Fatima keze Ildefonso Falcones új regénye Ildefonso Falcones valószínűleg napjaink egyik legolvasottabb spanyol ügyvédje (Ld. Könyvhét, 2007. november) . A barcelonai Santa Maria del Mar templom építésének regényes történetét feldolgozó könyve, A Tenger Katedrálisa világszerte mára már több mint 4 millió példányban kelt el (magyarul 2007-ben jelent meg Cserháti Éva fordításában). Az 51 esztendős spanyol szerzőnek három évébe telt, hogy újabb művét, a közel ezer oldalas La mano de Fátimát (Fatima keze) megalkossa. Spanyol kiadója (Random House Mondadori – Grijalbo) bízott az újabb sikerben, így csupán Spanyolországban félmillió példányt dobott piacra a könyvből. A bizalom nem volt hiábavaló, ezt bizonyítja, hogy a megjelenés napján 40 000 példányt vásároltak meg, szeptember közepéig, azaz gyakorlatilag három hónap alatt pedig 400 000 darabot kapkodtak el a spanyol nyelvű olvasók. (Spanyolországban is érződik a gazdasági válság, 20 százalékra szökött fel a munkanélküliség; mennyi fogyott volna el a regényből, ha nincs a gazdasági visszaesés? A Szerk. ironikusnak szánt megjegyzése.) Falcones népszerűségét jól mutatja az is, hogy a nyári uborkaszezon alatt közel húsz ország kiadói döntöttek úgy, hogy akarják a könyv kiadásának jogát, így aztán Falcones történelmi nagyregénye hamarosan olvasható lesz többek között horvát, cseh, angol, német, olasz, portugál, dán, finn, francia, norvég, lengyel, svéd, szerb, szlovén nyelven is. A spanyolországi könyvbemutatóra június 10-én került sor Cordobában, a barcelonai kiadó tehát – jó marketing-ötlettel – a regény történetének helyszínére, Andalúziába vitte el a könyvpremiert, hogy ezzel is emlékeztessen a 400 évvel ezelőtt történt spanyolországi eseményekre. A regény cselekménye ugyanis 1609-ben fejeződik be, mely egyben a reconquista végét jelző dátum is: a spanyol katolikus királyok miután előbb kötelezték a mór lakosságot, hogy vegye fel a katolikus hitet, a XVII. század elején végleg kiutasítják az Ibériai-félszigetről a muzulmánokat. Falcones könyve nem tisztelgés a hős spanyol elődök előtt, hőse sorsában sokkal inkább a nemzetek és a vallások közötti megbékélés szükségességét és lehetséges útjait mutatja be. A Fatima keze főszereplője, Hernando A Tenger Katedrálisában megismert Arnau sorstársa, ugyanúgy üldözik, szolga sorba taszítják, ahonnan végül sikerül kitörnie és gazdaggá válnia. Hernando fogantatásának körülményei is meglehetősen bizarrak: muzulmán anyját egy katolikus pap erőszakolja meg, mintegy szimbolizálva a mór lakosság erőszakos katolizációját. Ez az aktus aztán Hernando egész további életét beárnyékolja: a mórok nem tekintenek rá mórként, a keresztények ugyancsak kitaszítják maguk közül muzulmán származása miatt (halálra ítélik, az inkvizíció elől a cordobai katedrálisba rejtőzik el); vágya a középút meglelése és a tisztes boldogulás – reménye az életben maradás –, töretlenül hisz abban, hogy a kulturális és vallási ellentétek kibékíthetők. A történet izgalmas eseményei három konfliktusforrásból következnek: az első Hernando ingadozó kapcsolata a moriszkókhoz és a vallásukhoz; a másik a spanyolok és a muzulmánok kegyetlen bánásmódja a főhőssel szemben; harmadsorban Hernando emberi kapcsolatai –köztük feleségéhez, Fatimához fűződő viszonya. A könyv méltatói szerint az első két konfliktustípus kibontása különösen jól sikerült, Hernando ellenségei közül pedig mostohaapjának, Brahimnak ördögi karaktere lett igazán meggyőző. A közel 41 év, amit a történet átölel, a rengeteg szereplő és helyszín viszont kissé nehézkessé teszi a terjedelmes szöveg olvasását. Miben rejlik Falcones sikerének titka? Olyan könyveket szeret írni, amiket maga is szívesen olvas. Hogy milyenek is ezek? „Életszerű leírások – semmi túldíszítettség, vagy lírai érzelgősség –, amelyek kevés szóval képesek sokat elmondani, több szálon futó, pergő cselekmény, hogy gyorsan haladhassunk előre a történetben – legyen az akár ezer oldal –, és kellő drámaiság, mely a fotelhez szegezi az olvasót” – nyilatkozza egy interjúban. Természetesen mindeközben tanulunk is valamit, az író persze tagadja, hogy okítani szeretne, inkább olyan történetet kerekít, amely a történelmi tények alapos ismeretén alapul: a Fatima keze megírásához például több, mint 200 könyvet olvasott el, és nagyon sokszor utazott Cordobába. A kortárs spanyol lektűr szerzője (legyen az Ildefonso Falcones, Julia Navarro vagy Carlos Ruiz Zafon) olyan útra lépett, melyet Dan Brown taposott ki a Da Vinci-kóddal, ám a misztikus máz helyett az emberi, közösségi sorsokra helyeződik a hangsúly, a múltat regénnyé formálva újra meg újra megtapasztalhatjuk: nincs új a nap alatt, a civilizáció fejlődik, de az ember ugyanolyan gyarló marad. P. Z.