ízeit és kulináris illatait.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Beata Austria című recenziója Robert Seethaler A névtelen kávéház című regényéről szól.

„Utólag kideríthetetlen, vajon hogyan vélekedtem volna erről a könyvről és általában az 1966-ban született, tévés, filmes színészből negyvenéves kora után lépésenként karakteres élvonalbeli szépíróvá átváltozó Robert Seethaler írásművészetéről, ha három magyarra fordított, kicsinyke regénye közül először ez kerül a kezembe, és csak utána olvasom el a korábbi kettőt. De hát nem ez történt, és ez a játék ilyesformán képzeletben már nem is igen játszható le. Legfőképpen azért nem, mert Seethaler magyarországi debütálására annak idején a véletlennek köszönhetően felfigyeltem, az elsők között írtam a regényei sorában németül ötödikként közreadott az Egy egész életről (Nagy a kicsiben. ÉS, 2017/16. szám), és azt a könyvet minimalista szemlélete, szenvtelen előadásmódja miatt abban az évben a legmagasabb polcra helyeztem a személyes ranglistámon. Igazi reveláció volt számomra, az irodalmi egyszerűség olyan hírhozója, amelyikről azt hittem, nagyon ritka madár már. De ez a koncepció lehetett éppenséggel az egyszeri hályogkovács, a kezébe tollat fogó színész váratlan találmánya is. Nem az volt. A szerző írástechnikáját már ismerve, írtam az első regényt magyarul egy évvel követő A trafikosról is, amely Seethaler pályáján a negyedik megjelent könyv volt (Egy csonka élet,ÉS, 2018/49. szám), és akár előjátékként, akár visszatekintő fénytörésben fogjuk fel, lapjain az író minden kétségen felül ugyanolyan erényeket csillogtatott, mint első itthon megjelent könyvében.”

AZ ÉS KÖNYVE MÁRCIUSBAN

Pál Sándor Attila Manóbiblia című kritikája Háy János Negyven év. Összes versek 1976–2016 című kötetét elemzi.

„Úgy gondolom minden kísérletező kedvével, a nyolcvanas évek költészeti kánonjának és közbeszédének való ellentartásával és szabadságával együtt Háynak szigorúbb esztétikája, verseszménye volt költői pályája elején, mint később, egyfajta szétíró, megkérdőjelező, a líraiságot sárba forgató, szétszerelő és direkt hibásan összerakó poétika. Ebből később engedett (naná, ki nem?), ugyanakkor már itt érzékelhető, hogy Háy majdani nagy témája a szerelem lesz. S az is, hogy megfelelési kényszerek nem nyomják, lírai divatoknak nem akar megfelelni. Még egy mellékes, de érdekes dolog: a kötetet nyitó, a szerzői ént, nevet, brandet dekonstruáló Kicsoda ő? című futam pikáns feszültségben áll a mai Háy-jelenséggel, hiszen a Háy János „áruvédjegy” teszi lehetővé e vastag könyvnek a megjelenését is: a népszerűség, a regények, az évről évre termelt kötetek, az életműsorozat már legalább két kiadónál, a kötetek egységes arculata, az olvasótábor, és így tovább.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Benyő Tamás, Szabados Attila és Zilahi Anna versei kaptak helyet. Közülük itt Szabados Attila egyik versét mutatjuk meg:

Jó, hogy itt vagy

Már beadták a vitaminnak hazudott
injekciókat, amikor a kapitány
kilépett fülkéje magányából.
Mosolygott, nyugodt utunk lesz.
Az utaskísérők a könyökhajlatokat
figyelték, terjed és ég a vénákat
bizsergető méreg. Felszállás előtt
még egyszer szerelmemre néztem,
de nem ő volt az: egy kreolbarna,
frissen borotvált férfi, akit agyam
a korábbi emlékekből állított elő.
Szemei elfolytak a készülő álomtól.
Csalódottságomban feszes, kék
ingujjába nyomtam arcomat.
Jó, hogy itt vagy, mondtam, mire
búcsúzóul elhúzta a száját, mint
aki az egészet előre kitervelte.

PRÓZA

Egressy Zoltán, Tóth Gábor Ákos és Szűcs Balázs Péter prózája.
Tárcatár: Gurubi Ágnes.

Részlet Egressy Zoltán Ezüst királylány című írásából:

„A nyolcvanas évek elején járunk, Gáspár tizenhét éves. Apja már két esztendeje nem él, autóbalesetben halt meg, az anyjával nincs jóban. Sose volt. Most olyannyira nagy a baj, hogy amikor egy szeptember végi napon hazamegy, gondosan összepakolt kék sporttáska várja. Kis műbőr darab, benne Gáspár néhány cucca.
– Tessék – az anyja vérfagyasztó higgadtsággal mutat az élettelenül heverő, tömött tárgyra. – Fel is út, le is út. Kitanulod a szakmát, és megoldod magad az életedet. A többi holmidért később eljöhetsz. Lakni már nem fogsz itt.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia az Örkény Színház Haneke-adaptációjáról, a Szerelemről írt (rendező Ördög Tamás).

„Ördög Tamás ez alkalommal a hiperrealizmus mellett érezhetően egyfajta pragmatizmusra törekedett az ábrázolásban, a színlapon az értelmező szótárból idézett definíció is erről árulkodik. Tárgy kijelölve, cél meghatározva, kulcsszavak felvázolva, csapó. A tárgy valóban a címben megjelölt szerelem, csakhogy nem az ifjúkori, heves, szívdobogós, hanem annak időskori, együtt megöregedős, szívleállós változata, amikor a napi rutinfeladatok közepette az ember már azt találgatja, vajon ő vagy a társa megy el előbb. De hogy melyik félnek van nehezebb dolga… Színészként mindenképpen Pogány Juditnak, még akkor is, ha a rendezés a technikai részleteket leleplező fényváltásokkal választja el a jeleneteket. Kamera kikapcs, következő beállás.”

ZENE

Fáy Miklós Zubin Mehta és a West-Eastern Divan Orchestra koncertjét értékelte.

„Lehetett sejteni és látni, hogy Zubin Mehta nem lesz fizikailag a csúcson, lehetett remélni, hogy a szellem legyőzi a romlandót, de most nem így alakult. Két nagyon is a repertoár gerincét jelentő művet játszottak, a Beethoven Pastoralét, és Schuberttől a nagy C-dúr szimfóniát. A Pastorale az első pillanatoktól fogva nagyon sápadt benyomást keltett, és a sápadtsága a tételek során csak fokozódott, ennyire barátságos, langy esővel permetező vihart talán még életemben nem hallottam.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu