Előadóművész, irodalomtörténész, PhD fokozatot szerzett az ELTE Irodalomtörténeti Intézetében. Ugyanitt oktat évtizedek óta beszédkultúra-beszédművészetet, stílustörténetet, tárgyalási technikát, emberismeretet.  Nemrégiben jelent meg Jékely Zoltánról szóló tanulmánykötete.

– Nem teljesen szokványos, hogy egy előadóművész egyetemet végez, doktorál. Honnan jött ez az ambíció?
– Azért mentem egyetemre, hogy mint előadóművész, „szakavatott” legyek a magyar- és világirodalomban, konkrét tudással rendelkezzek. Nekem erre szükségem volt, a megalapozott biztonságérzethez. Egyetemistaként tagja lettem a Balassi Bálint Szavalókörnek, és egyszer csak Latinovits Zoltán rendezett bennünket… Kérdezhetnéd, miért nem mentem a Színművészetire? Előadóművésznek készültem, úgy gondoltam, a vers, a monodráma áll hozzám közel, a versműsoraim is mindig nagy ívű monológok voltak. Így indult a pályára való készülés. Egyetem után a Szabó Ervin Könyvtár központjába kerültem, majd a Petőfi Irodalmi Múzeumba, és itt vagyok ’83 óta. Irodalmi esteket szerkesztek és költőkkel, írókkal vagyok kapcsolatban, ez a lehető legjobb dolog számomra. Mindamellett, úgy érzem, ha valaki szabadúszó, kiszolgáltatott. Amikor előadóművészként meghívásokat kaptam és kiléptem a hivatali kötöttségből, az adott plusz erőt, hogy elvégezve a múzeumi feladataim, a meghívóim várnak rám és akarják, hogy ott legyek a gyerek- vagy a felnőtteknek szóló műsoraimmal. Így éltem meg ennyi évet itt, és nagyon sokat kaptam az irodalmi élettől; költőkkel, írókkal való barátságot.
– A valóság és álom határán című kötetet a Hungarovox adta ki, Wolmuth István, a Belváros-Lipótváros Önkormányzata Kulturális Tanácsnoka támogatásával.  A mű Jékely Zoltán munkásságát elemzi, előzménye doktori dolgozatod, amelynek témavezetője Kenyeres Zoltán professzor volt az ELTE Irodalomtörténeti Intézetében.  Mi ennek a története?
– Évek óta tanítottam már az ELTÉ-n, beszédkultúrát, beszédművészetet. A tanítványaim közül nagyon sokan kerültek a médiába, – például Nánási Anikó, aki a Rádióban vezető szerkesztő, Barna Emese, az MTI tudósítója, Bíró Zsófia író, dramaturg. Kenyeres professzor volt akkoriban a doktori iskola igazgatója és vele beszélgettem, tanításról, irodalomról, megkérdeztem tőle, hogyan történik a doktori iskolába való felvétel. Érdeklődött, mi lenne a témám, erre én a Nyugat harmadik nemzedékét neveztem meg.
– Miért éppen a Nyugat harmadik nemzedékét?
– Említettem, hogy az Egyetemi Színpadon a Balassi Bálint szavalókör tagja voltam, szerepeltem a Radnóti műsorban, a Balassi esten is, amelyet Latinovits rendezett. Életem nagy élménye volt a vele való találkozás és örökre hálás vagyok a tanításáért. Horváth Árpád igazgató egyszer csak felkért, hogy szerkesszek irodalmi esteket, egy Hétfői Irodalmi Est sorozatot. Összeállítottam négy előadást, ismétlésük is volt. A Nyugat harmadik nemzedékével kezdtem és ennek az volt az egyik apropója, hogy művészettörténész barátom, Dr. Chikán Bálint – már sajnos nincs közöttünk –, ajánlotta, hogy az Egyetemi Színpad folyosóján állítsuk ki Martyn Ferenc képeit, aki ehhez a nemzedékhez tartozó pécsi festőművész volt. Leutaztam Pécsre, találkoztam az örökösével és megbeszéltük a kiállítást. A Nyugat harmadik nemzedékének Csorba Győző szintén tagja volt, vele is találkoztam Pécsen; Kiss Tamással, Weöres Sándorral, Vas Istvánnal, Takács Gyulával, Jékely Zoltánnal levélben vettem fel a kapcsolatot. Megvan még a levelezés, a plakátok meg a programterv. A műsorban a Balassi Bálint szavalókör tagjai szerepeltek és Jancsó Adrienne előadóművész, aki Jékely Zoltán felesége volt, is közreműködött. Az volt az elképzelésem, hogy a költők közül, aki vállalkozik rá, a műsor végén felolvas. Emlékszem, Weöres a telefonban meghatározta, hogy Károlyi Amyka is jöjjön, mint a nemzedék tagja. Megható volt, ahogy kéz a kézben kijöttek a színpadra és felolvastak. Weöres Sándorhoz később személyes kapcsolat, barátság fűzött, többször meghallgatott, amikor a Harmadik szimfóniát elmondtam; Török Tamás segítségével készültem a nagy poéma előadására. Weöres elkísért gyermekműsorokra is, együtt szerepeltünk.  Szóval, amikor Kenyeres professzor megkérdezte, mi lenne a doktori munkám témája, ezért mondtam a Nyugat harmadik nemzedékét, mert úgy éreztem, hozzájuk van a legmélyebb, személyes közöm. Jékely Zoltánnal Jancsó Adrienne tanítványaként találkoztam, többször jártam náluk, költészete mély benyomást tett rám, ezért lett dolgozatom központi alakja Jékely. A doktor iskola végzésekor a PIM-ben dolgoztam, munka közben tettem le a vizsgákat, szigorlatokat, és otthon is voltak kötelezettségeim. A család számomra nagyon fontos, szinte egyedül neveltem a fiaimat, gondoztam idős édesanyámat. Mind a két fiam jogot végzett, nagyon büszke vagyok rájuk, okosak, jó szívűek, empatikusak és nyelveket beszélő, alapos felkészültségűek, sikeresek a maguk választotta pályán: Miklós filmproducer, zenész, Tamás ügyvéd – tulajdonképpen ők a legfontosabb életművem! Nagyszerű érzés volt, hogy mindketten eljöttek a könyvbemutatóra, Miklós a családjával együtt.

Tehát nem volt könnyű dolgom az életben, de szerencsére, mint mindig, jelen voltak az őrangyalaim; az egyetemi tanítványaim segítettek a szakirodalom gyűjtőmunkájában. Végül is 2003-ban védtem meg a doktori fokozatomat. A könyvbemutatón Kenyeres Zoltán értékelte, hogy megszületett A valóság és álom határán tanulmánykötet, a bevezetőben többek közt azt írja: „Munkája eredetileg egy doktori fokozat elérésének céljából készült, de első pillanattól kezdve tudta, hogy nem egyetemi rangokért és címekért dolgozunk, hanem az irodalom újra- és újraértelmezésének kísérleteit végezzük. Havas Judit gondosan összegyűjtött, nagy anyagot mozgat a könyvében, finoman érzékeli a versmotívumok részleteit is, pontosan fogalmaz, de kerüli a tudóskodás manírjait.” Ez a rész különösen jólesett!
– Az is tetszett, amikor azt írja, a szerző „versérzékelésében ott dolgozik a versmondó előadóművész különös hallása.” Ez hogyan történik?
– Sose szerettem, ha verselemzéskor a tanárok abból indulnak ki, „mit gondolt a költő?” Úgy döntöttem, a Jékely versek elemzése helyett inkább felmutatom a verset, és írok hozzá némi reflexiót. Ha adsz egy-egy támpontot a mű megértéséhez, hogy számodra mi miért fontos, az pont elég. Nem kell részletesen értékelni, kibontani a benyomásaidat, mert akkor tulajdonképpen elveszed az olvasótól az „aha-élményt”, a felfedezés örömét. A történelmi háttér, amit a könyvbemutatón A marosszentimrei templomban című vershez vázolt föl Kenyeres Zoltán, fontos lehet, mert nem tudhatja mindenki, de a vers mindenképpen  szól. „Tízen vagyunk, ez a gyülekezet” – ebben a mondatban benne van a pusztítás. Lehet mankót adni az értelmezéshez, de a lényeg, vagy hat rám az a mű vagy nem. Ha nem hat rám, akkor okoskodás az egész.
– Mit ajánlasz az olvasónak, hogyan forgassa a könyvet?
– Bármilyen tanulmánykötetnél a tartalomjegyzéket ajánlom. Azt tanítom a diákjaimnak is, hogy nézzék meg, és amelyik cím felkelti az érdeklődésüket, olvassák el. Rengeteget tanultam szerkesztőmtől, Hegedős Máriától, aki arra is felhívta a figyelmemet, mennyire fontos, hogy jók, beszédesek legyenek a fejezetcímek, és hogy a tartalomjegyzék rövid, áttekinthető legyen.
– Szinte még nem száradt meg a nyomdafesték, máris egy újabb mű megjelenését készíted elő. Mit tudhatunk erről?
– A könyv címe Csodaváró hangszer – Művészi beszédoktatás a mindennapi életben. Szerzőket, költőket mutatok be, beszédművelési szempontokat figyelembe véve; foglalkozom a hangterápiával, előadói stílusokat, korszakokat ismertetek gyakorlatokkal, a tanulmány szöveggyűjteménnyel egészül ki. A könyvhöz a Vers az, amit mondani kell című tévéműsorom légzés-beszédtechnikai és koncentrációs gyakorlatai szolgáltak alapul. A munkához hozzátartozik az is, hogy a szerzői jogdíjak miatt oda kell figyelni, ki kerülhet be a kötetbe. A tévéműsorban mindig Weöres Sándor versre hivatkoztam, azokat gyakoroltattam a hallgatóimmal, ezeket most Kovács András Ferenc nagyszerű verseivel helyettesítettem. A gyakorlatokhoz és a szöveggyűjteményben költőtől, írótól idézek, és óriási öröm számomra, hogy a kortárs alkotók szívesen rendelkezésemre bocsátották a műveiket. Farkas Árpád például azt írta: Judit, régóta mondom, hogy rendelkezz velem! Gergely Ágnes, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Imre Flóra, de Tolnai Ottó, Tóth László, Grendel Lajos, Ács Margit, Kemény István, Zalán Tibor, Vári Fábián László, sőt Kányádi Sándor, Makkai Ádám is azt mondta, természetes! Ez óriási dolog, azt hiszem, ez a bizalom a legnagyobb díj.
– Apropó, díjak. Művészi tevékenységedet számos díjjal elismerték, úgy tudom, évek óta fölterjesztenek Jászai díjra is.
– Igen, de ez idáig nem kaptam meg. Sokan támogattak: Grétsy László, Jókai Anna és még olyan ajánlóim voltak, mint Juhász Ferenc, Ács Margit, Radó Gyula és sorolhatnám a neveket… A fiaim mondták is, mama, ezeket az ajánlóleveleket keretezzük be és tegyük ki, mert ez lesz a díj. Kányádi Sándor is azt hitte, Havas Judit rég Jászai-díjas. Épp most jártam nála, elvittem neki a Jékely tanulmánykötetet.  Amikor megtudta, hogy már írom is a következő könyvet a művészi beszédről, mert kisöpröm a fiókomból a kéziratokat, felesége, Magdika, aki egy racionális teremtés, azt mondta: ideje volt! Igaza van. Tulajdonképpen, igen. De tudjuk, mindennek meg van a maga ideje. Most is remek munkatársakkal dolgozom, Nagy Zsuzsa műfordítóval, tanárral a francia nyelvterület test-hang terápia anyagát néztük át.  Balázsi József Attila nyelvész a felelős szerkesztő és ő készítette a név- és címmutatót. Azt hiszem ez egy sokszínű és érdekes könyv lesz. Van például egy fejezete A magyar, mint idegen nyelv tanítása Észak-Amerikában, Dél-Amerikában címmel. Sokat utaztam, közben interjúkat készítettem tanárokkal, ezekből született ez a rész, amely nagyon tanulságos és fontos, a magyar nyelv-és kultúra szolgálatába avatja be az olvasót.

– A művészi beszéd oktatásakor melyek a legfontosabb instrukciók?
– A legfontosabb a szöveg értelmezése, de nem adok részletes magyarázatokat ahhoz például, hogy hol kell szünetet tartani egy szöveg esetében. Zrínyinél és még néhány költőnél javaslatként jelöltem, hogy az én gyakorlatomban hol veszek levegőt, de mindig az értelmezés a fontos, próbáljanak ki bármit a szép beszéd iránt érdeklődők. Hogy a versmondatban mi tartozik össze, azt Cserés Miklós dr.-tól tanultam meg, aki jelentős rendező volt a Rádióban. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy bár nem akartam rádióbemondó lenni, részt vehettem a képzésén. Egy versműsor után elmondtam Bozó Lászlónak, az akkori főrendezőnek, hogy szeretnék járni a képzésre, hogy a mikrofont, mint versmondó tudjam használni. Gondolom, ilyen eltökélt kérést ő még nem hallott senkitől, és megengedte. Itt ismertem meg Török Tamás rendezőt, ő csinálta meg aztán az Egyetemi Színpadon a Latinovits fantáziát. Cserés Miklós dr.-tól tudom ma is azt, amit jelölésként a vers-és prózamondóknak oktatok. Megtanította, hogy a gondolatjel közötti szavak összetartoznak, ezt hullámos vonallal aláhúzzuk, begyorsítunk; hogy összetartozik a jelző és a jelzett szó is. Ha lassítunk, szaggatott vonallal húzzuk alá, és bepontozod akkor, amikor kiemelni akarsz. Ezeket a jelöléseket szoktam használni ma is, amikor felolvasok. Ha pedig van egy nagyon hosszú mondat, kérdőjellel a végén, az elejére fordított írásjelet teszek – ezt a spanyol tanulmányaimból vettem át. Aztán, a könyvemben arról is írok, hogy ha a hosszú magánhangzót, a hosszú mássalhangzót hosszan ejtjük, a rövideket röviden, akkor meg fog szólalni, amit a költő ki akar fejezni, nem kell különösebben érzést nyomatékosítani. Mondjuk ki a szavakat a maguk jelölése szerint, és meg fog születni az átélt előadás. Egyszerűen csak ki kell mondani a szavakat: „fúj a szél”, és szinte összeborzongsz. Ezenkívül nagyon fontos, hogy jó legyen a légzéstechnika, a beszédtechnika. Tudd fölemelni a lágy szájpadot, mintha egy teniszlabda lenne a szádban, mert a hangnak így lesz „teste”, magassága, mélysége és koncentrálj, tól-ig, arra, amit beszélsz. Ez a teljes jelenlét a titka a hiteles előadásnak.
– „Az a repülés boldogsága, ha a kimondott szóval az emberek tekintetével találkozunk s megérintjük a lelküket.” – a honlapodon olvastam ezt a Latinovits idézetet. Mit tanultál tőle?
– Pályakezdő voltam, amikor ezt mondta nekünk. Latinovitstól megtanultam, hogy egymás tekintetéből merítkezünk a műsorban, a másiktól veszem át azt a versi megfogalmazást, amit előadott és én abból építkezem, folytatom és adom át a versmondó társamnak. Nem olyan régen, amikor például én is egy Radnóti műsort rendeztem – Tóth Zsókával, Tóth Zsuzsannával, aki Tóth Zsó néven ismert, és Mohai Gáborral, négyesben adtuk elő –, koncepció szerint egy szeánsz volt, ültünk az asztalnál, és az összes irodalmi színpadi tapasztalatomat, a latinovitsi metódust fölélesztve adtam most én a hajdani megtanult, átlényegített instrukciót a társaimnak. Egymásból merítkezve egymásnak mondtuk a verseket, verssorokat, mintegy megidézve a költőt.
– Havas Juditra jellemző, hogy előadóművészként a kirekesztés, a megalázás, a bántalmazás ellen kíván szólni a pódiumról. Nagyon fontos számodra, hogy olyan költői, írói gondolatokat közvetíts, amelyek a magasabb humánumot szolgálják. Nemrégiben láttam Szabó Magda Az ajtó című regényéből készített monodrámát sodró erejű előadásodban, amelyet Radó Gyula rendezett, a dramaturg Bíró Zsófia volt. Ezen kívül megrázó élmény volt számomra Földes Mária írása alapján készült A séta című dokumentum játékfilm is, szintén Radó Gyula rendezése.
– Földes Mária erdélyi író, regényében emlékeit írta meg gyerekkorából és a Holokauszt idejéből. Az ebből készült monodrámát az Izraelben élő Wohl Katalin alkalmazta színpadra, bemutatója a Komédiumban volt, 1994-ben. Legutóbb Washingtonban a Holocaust Világnapján adtam elő magyarul, angol felirattal. Döbbenetes volt! A dokumentum játékfilm tavalyelőtt készült el, Miklós fiam a producere, én a co-producere.  Fiam a filmbemutatón elmondta, hogy miért akarta megcsinálni ezt a filmet. Ők úgy nőttek föl, hogy a mama előadja A séta monodrámát; és mivel a színház elmúlik, még akkor is, ha fölveszik, azt akarta, hogy megmaradjon, a film, pedig örök. Jó lett, szép film, jó lenne fesztiválokra benevezni, bemutatni Kolozsváron, Izraelben is, amíg élnek a szereplők. Komoly anyagok, dokumentumok kerültek elő, az interjúk készítésénél én ülök a nyilatkozókkal szemben, mindenkivel én beszélgettem. Megrendítő volt hallgatni valamennyiüket.
– A közeljövőben milyen programra készülsz?
– A nyáron vidám gyerekműsorokat tartok majd és hamarosan Beregszászon lépünk fel a Zsidó fesztiválon, a Chagall Band-del. A Drágakő című klezmer meseoratórium felnőtteknek szóló haszid történetekből álló műsort adjuk elő, versekkel, dalokkal, amelyeket én válogattam és szerkesztettem, s Vincze Pál szerezte hozzá a zenét. Évekkel ezelőtt mutattuk be szép sikerrel.  Két gyönyörű dalt is eléneklek a programban. Nagyon örülök, hogy a szervezőnek eszébe jutott ez a darab, és meghívott minket a fesztiválra.  A közeljövőben egy sanzon estre is készülök. Ardó Mária az Operaház magánénekese tanít évek óta és az ő segítségével képzem magam, hogy régi vágyam teljesüljön és a versekkel - dalokkal egy szép estét nyújtsak át a közönségnek, Hulló levelek címmel.

Szepesi Dóra
A Havas Judit otthonában c. képet Horváth Péter készítette

Havas Judit: A valóság és álom határán. Jékely Zoltánról
Hungarovox Kiadó, 248 oldal, 2950 Ft