Mesék gyerekeknek és felnőtteknek - ez az alcíme Vörös István idén megjelent drámakötetének.

- A borítón a szerző nevét és a címet úgy is összeolvashatjuk, hogy Vörös István, aki nevetve született. A könyv meséi elgondolkodtatnak, ezen kívül nagyon sokszor mulatságosak és szórakoztatóak. Lehet benne valami, hogy te nevetve születtél?

-  A mi családunkban sokan nagy nevetők és nagy nevettetők. Nagyapám, nagybátyám, a gyerekeim. Nem kétséges, nevetve születtem. Amit édesanyám nem vett jó néven, mert elég nehéz szülés voltam.

- Drámát, prózát és lírát írsz. Más műfajokban többféle lehetőség adódik a dolgok ábrázolására. A dráma meg olyasmi, mint egy kotta, amit a színészek játszanak el és a rendező dirigálja. Számomra a párbeszédes szövegekben az az izgalmas, hogy mindent a párbeszédbe kell beletenni. Hogyan lehetséges ez? Külön érzéket feltételez?

- Igen, drámát írni más. Először is meg kell tanulni a dialógus prózától és lírától is eltérő dinamikáját. Aztán nem árt, ha az embernek módja van színházakkal együtt dolgozni, és azt is megtanulhatja, hogy másként hat ez a dinamika a papíron, és másként a színpadon. A figuráknak olyan nehéz a színpadon életszerűen megnyilvánulni, mint az embernek a Holdon járni. A könnyebb is lehet nehezebb, a holdi mozgás szabályai mások, de a nézőnek nem ezt az eltérést kell megismernie a színpadon vagy a színműben történő dolgokból, hanem egyszerűen az életet. Ami a színműíró munkájának egyik legizgalmasabb része, hiszen így neki is esélye lehet rá, hogy megismerkedjen az élettel. De közben a munkája olyan, mintha koreográfiát akarna kigondolni a Holdra.

- Veres András írja a kötettel kapcsolatban: „Jó mesével találkozni olyan, mintha valakivel beszélgetnénk a világmindenségről.” Ezekben a darabokban minden megtörténhet. Miféle mesék ezek? Varázsos és szürrealista elemekkel vannak tele. Hogy idézzek a Padlizsán és paprikából, egyben megkérdezem: „Te nem érzed a valóság és a képzelet között a különbséget?”

- De, természetesen érzem. Sőt, arra számítok, hogy a néző is érzi, azért meg tudja különböztetni, mikor lát valóságot a színpadon (soha), és mikor a képzelet szüleményét (soha). Ha pedig ezt megérzi, akkor megérti az én szürreális humoromat. Épp azért van szükség arra, hogy a valóság határait átlépjük egy darabban, hogy felélesszük a néző vagy olvasó gyanakvását evvel a határral kapcsolatban, vagyis újra aktiváljuk a valóságérzékét. Aki gyanakszik engem olvasva, az gyanakodni fog a hivatásos hazudozók megszólalása közben is. De az író nem hivatásos hazudozó, hanem hivatásos hazugságkinevettető.

- A borítón színházi emberek ajánlásait olvashatjuk. Ezek közül Elek Dóráé a legtalányosabb. „…kapcsolatunk kimondatlanul is Isten színe előtt köttetett, az effélét mind a ketten komolyan vesszük…” Mit jelent ez?

-  Azt, hogy az író és a rendező munkakapcsolata nem nélkülözi a metafizikus tartalmakat. Mondhatnám, mindenféle tervezgetések és ötletelések egyszercsak oda kell vezessenek, hogy az egész drámai anyag beszakad, és a világ megértésnek fő áramköréhez ér le egy vezetéke.

-   A címadó darabban Vera mondja az anyjának, hogy: ”A főzésnél az a legfontosabb, hogy tudd, kinek csinálod.” Az írásnál is fontos ez a szempont? Kinek ajánlod ezt a könyvet?

-  Igen, nyilván úgy gondoltam, hogy az írásra is célzok, amikor ezt írtam. De arra persze nem teljesen igaz. A versnek két biztos olvasója van, a szerző és Isten. Ami minden tettünkre igaz, de az embereket ez sajnos csak ritkán ösztökéli a helyes cselekedetekre. Az írásban viszont abszolút inspiráló mind a két befogadó. Hiszen mind a kettő magát akarja kontrollálni az írás révén. A prózában a közönségre gondolni biztos jele az elkurvulásnak. Nem gondolni rá viszont biztos jele az elhülyülésnek. A színműnél nem is lehet nem gondolni rá. Közönség nélkül nincs színház, és színház nélkül a színmű, csak líraian kihagyásos próza, vagy vers-szerű szövegekből összeálló történet van. A drámaírónak a néző fejével kell gondolkodnia, a néző szemével látnia, a néző fülével hallania.
Hogy kinek ajánlom a könyvet? Az olvasni tudóknak. A drámakedvelőknek. A mesekedvelőknek. Ha a háromból legalább az egyik kategóriába beletartozik az illető, már merem ajánlani neki. A szellemi kalandok kedvelőinek. Na és a kritikusoknak.

-   Érdekelne, hogy legközelebb melyik darabodat hol láthatjuk, hallhatjuk?

-  Elek Dórával készülünk egy új előadásra, melynek munkacíme Boldogóra, egy étteremben játszódik, ahol pénz helyett történetekkel is lehet fizetni abban a két boldog órában. A Baltazár Színházzal ez lesz az ötödik közös előadásunk, ha minden rendben alakul. Horváth Patrícia a debreceni zsinagógában készül egy olyan előadásra, mely a terezíni gettó területén megvalósult művészeti és pedagógia prodzsektekről szólna, egyelőre az a munkacímünk, hogy Atlantisz Terezínben. A prodzsekt szó itt a túlélést takarja, a végül mégsem reménytelen küzdelmet a pusztítás és a normalitás között.

-  Készül-e a következő könyved és mit tudhatunk róla?

- Több is alakulóban van, ha minden igaz ősszel jön Lackfi Jánossal közös munkánk, az Apám kakasá-nak a folytatása, címe: Csavard fel a szöveget!. Van egy nagyjából kész regényem: Thomas Mann kabátja, ez a címe, elkészültem 150 zsoltárommal, jó lenne, ha abból is lenne könyv, végül jövőre 50 éves leszek, erre az alkalomra egy versválogatást szeretnék összerakni barátaim, kollégáim, mestereim bevonásával.

Szepesi Dóra
Fotó: Szondi György

Vörös István: Aki nevetve született
Napkút Kiadó, 314 oldal, 2990 Ft