Az Élet és Irodalom 8. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

BODOR ÁDÁM 90

Demény Péter Mit fütyülök? című esszéje a 90 éves Bodor Ádámot köszönti.

„Nem a nagy gesztusok világa ez, ahol a közös lehelet olyan, mint egy vallomás: a férfiak nem borulnak térdre, a nők pedig nem hatódnak meg. Közhelyellenes, előítélet-romboló, kemény világ ez. Erdélyiként az is érdekes a számomra, hogy az etnikai származásnak semmiféle jelentősége nincs: Mustafa Mukkerman nem „magasabbrendű”, mint Géza Hutira, magyarok és románok között pedig szintén semmi különbség, holott a szerző bizonyára tudna ezt-azt mondani magánemberként, sőt, még Caragiale fordítójaként is.
A táj inkább ellenséges, mint szép, noha borzongató szépsége révén jelentős szereplője a történetnek. De mi is a történet? A történet az, hogy mi annak nevezzük, mert ahol több ember van, ott az elvárásaink szerint történnie kell valaminek.”

INTERJÚ

Párhuzamos valóságokban élünk
Ráday Zsófiával Hegedüs Anna beszélget

„Ráday Zsófia első verseskötete, A Csendkirály győzelmi beszéde tavaly ősszel jelent meg az Okapi Press Kiadónál. A megjelenés apropóján beszélgettünk nyelv- és világteremtésről, transzcendentális valóságtapasztalatokról és szétboncolt testképekről.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Konok regény című kritikája Szeifert Natália Hóember a Naprendszerben című regényéről szól.

„A Hóember a Naprendszerben az öregedésről szól. A testi, intellektuális és lelki leépülésről. Nem vidám olvasmány. De tele van megértéssel és jóságos odafordulással, még humora is van. Ugyanakkor a mű azt sugallja, nem tehetünk a dolgok ellen.”

AZ ÉS KÖNYVE FEBRUÁRBAN

Kardos András A hiány ontológiája című kritikájában Kornis Mihály Minden ember című regényét elemzi.

„Kornis regénye nehéz olvasmány, mert megszenvedett könyv. Sokféle módon, például az élettörténetek okán, egy számomra a lépcsőfordulókig ismerős térben és időben zajlik minden. Ám, és ettől is jelentős a mű, egyben meg is szünteti a teret és az időt, de nagyon bölcsen mindezt úgy teszi, hogy nem csúszik bele „traumafilozófiai” univerzalizmusba. Minden úgy konkrét a regényben, hogy közben minden lebeg.  Kornis, úgy vélem, elkerülte a nagy csapdákat, pontosan azért, mert a hiány nyelvtanát „dadogtatja” el a könyvben, és nem fogad el semmit és senkit evidenciának. Mert minden evidenciának van egy túloldala: ahogy a hiánynak a vágy, úgy az evidenciának a trauma az egyedisége. Kornis formát adott a hiánynak. Jelentős formát.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Lázár Júlia és Zemlényi Attila versei olvashatók. Közülük ezen a helyen Lázár Júlia egyik versét mutatjuk meg.

A csúf barna szekrény

a csúf barna szekrényt színekkel vonta be.
a csíkokban ott a tenger, fák, napsütés,
bogár, madár vagy bálterem.
a kulcslyukon túl egy másik világ,
ott igazság van, négy évszak, és nincs halál.

PRÓZA

Bankó-Erdősi Viktória, Berta Ádám, Balássy Fanni és Erdődi-Juhász Ágnes prózája
Tárcatár: Balázs Attila.

Részlet Berta Ádám Barbara ajándéka című írásából:

„Kolománnak, ha ragaszkodunk az igazsághoz, nem az élettársa hunyt el, hanem az exe. Volt egy minta, a fővárosban, mielőtt vidékre költözött, ott látta mindenen. Semmire nem hasonlított. Talán csak egy kicsit Miki egér sziluettjére, de ez sem igazi hasonlat. Bortnyik Kolomán megszokta, igényelte. Napi szinten ütközött tárgyakba, amikre ráfestették ezt a jelet. Gyakrabban látta, mint a Nike pipát vagy a Telenor mobilszolgáltató higanyosan imbolygó T betűjét.”

FILM

Báron György Jim Jarmusch Father Mother Sister Brother című filmjét véleményezte.

„Jarmusch filmjének titka az egyszerűségében rejlik. Szinte az egyetlen hollywoodi sztárrendező ő, aki nem engedett a filmvárost elöntő megalomániának. Művei mögött nem érezzük sem az ipart, sem az agyoncsavargatott, spekulatív forgatókönyvet. Az események olyan természetesen esnek meg, mintha az ablakon bámulnánk ki, vagy a szomszéd presszóasztalnál ülők beszélgetését hallgatnánk. A játszók is ehhez a sallangmentes, puritán stílushoz alkalmazkodnak. Míg a mai divatos blockbusterekben a világsztárok erőteljes, nagyszabású alakítását csodálhatjuk, Jarmuschnál elfelejtjük, hogy színészek: mintha az utcáról léptek volna elénk.”

ZENE

Dalos Anna búcsúztatta Somfai Lászlót.

„Nehéz elfogadni a fájó tényt, hogy a magyar zenetudomány belépett a Somfai László utáni korszakába. A nagy zenetörténész emléke mégsem fog elhalványulni. Nemcsak azért, mert tanítványai zsigereikben őrzik és adják tovább saját tanítványaiknak tudományos látásmódját, sokszínű metodikai szemléletét, a zenei források és a zeneművek megismerése iránti elkötelezettségét, hanem azért is, mert itt maradnak velünk könyvei és tanulmányai, amelyekből nemcsak mi okulhatunk újra és újra, de a jövő zenetudósnemzedékei is. Egy tudós végeredményben elsősorban az írásaiban él tovább.”

Fáy Miklós pedig Vásáry Tamásról írt nekrológot.

„Nagy egymásra találás volt, Vásáry megtalálta a közönségét, amelyhez szólni tudott, zenével, szavakkal, a közönség megtalálta a zenészét, akit végre megért, aki nem mollokról és akkordokról beszél neki, hanem képekről, gondolatokról, világról, a nagy egészről és annak részleteiről. Aki a zenén túli dolgokról szól. És aki szemmel láthatóan tíz centivel a föld fölött jár.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu