Ha már annyira nem fog az agya, hogy olvasni sem tud, nézegessen fotóalbumokat! A közelmúltban napvilágot látott fotós kiadványok közül a Kossuth Kiadó két kiadványát lapoztuk fel. Jolsvai Júlia ajánlója.

Kozák Lajosra bizonyára leginkább a sportrajongók emlékeznek, mivel számtalan rendezvényen, sporteseményen, edzésen készített fotókat, melyeket újságok, könyvek lapjain jelentek meg a későbbiekben. Viszont e most megjelenő könyvből kiviláglik, hogy a sportfényképezés fotóművészi tevékenységének csak egyik ága volt, a két világháború között művészfotókat, városképeket is készített.
Ahogy a regényes történet szól: a Kozák Lajos hagyatékát 1975-ben vásárolta meg özvegyétől a Magyar Sportmúzeum, ám az anyag nagy része 2011-ig feldolgozatlan maradt. De Szabó Lajosnak, a múzeum igazgatójának feltűnt a városképek szembeszökő mennyisége, ekkor kezdték el digitalizálni a sárga Forte dobozokban lévő papírképeket, melyek jó részét – 1300 darabot sikerült számítógépes formában is elérhetővé tenni.
Kozák Lajos maga is sportember lévén, egész életében leginkább testnevelő tanárként dolgozott, a fotózást leginkább jövedelemkiegészítésnek tekintette. Egyéniségének sajátos voltára a könyvben olvasható egyik epizód világít rá: még testnevelési főiskolás volt, amikor nagy mennyiségű szőlő fogyasztása után kemény edzésen vett részt és rosszul lett, belcsavarodtást kapott, azonnal meg kellett műteni. Ám műtét utáni napokban rendezték meg a TF-bált, és ő lévén a bál egyik szervezője, kiszökött és végigtáncolta az éjszakát. Miután visszatért a kórházba, jelentkeztek a szövődmények, a műtéti heg elfertőződött, és végül bár egészsége helyreállt, olyan csúnya hege maradt, hogy nem sorolták be soha katonának.
A mindeddig feledésbe merülő művészfotói láttán rögtön megérti az ember, miért is szenteltek Kozák Lajos képeinek egy egész könyvet a Kossuth Kiadónál. A harmincas évekbeli képeket nézegetve szembeötlő, mennyire hasonlított egymásra a korabeli Párizs és Budapest, vagy inkább Brassaï és Kozák Lajos látásmódja. Nálam értőbb szakértők a korszak neves fotográfusai: Vadas Ernő, Dulovits Jenős és Kinszki Imre nevével emlegetik egy lapon Kozák Lajosét.
A sportfényképek is sajátos látásmódról, egyéni megközelítésről árulkodnak. Egészen kivételesek, illetve ritkaságszámba menőek a fázisképei, melyeken egy adott mozdulatsort bont képenként elemeire (például boksz, terepugratás, gólrúgás, diszkoszvetés, futás). Fontos adalék, hogy a korabeli technikának köszönhetően mindig pontosan tudnia kellett mi történik majd a következő pillanatban.

A másik album, Eifert János munkája, a Képírás (Fotóakadémia) címet viseli. Nem az a könnyű nyári olvasmány, bár örömmel nézegetjük a pazar képözönt, hanem komoly szakmunka, melyben a neves fotós szaktudásának sava-borsát, tapasztalatainak esszenciáját nyújtja át a nagyközönségnek.
Tárgyalásának módja újszerű: keveri az elméletet és a gyakorlatot, miközben végigvezeti olvasóját a fotográfia témáin (mint portré, csoportkép, eseményfényképezés, szociofotó, műtermi és szabadtéri fényképezés, munkaábrázolás, sport-, színházi és táncképek, aktfotók, természetfényképezés, csendélet és még sorolhatnánk), gazdag képanyaggal illusztrálva mondanivalóját. A fotógráfiák jó része saját, részben a szakmában eltöltött hosszú évek termése, másrészt direkt ehhez a könyvhöz készült képek, melyek alátámasztják és kiegészítik az elmondottakat. A képek harmadik csoportját alkotják a más fényképészek munkái (mint például Lóránt Attila, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa, Robert Capa vagy August Sander). Miközben az az érzése az embernek, ilyen biztos kézzel válogatott, ennyire a szöveghez passzoló képekkel ritkán találkozni, a külhoni fotóknál mégis hiányérzet fogja el. Valószínűleg jogi okai vannak, hogy hiába kívánkozna a szöveghez legalább egy-egy Avedon- vagy Mapplethorpe-kép, hiába keressük őket. Miközben időnként még festmények reprodukciójával is találkozhatunk!
Ahogy az előbbiekből is kitűnik, az elmélet és a gyakorlat mellett a fotótörténeti előzmények felvázolására is vállalkozik Eifert, így ágyazva meg az adott témának. Talán ez a túl nagy merítés a könyv egyetlen szépséghibája, a portré kapcsán például hosszabb pszichológiai elemzést olvashatunk az emberi lélek természetéről, arról hogy mi határozza meg a viselkedést, stb. Talán a kevesebb több lett volna. Van ugyanis a fényképezésnek egy olyan összetevője, amit semmilyen könyvből nem lehet megtanulni, és amit úgy hívnak: tehetség. Ha ez valakinek hiányzik, hiába olvasgatja a fenti sorokat, jó képet nem fog tudni készíteni.
Az igényes kiállítású kalauz mindenkinek ajánlható, aki érdeklődik a fotózás elmélete, gyakorlata és története iránt, és aki szeretne mindezzel főként magyar fotósok munkái segítségével megismerkedni.

Jolsvai Júlia

Kozák Lajos fotográfiák
Szöveg: Kasza Gábor, Szabó Lajos
Kossuth Kiadó – Magyar Sportmúzeum
2012, 80 oldal, 3600 Ft

Eifert János: Képírás – Fotótörténet,
Kossuth Kiadó, 2012, 160 oldal, 5990 Ft