Istenek és emberek címen jelent meg Kepes András új regénye, amely félig-meddig a Tövispuszta folytatása. Három házaspárt zár össze a szerző egy svájci luxusvillában. Ilyen szituációban mindenkiről lehullanak a hétköznapokban viselt álarcok.

– Az nem meglepő, hogy a családjának ajánlja a regényt, de az már igen, hogy „értük” is. Mit takar ez a szófordulat?

– Féltést, aggodalmat. Azért írok, mert abban bízom, hátha akik elolvassák, elgondolkodnak rajta, s ezzel legalább egy leheletnyivel jobb irányba terelhetem a világot. Ez alighanem hiú ábránd és megalapozatlan optimizmus, de akinek nagy családja van, érthető módon aggódik a jövőjükért. Ha az ember körülnéz a világban, azt a trendet látja, hogy a józan észt és az emberséget a politikától a hétköznapokig mindenhol háttérbe szorítja a hatalomvágy és a bírvágy. Az ilyen értékválságot a történelem során mindig véres kataklizmák követték. Legfeljebb azt remélhetjük, hogy a világot manapság átszövő gazdasági, kommunikációs, energetikai, tudományos hálózatok stabilak, és az emberek is felismerik, hogy a történelem során egyedül a demokratikus berendezkedés volt képes az öngyógyításra. A többi rendszer kénytelen volt megvárni, míg megdöntik, de abba a társadalom is belerokkant.

– Lennének fikciós könyvei, ha a korábbi intenzitással folytatódott volna a televíziós munkája?

– Az egyetemen azért tanultam magyart és esztétikát, mert eredetileg is írónak készültem. Végzés után azonban hívtak a rádióhoz, mert már az egyetem alatt is dolgoztam az intézménynek, majd néhány év után átcsábítottak a televízióhoz. Szerettem a rádiót és eleinte a televíziót is, 26 évesen már két gyerekem volt, a regényírás akkoriban nem fért bele az életembe. Végül nyugdíjas koromra váltam kezdő prózaíróvá. Egyetemista koromban az írói életmód külsőségei érdekeltek, apám kopott zakójában jártam, szakállt növesztettem, pipáztam, de szorongtam a megmérettetéstől, és szerencsére volt annyi minőségérzékem, hogy kidobtam az írásaimat. El kellett jutnom odáig, hogy senkinek ne akarjak megfelelni, elhiggyem, hogy ahogy én látom a világot, az mást is érdekelhet. Nem akartam már írót játszani, problémák foglalkoztattak. A Tövispusztában a történelem és az egyén viszonya, a feldolgozatlan traumáink pusztító hatása, a Világképben a kultúrák találkozásának következményei, az Istenek és emberekben a hatalomvágy és a kapzsiság, a hagyományos értékrend elvetésének személyiségtorzító következményei izgattak. Az a mindenkit foglalkoztató kérdés érdekelt, hogy miként erodálják ezek a jelenségek az emberi kapcsolatot, a barátságot, a szerelmet, a szexualitást. Ehhez kerestem a megfelelő formát és nyelvet.

– Miért írta át a siker ellenére Tövispusztát?

– Azt hiszem megtanultam dokumentumfilmet és nem fikciós könyveket írni, de prózaíró gyakorlatom nem volt. Kicsit hályogkovácsként vágtam bele az első regénybe, ráadásul szorított a határidő, sietve kellett leadnom a kéziratot. Ugyan az év egyik legnagyobb hazai könyvsikere lett, és megjelentette egy londoni kiadó is, de a lelkem mélyén tudtam, és ebben megerősítettek a korrekt kritikák is, hogy lett volna még mit csiszolni rajta. Sokat tanultam abból is, amikor az angol fordítóval és szerkesztővel dolgoztunk a szövegen. Így azután, amikor tavaly a Libri felajánlotta, hogy újra kiadná a regényt, átdolgoztam a szerkezetét, pontosítottam a narrátor figuráját, stilisztikailag átfésültem a szöveget, egyes karaktereket jobban kibontottam, és úgy érzem, minden a helyére került. Mindenesetre nem olvasom el újra, nehogy ismét átírási ingerem támadjon...

– Előre elhatározta, hogy lesz folytatása a Tövispusztának?

– Valójában ez nem folytatás. Egy-két karakter kapcsolódik az előző regényhez, de ez önálló mű. A Tövispuszta az ezredforduló idején fejeződik be, azóta sok minden történt az országban, a világban és a fejekben. A Tövispusztában ábrázolt konfliktusok persze előrevetítették a maiakat; tovább botladozunk feldolgozatlan múltunk taposóaknái között, elfecséreltük hagyományos értékeinket, és félő, elszalasztottuk a vissza nem térő lehetőséget, hogy csatlakozzunk a versenyképes országokhoz.

Miért a svájci Alpokba helyezte a cselekményt?

– Alaphangulatként Vörösmarty egyik sora kavargott bennem: „Most tél van és csend és hó és halál”. Az évszázadon és generációkon átívelő előző regény után egy kamararegényt akartam írni. Három házaspár a hó és a lavina következtében egy svájci luxus villában reked. A férfi karakterek közül kettő politika közeli üzletember, egyikük a rendszerváltás környéki szocialista privatizáció idején, a másik ez elmúlt évtizedben gazdagodott meg, a harmadik pedig egy volt történelemtanár. Klasszikus csapda dramaturgia, de szándékom szerint ez a kelepce korunké is. Mi állítottuk magunknak, mert nem értjük a természetet, nem értjük egymást, fals értékeket kergetünk, hatalmat, vagyont, dicsőséget, és közben minden szétrohad körülöttünk: fiatalkori álmok, baráti, családi és párkapcsolatok, anyagiassá válik a művészet, a szexualitás. A profetikus alkatú egykori történelemtanár, aki a villában amolyan mindenes, főz, takarít, felszolgál, talán tudná a helyes válaszokat, de egy agyvérzés és afázia következtében képtelen szabatosan kifejezni magát. A jól beszélő, milliárdos kommunikációs guru és a magabiztos atomfizikus sem sokkal sikeresebb.  Ahogy tapasztalom, a nők látják a legvilágosabban a helyzetet, náluk még működik az empátia, amit a hatalmi helyzet eltompít.

– Szerzőként nem titkoltan a sérült szereplőjével szimpatizál.

– Titkoltam ugyan, de most már mindegy. Azért legalább annyira kedvelem a Tövispusztából megismert Enit, aki itt már kilencvenéves nagymama, igazi független, derűs polgári értékrenddel. De a többi karakternek is megvan a maga igazsága, és a maga rokonszenves oldala. Nem hagyom őket bántani.

– Nem zárja le végérvényesen a történetet. Lehet, hogy még visszatér ehhez a három házaspárhoz?

– Meglátjuk mit művel a hőseimmel a jövő, és mit művelnek az ilyen karakterek velünk. Most ugyan egy másik történeten spekulálok. De a világ eddig is mindig beleszólt a terveimbe.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Szabó J. Judit

Kepes András: Istenek és emberek
Libri Kiadó, 3499 Ft

Az interjú rövidebb változata a Könyvhét 2018/4. számában jelent meg