Az Élet és Irodalom 51-52., karácsonyi számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„A szabadsághiány az én problémám is” – Barnás Ferenccel beszélgetett Károlyi Csaba.

„Barnás Ferenc Most és halála óráján című hatodik regényében a főhős, Torjai Endre pszichológus, miután nyugdíjba vonul, egy óceániai szigetre költözik. Rendezni vagy befejezni az életét? Meghalni? Megszabadulhat-e az eddigi életétől? Mi elől menekül? Lehet-e egyáltalán a halálról írni? Miért más az óceán mellett élni? Lehet-e nem egyedül meghalni? Ha menekülsz, ha nem menekülsz, mindenképpen rosszul jársz? Avagy mégsem? Milyen az emberi sors Kelet-Európában és Délkelet-Ázsiában?  Miért az Üdvözlégy egy sorának módosítása lett a regénycím? Ilyesmikről diskuráltunk.”

FEUILLETON

Földényi F. László „A nemiség rettenetes kereszt” – Thomas Mann és a homoerotika címmel írt esszét.

„Amikor annak idején olvasni kezdtem a „magától értetődően” teljes első kötetet, eleinte csak bosszankodtam a kihagyások miatt. Később néha cédulát tettem egy-egy zárójelhez. Végül, a harmadik kötetnél, látva, hogy a kihagyások többnyire hasonló helyeken és helyzetekben fordulnak elő, mindenhová jelzést tettem. Most utólag megszámoltam: csak az első három kötetben 64 zárójeles kihagyást jelöltem meg – s a számuk korántsem teljes. Ha pedig ezeket kezdem el sorban „olvasni”, akkor nem kell Sherlock Holmes-nak lennem, hogy lássam: többnyire szexuális, vagy egyszerűen csak altesti jellegű utalások lettek kihúzva. A kéziratokból szerencsére Mendelssohn nem húzta ki őket. S hogy ott mi állhat a három pontok helyén? Ezt közel fél évszázaddal később Tilman Lahme irodalomtörténész könyve tette egyértelművé, mely idén, 2025-ben jelent meg Thomas Mann. Egy élet címmel.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Mit esznek az angyalok? című recenziója Patti Smith Angyalok kenyere című könyvéről szól.

„Patti Smith az idő múlásával sokféle külső változáson ment keresztül, a mindig markáns vonású, fekete hajú nyúlánk fiatal lányból loboncos hosszú ősz haját festetlenül nőni hagyó nagyasszony lett, de alapmentalitása, a mainstreammel és a konvenciókkal szemben mindig valamilyen ellenállást kifejtő anarchista agya a mai napig aktív és változatlan maradt. Az Angyalok kenyere című, Amerikában is vadonatújnak számító, idén megjelent memoárja életének a legfontosabb mozzanatait idézi fel, kapcsolatait, inspirációit, reflexióit, nem minden ponton szabályos linearitással, de annak a bizonyos anarchista agynak a működését tényszerűen és elfogadható hitelességgel feltárva, miközben egy friss, eddig nem ismert önéletrajzi adalékkal végig is meséli nekünk érdekes életét.”

KÖNYVKRITIKA

Deczki Sarolta, Fűzfa Balázs, Kácsor Zsolt, Lapis József, Margócsy István, Rainer M. János és Ruff Borbála kritikái.

Részlet Deczki Sarolta Csabai László Szindbád Amerikában című regényéről szóló kritikájából:

„Ha az ember Csabai László új regényét olvassa, az a benyomás alakul ki benne, mintha az egész Egyesült Államok voltaképpen Magyarország agglomerációja lenne. Mit ad isten, éppen ide veti a sors Schiffer Árpád nyomozót, avagy Szindbádot, aki egyrészt az FBI-nak jelent honfitársairól, másrészt countryénekesként próbál pénzt keresni – nem sok sikerrel. Társaival, Álomlátó Dickinsonnal, a wakota-sziú származású indiánnal és Hunyadival, aki még Nyárligeten volt a beosztottja. Munkaügyben indulnak el Pipestone-ba, de útközben egy bűnügybe is belekeverednek, és az is kiderül, hogy bárkivel találkoznak, mindenkinek van egy ismerőse, rokona Mátészalkán vagy Budapesten.”

16 OLDALAS IRODALMI MELLÉKLET

VERS

A karácsonyi szám versrovatában 20 költő, Babiczky Tibor, Borsik Miklós, Gergely Ágnes, Grecsó Krisztián, Géczi János, Győri László, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Marno János, Molnár Krisztina Rita, Pollágh Péter, Simon Bettina, Svébis Bence, Szabó T. Anna, Székely Szabolcs, Tatár Sándor, Tóth Krisztina és Turi Tímea versei olvashatók. Az igen gazdag válogatásból az alábbi két verset ajánljuk.

KISS JUDIT ÁGNES:

Elindulatlan út

Megtört az út, min nem indultam el.
Kert helyett tízemeletes panel
várna haza. Se tölgyek, se dió.
Egy süket garzon. Mint egy stúdió.

Az erkélyen még megérint a szél.
Nincs sár, se fű, csak beton, csak acél.
Galambok guanója vastagon.
Erre nézne az íróasztalom.

A szomszédasszony kávéval kínál,
és vállat von, szerinte nem sivár,
mert van fedél, mi más adna erőt?
Egy család kukázik a ház előtt.

Megtart ez az elindulatlan út.
Nem vigasztal, hogy másnak villa jut.
Lehetett volna ez az életem.
Visz a vonat. Kísér a félelem.

GÉCZI JÁNOS:

Hűlő csillag

A mennyboltból mi maradt hátra?
A fehér fénypont mögött nincs csillag,
szétesett. Maradványát a pőre
emlékezet képezi. Éveket utazik,
hajótörött csónak a foton roncsán,
tajtéktól hullámpúpig, hull mélybe
és magasba emelkedik. Rejtélyt
őriz, azt, amit tudott a hűlő
csillag, mi lesz, amikor a hidrogén
héliummá alakul, s ő maga
szétfoszlik a planetáris ködben
s nem lesz. Idővel átformálódott
azzá, amivé válni szeretett
volna, vagy testét azért vesztette el,
mert emlékképként juthat tiszta fényhez?

PRÓZA

20 író elbeszélő prózája:

Balázs Attila, Bán Zsófia, Benedek Szabolcs, Bozsik Péter, Csaplár Vilmos, Darvasi László, Garaczi László, Gurubi Ágnes, Harag Anita, Háy János, Kiss Noémi, Kiss Ottó, Markó Béla, Márton László, Nagy Gabriella, Nógrádi Gábor, Szaniszló Judit, Szil Ágnes, Vörös István és Zalán Tibor.

Tárcatár-búcsú, 2025

„1992-ben, 33 éve indult az Élet és Irodalom Tárcatára, ami jelenleg az ország legrégebben működő tárcarovata. Széky János vezette akkor a prózarovatot, utána tizenöt évig Dérczy Péter gondozta az írásokat. A hagyomány szerint minden évben három új szerzőt kérünk fel, hogy – Szív Ernő mellett – egy éven át, havi rendszerességgel írjon a „vonal alá”. 2025-ben Gurubi Ágnes, Szil Ágnes és Zalán Tibor írásait olvashatták. Szívből köszönjük, hogy velünk voltak! Jövőre három új szerzővel folytatja a Tárcatár négyesfogata. Hogy kik ők, maradjon a januári számok meglepetése.”

Három részlet a karácsonyi tárcákból:

Gurubi Ágnes: Hogyan (ne) írjunk utolsó tárcát

„Ezt nem lehet megúszni, ugye?, mármint mit, kérdezi teli szájjal Gizus, mit eszel, kérdezek vissza, a gyerek maradékát, sajtos tésztát, de evés közben is tudok rád figyelni, mit akarsz megúszni? Az utolsó tárca megírását.
Úgy érzem magamat, mint Pénelopé, Gizus felröhög, te mint az asszonyi hűség megtestesítője, nem arra gondoltam, és nem is a haldokló apósra, inkább arra, hogy Pénelopé házimunkával akar időt nyerni – így vagyok én is az írással. Egyet előre, kettőt hátra. Nekem inkább Esterházy jut eszembe, mondja Gizus, azt írja valahol, ha egy napot végigírok, és másnap sorról sorra kihúzom, tehát nem marad semmi, az két nap jó munka. Jólesik, hogy biztatsz, megyek, leülök a szövőszékhez, köszönök el Gizustól.”

Szil Ágnes: Szemfényvesztők

„Fogalmam sincs, hogy vihették le ezeket a monstrumokat az alagsorba. Lehet, hogy itt rakták össze, vagy a túloldalon van egy rámpa, ott eresztették le őket nagy elővigyázattal. A pincében nincs világítás, a bedrótozott armatúrák egy ideig pislákoltak, amikor felpöccintettem a kapcsolót, azután végleg megadták magukat. Csak a kis Köllner szájában parázslott a cigaretta, az sercegett, amíg megtaláltuk a zseblámpát. A bakancson keresztül nem is éreztük, hogy helyenként áll a víz.”

Zalán Tibor: Az idegen

„Pál úr akkor meglátta. Persze, sokszor látta már, de látni és meglátni nem ugyanaz. Meglátni valami részvételt, cselekvést, aktivitást jelent. Látni csak annyi, hogy nézni valamit. Hajnali öt körül történt. Éppen a tetőablaka fölött állt. Pál úr szeme valamiképpen fölpattant, és nem tudott másra nézni. A halált is így képzelte el. Csak ennek a fordítottjaként. Fekszik hanyatt az ember, és nem pattan fel a szeme. De most még élt, feküdt hanyatt, nézett felfelé, és meglátta rajta, amit azelőtt soha, illetve, egyszer. Akkor. És abban sem lehetett biztos, hogy őt látta most ott.”

FILM

Báron György Makk Károly Az utolsó előtti ember című filmjének felújított kópiájáról írt.

„Magyar remekmű! Ünneprontás: jó hatvan éve forgott. Makk Károly 1963-as filmje az, Az utolsó előtti ember. Váratlan, örömteli fölfedezés, nem e sorok írójáé, hanem a kora őszi Budapest Klasszikus Film Maratoné, amelynek programjában szépen felújított kópiáját láthattuk, tisztelgésként a most éppen száz éve, december 22-én született Mester előtt. Legfőbb ideje volt, hogy elnyerje az őt megillető helyet a magyar film történetében.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia Kovalik Balázs A Répakirály című darabjáról mondott véleményt.

„Kovalik csak részben dolgozott az 1871-es eredetiből, inkább a 2015-ben Laurent Pelly kitaposta nyomvonalon haladt tovább, és a Lyoni Operában elhintett magvakból kitermelte Budaörsön az előszeretettel hungarikumnak titulált operettműfaj aktuális és ezáltal némiképp romlandó »magyar narancsát«. Színre ez már minden szempontból megfelel a honi – ha nem is elvárásoknak, de legalábbis – állapotoknak, ami jelen esetben elsősorban azon múlt, hogy a környezet is megkapja a megfelelő dramaturgi (Ari-Nagy Barbara), prozódiai (Závada Péter) és zenei (Furák Péter) gondozást annak érdekében, hogy a mese-, sőt tündérjátékba oltott operetta buffából szatirikus zenés színjáték, vérbeli magyaros pastiche legyen.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Az Élet és Irodalom jövő évi első száma január 9-én jelenik meg.