Az Élet és Irodalom 18. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Vörös István Talált szárnyak címmel írt esszét Krasznahorkai reménytanához.

„Ne reménykedjünk: hogy az apokalipszis állítólag még sosem következett be, abból nem következik, hogy nem is fog. Talán már folyamatban is van. Nem e folyamat miatt vesztette el a maradék reményét is Krasznahorkai? És ki mondta, hogy az apokalipszis még sosem következett be? Hát a vízözön? A római birodalom bukása és a harmadik birodalom létrejötte? Hát minden egyes kísérleti vagy háborúban bevetett atombomba fölrobbanása? A holokauszt? Mekkora apokalipszis szükséges ahhoz, hogy a lehetségességét el is higgyük? Persze a tagadás biztonságosabb. És bárcsak igazuk lenne az apokalipszis-tagadóknak!”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Szilágyi Zsófia Indítékok és vörös heringek című recenziója Lichter Péter A detektív, aki tintahalakkal álmodott című krimijéről szól.

„Azt a Lichter Pétert, akinek a nevét a kötet borítóján olvassuk, ugyancsak filmesztétaként, filmrendezőként és egyetemi adjunktusként határozza meg a fülszöveg: merthogy itt szerző és főhős nem pusztán ugyanezt a nevet viseli, de számos vonatkozásban hasonlóak is egymáshoz. Meg nyilván sok mindenben különböznek is, ahhoz, például, nem kell legendás nyomozónak lenni, hogy kiderítsük, a könyvbeli Lichter feleségét Lénának, az őt megíró Lichternek a feleségét meg (legalábbis a Wikipédia szerint) Borinak hívják. De ennél mélyebben nem is érdekes az, miben lehet közelíteni a filmtörténeti, és -elméleti, meg ismeretterjesztő könyveiből már ismerhető, elsőkrimis szerzőt a botcsinálta detektívvé váló főhőséhez. Az sokkal izgalmasabb, ahogy a műbeli valóság és az éppen íródó krimi összegubancolódik.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Grecsó Krisztián Ott maradtok egymásnak című verseskötetéről két kritika szól:

Juhász Tamás Mást segítő versek

„Az öndefiniálás egy ideig megúszható. Amíg nem leszünk szülők. Akkor hívatlanul is betoppannak a kínos kérdések: mit vigyek tovább a szüleim neveléséből, és mit ne? Milyen sérüléseket okoztak nekem, és azokat hogyan nem adom tovább a gyerekemnek? Tudok úgy szeretetet adni, ha magam is elismerésre, szeretetre vágyom? Optimális esetben középkorúan alapítunk családot. Bár minden életkorban teszünk fel kérdéseket, de mintha harminc, negyven éves korunkra jutnánk el oda, hogy már nem a világot, hanem önmagunkat próbáljuk – jobb esetben kezdjük – megérteni.”

Szabó T. Anna „Pedig a helyemen vagyok”

„Erre nem számítottam. Hogy ez a könyv, amely a szerelemmel és a rezignált melankóliával, a középkorúság jól ismert gyötrelmeivel kezdődik, a gyengédség és a figyelem hétköznapi gyakorlásának nehézségeiről beszél, és aztán a bejáratott élet páros játszmáinak konstatálásával, a mulandóság tudomásulvételével folytatódik, a végére hirtelen csontig vág. Alászáll, és a családi fészekből, vagy néhanap tűzfészekből, a „mennyi düh, mégis boldogok akarunk lenni” világából hirtelen egy tényleges rémálom közepébe húzza be az olvasóját. Játéktérből rituális térbe ránt, az áldozat pillanatába, és ezzel visszamenőleg is átértelmez mindent.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Csehy Zoltán, Nyilas Atilla és Urbán Andrea versei olvashatók el. Kedvcsinálóul Csehy Zoltán egyik versét ajánljuk ezen a helyen:

Ünnepi berzsenyizés a magyarokhoz

Szűz békedrónok szállnak a táj fölé.
Hallgasd, mit áraszt ránk az orákulum!
A béke békasegge látszik!
Villan a mélyben a szent kloáka!

Szentély zugában képmutató magány.
Új fétisekből nyert hagyománytudat
tuszkol cipőt a kaptafára,
s azt hiszi, alkot, a sarki suszter.

Nyeszlett poéták s bősz MMA-s bikák
pénzért bunyóznak: cirkusz a négyzeten!
Friss, díszkötéses ócskaságok
diszkoszait hajigálva nyögnek.

Kastélyszobában színarany és ezüst
tárgyak között is érzed a fingszagot.
Nem jobb szagú az istállóban
jóllakatott anyazebra segge?

Sürgő csuhások álhite gyárt reményt.
Tömjénezésben klasszis a főpap is.
Az istenek már füldugóra
vágynak. A semmi megint közel jött.

Hozz árvaházból új szeretőt, nagyúr!
Süldő leánykát vagy gyönyörű fiút!
Hatalmadat mutatja vágyad,
s váltsd ki a bűnt buzizással, úgy szép!

Minden kevélység árnya a gyors bukás.
Törvénybe foglalt ostobaság, ragyogj!
Ha kell, a bajból majd kihúznak,
s lelsz menekülni ereszcsatornát!

Úszni, erőtlen spermiumáradat!
Zacskós levestől hízzon a sok poronty!
Pöcsödre húzz kürtőskalácsot,
Luxus, a rászorulót etesd meg!

PRÓZA

Szántó T. Gábor, Palkovics Nóra és Pap-D. Kata prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Szántó T. Gábor Nem alszik, nem szunnyad című írásából:

„Ha Jeruzsálemben járt, és ideje engedte, a Batéj Ungarint, a magyar házak környékét az ultraortodox Mea Searimban mindig meglátogatta. Úgy keresett itt valamit, hogy sejtette, nem találhatja meg, de tudomásul vette, hogy neki csak ez a keresés jutott. Baseball sapkát tett a fejére, és tudomásul vette a rosszalló pillantásokat, amelyek farmerját és fekete pólóját illették. Hallgatta a házakból kiszűrődő zsivajt, nézte a keskeny utcák erkélyei között kifeszített köteleken száradó ruhákat, szagolta a konyhaablakokon kiáramló, vastag, zsíros gőzt, amiben a közép-európai paprika és a közel-keleti zatar illatai keveredtek, kerülgette a szemétkupacokat és a gyerekeket, akik a sikátorokban kergetőztek. Egyszerre izgatta és borzongatta a falusias hangulat.”

TÁRLAT

Hemrik László a Vágatlanul című kiállításról, mely július 5-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban.

„A múlt század húszas éveiben neves kutatók járták az országot, hogy ne hagyják megsemmisülni, vagy eredeti funkcióját elvesztve újra hasznosulni a fotóműhelyekben felhalmozódott üvegnegatívokat. A mennyiségi mutatók jól jelzik – két tonna összsúlyú huszonötezer darab negatív került megvásárlásra –, hogy az egyén, a társadalom kulturális önképéhez már szorosan hozzátartozott a fotográfia.”

ZENE

Csengery Kristóf Magyar Valentin Liszt-Schubert-lemezét értékelte.

„Mióta 2024 tavaszán, rendkívüli sikerű diplomakoncertjén meggyőződtünk Magyar Valentin kivételes képességeiről, újabb és újabb nagyszerű teljesítmények árnyalják a róla kibontakozó képet. Hallottuk remek Rachmaninov-lemezét, gyönyörködhettünk a Korossy Kvartett társaságában készült két igényes kvintettfelvétel (César Franck, Sosztakovics) szépségeiben. Most a Schubert–Liszt-darabokban ismét rácsodálkozhatunk játékának eleganciájára, találékonyságára és költőiségére, a karakterekből sugárzó nosztalgiára, a tempók és a ritmika rugalmasságára, a választékos szín- és dinamikai árnyalatokra, a kristályos billentéssel megrajzolt dallamok éneklő tisztaságára, a zenei elképzelés és a hangszeres kivitelezés magától értődő egyensúlyára.”

FILM

Báron György Francois Ozon Az idegen című filmjéről írt.

„Viscontival ellentétben Ozon megváltoztatta a történet végét, de ez a hűtlenség inkább előnyére, mintsem hátrányára vált. A kivégzőhely a sötét dombtetőn, lábánál a gyászoló anyával, amely tekinthető álomképnek is (miként az egész filmben van valami álomszerű), a Koponyák-hegyét idézi; azt az egyetlen Krisztust, akit Camus szerint megérdemlünk.”            

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu