Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

94. Ünnepi Könyvhét 2023. június 8–11. – Az MKKE közleménye

2023.04.12.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.

A 94. Ünnepi Könyvhét megnyitó programja június 8-án 16 órakor kezdődik Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat. Ezt követően Margócsy István irodalomtörténész, kritikus, Petőfi Sándor életművének elismert szakértője nyitja meg a Könyvhetet, majd Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Budapest 150 – Könyvfőváros program alkalmából mond ünnepi beszédet. Ezután kerül sor a Szép Magyar Könyv 2022 verseny ünnepélyes díjátadójára. A nyitó nap estéjén Vecsei H. Miklós és alkotótársai – Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján készült – QJÚB / A kocka kibontása című legújabb koncertszínházi előadásukat mutatják be a Vörösmarty téri színpadon.

A négynapos rendezvényt az MKKE és a Budapest 150 – Könyvfőváros által szervezett programok, a résztvevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. A három helyszínen 160 kiállító, 146 standdal várja az érdeklődőket idén.

A vidéki, országos megnyitónak Veszprém, Európa Kulturális Fővárosa ad otthont. Június 9-én Bereményi Géza, Kossuth-díjas író, rendező és Gál Katalin, az MKKE elnöke nyitja meg az országos könyvheti programsorozatot, melyhez színes programok csatlakoznak Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban.

A megszokott módon elérhető lesz a Könyvhetet kísérő kiadvány, a Könyvheti Prospektus, melynek nyomtatott verziójából a helyszínen, online formában pedig az Ünnepi Könyvhét weboldalán tájékozódhatnak az olvasók az újdonságokról. A Könyvheti Jegyzékre ebben az évben is – a hagyományoknak megfelelően – 2023 januárjától megjelenő, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású művek, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásai, új adaptációi kerülnek fel. A Könyvheti Jegyzéket online formában érheti el az érdeklődő olvasóközönség, a könyvheti honlap rovatait folyamatosan töltjük fel (www.unnepikonyvhet.hu).

A 94. Ünnepi Könyvhét hivatalos sajtótájékoztatóját május 30-án, kedden 11 órakor tartjuk a Gerbeaud Kávéházban. A sajtótájékoztató résztvevői: Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, Orosz Márton, művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója, a Szép Magyar Könyv verseny zsűrijének elnöke, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, Both Gabriella, szerkesztő, Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és Gáspár Máté, a Budapest Brand művészeti vezetője.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés