A korai anya-gyermek kapcsolat minősége sok szempontból meghatározza a felnőttkori  személyiség működését. Erről a sokakat érintő témáról tart előadást Dr. Keresztes Zoltán pszichiáter, pszichoterapeuta a családi napon [2014. szeptember 27-én] az Olimpia Parkban.

- Miért olyan jelentős az első néhány év?

- A csecsemő számára a korai időszak eseménysora rendkívül fontos az agy érése szempontjából.  Az anya-gyermek kapcsolat, és a családi élet atmoszférája nagyon fontos, a gyerek a későbbiek során is abból építkezik. Az anyai kapacitások és a jó anya-gyerek kapcsolat biztosítják számára mindazt, amitől jól érzi magát, és a későbbiekben egészséges, kellően rugalmas, adaptív, ugyanakkor az énhatárait kellő intenzitással és hatékonysággal képviselni tudó felnőtt lesz.

- Milyen jellemző problémákkal keresik fel önt?

- Amikor megkeresnek, akkor már valamilyen baj készen van. Az az optimális helyzet, ha észlelnek valamit, valami szokatlant a gyerek viselkedésében, esetleg saját működésükben, akkor azt otthon nem melengetik, mert ez az időhúzás általában csak destruktív. Gyakori, hogy valamelyik szülőnek föltűnik például, hogy a gyerek sokat internetezik, vagy keveset eszik. Amennyiben halogatják, és nem keresik fel a szakembert, a család elkezd egyfajta kóros működésre ráállni, amely működés egyre jobban elnézi, akár el is kendőzi a gyerek kóros működését. Miközben ilyenkor az szokott a probléma lenni ezeknél a gyerekeknél, hogy azért válnak függővé valamitől, vagy viselkednek rendellenesen, provokatívan, mert valami otthon, a család feszültségszabályozásában vagy egyáltalán az együttélésben nincs a gyerek szempontjából optimálisan hangolva. Ez fakadhat például a munkahelyről hozott hajszoltságból, ami miatt elkezd elsilányulni az érzelmi kommunikáció, pedig ez hozzátartozik a létünk élményéhez. A szavak helyett elkezdenek belépni a tünetek, például az étkezési zavar, a netezés, a lógás az iskolából. Egy ilyen helyzetben nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy vissza kell installálni a szavakat. Meg kell tanítani a családtagokat úgy egymásra figyelni, hogy az a másiknak is hiteles figyelem legyen.

- Milyen a gyerek számára a hiteles figyelem?

- Amikor azt tudja megélni, hogy a felnőtt bevonódik a világába, részt vesz benne, elfogadja azt, ahonnan ő nézi és abból a perspektívából látva tesz föl kérdéseket neki. Nagyon sok család mondja azt, hogy mi nagyon sokat beszélgetünk. Igen ám, csak azok a beszélgetések alapvetően inkább intellektuális szinten zajlanak, ahol az érzelmek megint csak elsikkadnak, ők viszont azt gondolják, hogy értik egymást. Valóban értik is egymást egy bizonyos intellektuális szinten, de azon a szinten, amitől mondjuk, egy gyerek biztonságban érzi magát, nem értik meg sem egymást, sem pedig a gyereket. Az adja a gyereknek a biztonságérzetet, ha az ő érzelmi állapotait is elfogadják. Gyakori helyzet, hogy azt mondják, „mi egy jó család vagyunk, nálunk nincs hangos szó”. És megdöbbennek, amikor azt mondom, hogy ez nagyon komoly baj.

- Miért?

- Azért, mert ha azt mondom, hogy nálunk nincsen hangos szó, az azt jelenti, hogy a valóság egy részét, és az érzelmi élet egy kiadós részét is letagadom. Hiszen nem igaz, hogy nálunk nincsenek bizonyos fajta indulatok, csak úgy teszünk, mintha nem lennének.  Minden ilyen intim közösség, mint a család – előjel nélkül –, a legterheltebb érzelmi kapcsolatokban. Az érzések természetes áramlása miatt benne van a családban átélt érzésekben a harag is. Van olyan, hogy haragszom valamelyik családtagomra, és ez teljesen rendjén is van. Ezek a „jó” családok arra kényszerítik a gyereket, hogy az érzelmi életükbe mindenhova repedéseket tegyenek be, mert náluk valamilyen állapotban nem lehet lenni. Igen ám, csakhogy a gyerek ilyenkor azt éli meg, hogy őt nem fogadják el, és nem csak valamilyen érzését, lelkiállapotát, és ez az önértékelését a későbbiekben messzemenően befolyásolja.

- A leválás különböző szakaszai is problémás időszakok. Hogy viszonyuljon a szülő?

- Itt is arra kell figyelni, hogy a gyerek igénye micsoda. Hogy a gyerek ki merje, ki tudja fejezni az igényét, és a szülő akkor is elégedett legyen, hogyha nem az ő igénye jelenik meg. Egyik kedvenc példám, amikor a gyerek játszik és anyuka mondja, gyere ide, adj egy puszit. A gyerek nem megy oda, és anyuka azt mondja neki, hogy akkor anyuka szomorú. Ez a legrondább zsarolás, amit egy teljesen védtelen valakivel el lehet követni. Ilyenkor kell az anyukának megelégednie azzal, hogy most nem fog puszit kapni. Ettől a gyereke nem nem szereti őt, hanem csak belefeledkezik valamibe. A szülő tudja a saját elvárásait és a saját szükségleteit a háttérbe szorítani, aktuálisan a gyerek javára, a gyerek érdekei előtérben tartásáért. A leválás egyik szakasza az óvodáskori, majd a kisiskoláskori, és utána tulajdonképpen egy eléggé hosszú folyamat, aminek a tempója és intenzitása fölerősödik a kamaszkorban. Meg kell tanulni nem személyesre venni: nem azért nincs szüksége rám a gyereknek, mert rossz szülő vagyok, hanem azért, mert az ő korszakos igénye más. Ezt a fajta áthangolódást is meg kell tanulnia egy szülőnek. Úgy kell vele bánni akárhány évesen, ahogy ő igényli. Az én 21 éves pici fiam nem 8 éves, és nem kell tőle megkérdezni: „kulcs, bérlet, ellenőrző van-e nálad?”, merthogy nem ez az ő korszakos igénye.

Szepesi Dóra